1379

Tizenhat bencés diáklány egy kötetben


negyedot_konyvbemutato_cimlap

A Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban május 16-án másfél évszázados hagyomány éledt újjá. Tizenhat diáklány magas színvonalú írásokkal mutatkozott be a gimnázium frissen kiadott szépirodalmi kötetében.

A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium a magas oktatási színvonala mellett mindig is híres volt arról, hogy az értékmegőrzéssel együtt a megújulásra is képes. A Negyed öt című szépirodalmi kötet ezt a hagyományt folytatja. A gimnázium történetében számos önképzőköri munka látott napvilágot már, de először jelent meg olyan irodalmi munka, amelyben bencés diáklányok írásai olvashatók.
A kötet kezdetben antológiának indult, és a 2017/18-as tanév Kreatív írás szakkör diákjainak munkáira épült. A közös munka során – mondta el Czifrik Balázs, tanár, író, a szakkör vezetője – egyre inkább úgy éreztük, hogy azokat az írásokat szeretnénk közreadni, amelyek visszaadják, mik foglalkoztattak minket a csütörtöki Kreatív írás szakkör műhelymunkáiban. Így a klasszikus antológiai elrendezés helyett mást kellett választani. A szerzők végül beszélgetőfüzetnek nevezték el a kötetté összeállt írásaikat.

A kötet egyes szövegei párbeszédben állnak egymással, és ahogy a szakkörön vették át a szót egymástól a diákok, úgy veszik át az írások is egymástól a gondolatokat és a motívumokat, illetve építik tovább a szerzők egyéni világa szerint. A válogatás során sem műfaji megkötéseket, sem terjedelmi korlátokat nem szabtak a szerzők. A legfontosabb szempont egyedül a minőség maradt.

A Negyed öt beszélgetőkönyv megszületéséhez a diákok munkája mellett Sárai-Szabó Kelemen atya, perjel támogatása nélkülözhetetlen volt.
A kötet megvásárolható a gimnázium mellett található Kolostori termékek bencés boltban, illetve a győri könyvesboltok többségében.

Ízelítő a kötetből:

Foltányi Emese: Onkológia 

Te az ablakokkal voltál elfoglalva
én meg a hajszálaiddal,
hogy folyton a szemedbe lógnak,
és mégse csinálsz velük
soha semmit.
Csak a negyvenkettedik
percben szólaltál meg,
amikor már bekanalaztuk
a kihűlt paradicsomlevest
és az alumínium íze is
kimúlt a szánkból.
Te folyton ráharaptál,
meg a nyelvedre
miközben ettünk.
Olyankor egy pillanatra
azt reméltem, mondasz
valamit, káromkodsz,
vagy bánomisén –de nem,
csak felszisszentél aztán folytattad.
Nem tűrted el a hajad,
beleért a levesbe.
A csuklód meg csúnya
kék volt,
csak azért nem értem hozzá,
mert attól féltem,
eltörik.
Most beszélsz,
hogy nem szereted
ezeket a műanyag, sárga,
szoci székeket,
és hogy menjünk fel a
negyedikre,
mert ott szebbek vannak
meg csoki automata
meg nagyobb ablakok
és kevesebb öreg.
Nem szóltam hozzád,
hogy csak ketten vagyunk
összesen ebben a
visszhangzós teremben.
Bólintottam, hogy akkor hát
menjünk,
te is bólintottál,
és nyomatékul
véletlenül kiejtetted
a két pizsamás térded
közé ékelt levesestányért.
Azt hittem, bőgni fogsz,
mert mostanában minden
törésre és ütközésre
ez az első reakciód,
de helyette elvetted
a kezemből az enyémet,
és visszatetted az
előző helyére a
két térded közé.
A negyedikről zúgás és
csörömpölés hallatszott,
már nem volt kedvünk
felmenni,
amúgy sem volt.
Rágyújtottál, de
nem szívtál bele,
én beleszívtam, de
nem gyújtottam rá.
Te az ablakokkal voltál elfoglalva,
én a ragacsos végű hajaddal.
Némán nevettünk,
úgy hittem,
ez az örökkévalóság.
Rosszul hittem,
ez csak az átmenet
a sírás és
a szájharapdálás
között.

 

Fotó: Mátai Dóra

2018.05.18
987