358

Presser Gábor 70 éves

Nagy Mária írása

presser-gabor

Presser Gábor 1948. május 27-én született Budapesten. A család a Dob utcában lakott, édesapja a Klauzál téri Vásárcsarnokban dolgozott, a gyerek Gábor iskola után segített neki. A házban, ahol éltek, felettük lakott a világhírű zeneszerző Seress Rezső, de ugyanebben az épületben élt Beamter Jenő (Bubi) vibrafonművész, sőt Vadas Zsuzsa, az ötvenes évek híres dizőze is. Presser gyakran járt fel Seresshez beszélgetni, gyakorta meghallgatták együtt a Szomorú vasárnap különböző feldolgozásait is.

Gyerekkorát alapvetően meghatározta a zongora. Általános iskolai tanulmányait a Kertész utcában végezte, majd a „kiskonzi”, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola következett. Éjt nappallá téve zongorázott. A csak a komolyzene iránt érdeklődő Pressert évfolyamtársa, Mihály Tamás, aki akkor már az Omega együttes tagja volt, magával vitte a zenekarba. Azonnal felkérték őt dalok írására. A banda első magyar nyelvű felvételeihez már ő írta a zenét, a szöveget pedig Verebes István, de végül a megjelenéshez szükség volt S. Nagy Istvánra.

Presser Gábort 1968-ban, nem sokkal az angliai turné előtt hívták vissza az együttesbe. Több kislemez után ő lett az első három Omega-album fő zeneszerzője. Legismertebb dalai ebből az időszakból: Trombitás Frédi, Ha én szél lehetnék, Petróleumlámpa, Tízezer lépés, Az 1958-as boogie-woogie klubban, Régi csibészek, Ballada a fegyverkovács fiáról, Az éjszakai országúton és talán a leghíresebb: a Gyöngyhajú lány (ezt a Scorpions is feldolgozta a 90-es évek közepén White Dove címmel). A zeneszámok szövegírója Adamis Anna volt.

1967-68-ban kialakult a beat szentháromsága: az Illés, a Metró és az Omega, a Presser-Adamis szerzőpáros – Szörényi Levente és Bródy János egyenrangú társaként – ontotta a slágereket. A „Pici” becenevet is Adamis Annától kapta. Presser a könnyű slágereknél többre vágyott, ezért 1971-ben Frenreisz Károly basszusgitáros és Barta Tamás gitáros hívására Laux József dobossal kilépett az Omegából, és megalakította a Locomotiv GT-t, az első magyar supergroupot.

Az LGT 1972 áprilisában adta első koncertjét a Tabánban, akkor még a Mini vendégeként. Az évek során Presseren kívül mind a három tag kivált, a mai felállás 1977-re alakult ki: Presser mellett Somló Tamás, Karácsony János és Solti János lettek az együttes tagjai. Ez az időszak Presser legsikeresebb korszaka, a hazai zenei élet kulcsszereplője lett, az LGT dalainak nagy részét ő írta, egyedül és társszerzőként egyaránt. Legismertebb szerzeményei: Ringasd el magad, Kék asszony, Szólj rám, ha hangosan énekelek, Neked írom a dalt, Egy elfelejtett szó, A Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián.

1973-ban a Vígszínház bemutatta első musicaljét: Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját az LGT aktív színpadi közreműködésével. Ezután Presser a Vígszínház több zenés darabjának is zeneszerzője volt, 1978 óta a Vígszínház zenei vezetője.

1982-ben jelent meg első szólólemeze, az Electromantic, legismertebb darabja később az angol BBC televízió híradójának szignáljaként is szolgált. A La Baletta No. 2. című szerzeménye a Budapesti Regionális Híradó főcímdala volt.

Az 1970-es évektől kezdve magyar előadóknak írt dalokat, zenét, többek között Zalatnay Saroltának, Demjén Ferencnek, Kern Andrásnak. 1973 és 1976 között Kovács Kati albumainak, majd 1977 óta Zorán lemezeinek állandó szerzője. Az 1980-as években Katona Klári albumain is játszott, és Révész Sándor első szólóalbumának készítésében is részt vett.

Miután az LGT 1984 után nem jelentkezett albummal, Presser újabb színházi produkcióba kezdett: ennek sikeres eredménye az 1988-ban bemutatott A padlás. 1995-ben kilenc estét játszik a zsúfolásig megtelt Vígszínházban, aztán nem adott koncertet egészen 2001 ig.

1998-ban jelent meg a BMG Ariola gondozásában-szerkesztésében a Presser Gábor zeneszerzői pályafutásának dalait tartalmazó, A zeneszerző című válogatáslemez, és ezt 1-1 újabb követi kétévente. A sorozat legutolsó CD-jén Presser olyan dalai hallhatók, amelyeknek nem csupán a zenéjét, hanem szövegét is maga írta. 2000 novemberére elkészült az Angyalok és emberek című Presser CD is, a legutolsó BMG/Sony-szólólemeze T12enkettő címmel, tizenkét vadonatúj dallal pedig 2006 novemberében jelent meg.

Az LGT 1999-ben a Felvonulási téren óriási, több tízezer nézőt vonzó, ingyenes koncertet adott. Következő albumuk, A fiúk a kocsmába mentek 2002-ben készült el. Szintén ebben az évben, az Óbudai-szigeten hetvenezer emberrel egész napos LGT-fesztivált is tartottak. Aztán öt év szünet elteltével, 2007. augusztus 7-én a Sziget Fesztivál nyitózenekaraként léptek fel. 2013. február 15-ére a Locomotiv GT egy Aréna-koncertet hirdetett meg, amelyet végül a hatalmas érdeklődés miatt kibővítettek még két nappal és egy főpróbával. Fél évvel a téli négy, telt házas buli után pedig Alsóörsön, szabadtéren állt színpadra az LGT – akkor még nem tudták, hogy utoljára.

Presser 2004 és 2010 között a Megasztár zsűrijének volt a tagja, 2008 augusztusában az ő kezdeményezése nyomán indult útjára A magyar dal napja. 2009. január 24-én telt házas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában 1 koncert címmel. 2014-ben egy akkor 45 éves dallal Grammy-díjra jelölték, ugyanis a legjobb rapdal kategóriában Kanye West New Slave című száma is versenyben volt a Grammy-ért, és a rapper ennek a dalnak az utolsó másfél percében használta fel hangmintaként az 1969-es Gyöngyhajú lányt.

Presser Gábor számos díj, kitüntetés tulajdonosa: többek között Erkel Ferenc-díj (1977), Érdemes művész (1990), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994), Huszka Jenő Életműdíj (1999), Kossuth-díj (2003), Prima Primissima díj (2004). Ma a magyar kulturális élet egyik meghatározó személyisége, életműve megkerülhetetlen azok számára, aki az elmúlt évek zenei, színházi, filmes történetét akarják elemezni.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, Gréczy Zsolt – Retkes Attila: Presser Gábor. Budapest : Vincze Kiadó, 2003.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2018.05.27