135 éve, 1883. május 2-án született Sopronban Aistleitner József római katolikus pap, pápai prelátus, orientalista, egyetemi teológiai tanár. Szülővárosában, a Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus főgimnáziumban érettségizett (1900), ezután a Győri Püspöki Papnevelő Intézet és Hittudományi Főiskola növendéke lett, majd a bécsi Pázmáneum Hittudományi Karán hallgatott keleti nyelvészetet (1904-1906). Bécs ez idő tájt egyik központja volt a sémitológiának és a szentírástudomány korszerű irányzatainak. A tanszékein újító-felfedező kutatók tanítottak. Aistleitner József, aki már fiatalon „a sémi nyelvtudás csodája” volt, itt szerezte meg a hittudományi doktori diplomát 1907-ben.

Gróf Széchenyi Miklós győri püspök 1905. szeptember 20-án szentelte pappá Szanyban. Lelkipásztori működését Tatán kezdte meg segédlelkészként 1906-ban. A tudós fiatal pap 1908-ban már a Győri Római Katolikus Hittudományi Főiskola prefektusa és fél évig filozófia tanára, egy év múlva a Győri Királyi Katolikus Tanító- és Kántorképző Intézet kinevezett tanára volt.

Dunántúli Hírlap, 1909. július 1.:

Egyik tanítványa, Pohárnok Jenő (1898-1962) tanító, író így emlékezett meg róla (Győri Nemzeti Hírlap, 1944. júl. 11.):

A tanítóképzőben diákjai rajongtak érte, tanártársai is elismerték tudását, szerették. Munkásságának termékeny időszakát töltötte itt. Közben a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, történelem-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett 1913-ban.

A komoly tudósra jellemző alázat volt az egyik legvonzóbb tulajdonsága. Szerénynek bizonyult minden tekintetben. Egyszerűen, beosztóan élt, a könyveken kívül mást nem igényelt az élet javaiból. Testvérei árváit neveltette, taníttatta.

Széles körű tudományos érdeklődés jellemezte, állandóan képezte magát a különféle tudományágakban. Diákjai sokáig nem is sejtették, hogy a keleti nyelvek európai hírű tudósa, ámultak azonban, amikor – helyettesítő tanárként – fizikát, matematikát, csillagászatot, vegytant, irodalmat is magas színvonalon tanított. Az oktatás, tudományos munka és hivatalos elfoglaltságok mellett pihenésképpen időt szakított a zenére is. Szívesen zongorázott, saját bevallása szerint naponta 3-4 órát játszott. Győrben az egyházi ünnepek zenei rendezvényeinek fényét művészi zongorakíséretével emelte.

A Német Keleti Társulat, a Deutsche Orientgesellschaft – melynek célja az ősi közel-keleti tanulmányok kutatása és megismertetése a szélesebb körű nyilvánossággal – 1917-ben felvette tagjai közé Aistleitner Józsefet.

Erről az egyik győri lap is hírt adott (Dunántúli Hírlap, 1917. augusztus 18.):

1924-ben két egyházi személyről (VII. Gergely élete, Loyolai Ignác) készült vallási tárgyú munkája jelent meg Győrben. Ugyanebben az évben a Kisfaludy Irodalmi Kör tagja lett. 1925-ben a bibliai keleti nyelvek tárgykörben magántanári képesítést szerzett.

Ez az év gyökeres változást hozott, elkerült Győrből. Az itt töltött esztendők emlékei azonban nyomot hagytak. Évekkel később, 1932-ben megjelentetett egy ismertetést a Győri Szemlében a győri püspöki nagyobb papnevelő intézet könyvtárának ősnyomtatványairól.

Több mint egy évtized győri tanítás után gróf Klebelsberg Kuno (1875-1932) vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére a kormányzó kinevezte a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán a keleti nyelvek nyilvános rendes tanárává (1925-1950).

A korabeli sajtó szerint (Dunántúli Hírlap, 1925. augusztus 8.) ezt a kinevezést nemcsak Győrben, hanem országszerte, sőt külföldön is osztatlan örömmel, egyetértéssel fogadták, elismerve, hogy arra méltó tudóst, elsőrendű pedagógus papot helyeztek a Pázmány hittudományi tanszékére. A lap Aistleitner József tudományos munkássága közül egyet külön kiemelt, amely meglátásuk szerint előmozdította az őt ért kitüntetést.

A keleti nyelvek terén végzett kutatásairól és a Párizsban kiadott könyvéről Pohárnok Jenő is említést tesz visszaemlékezésében (Győri Nemzeti Hírlap, 1944. július 11.):

Tanártársai, jó barátai őszintén örültek kitüntetésének, ugyanakkor szomorú szívvel váltak el tőle. A Győrtől vett búcsút megörökíti a Budapesti Hírlap 1925. szeptember 18-án:

Az egyetem hittudományi karán a keleti nyelvek (héber, arámi, szír) tanára volt, tárgyai között szerepelt az edesszai arámi nyelvtan (klasszikus szír), a palesztinai arámi nyelvtan (keresztény arámi).

A „fiatal, igénytelen külsejű, halk szavú professzor”, Aistleitner József úgyszólván azonnal elnyerte a hallgatók és tanártársai osztatlan elismerését. Már kinevezésének évében saját sokszorosított jegyzeteiből tanította a keleti nyelveket. Ezek nem jelentek meg nyomtatásban, de – egyik tanítványa szerint – jobbak, értékesebb voltak a külföldi tankönyvek többségénél.

Pár évig ellátta az üresedésben lévő ószövetségi szentírástudományi tanszéket is (heti 14 és 18 órát adott le, ami egyetemi katedrán óriási teljesítményt jelent), „előadásaiban csodálatos mélységeket tárt föl az Ószövetség és a rég eltűnt kultúrák világából”.

Szörényi Andor (1908-1969) római katolikus pap, egyetemi tanár Aistleitner József tanítványa volt az egyetemen. Mint írta, neki köszönheti, hogy „biblikus lett, s tanulmányai kezdetétől fogva ez a tudományszak volt a kedvence. Az, hogy a biblikus katedra mellett a keleti nyelvészet oktatásában is méltatlan utód lehetett, azt annak a felejthetetlen professzorának köszönheti, akiben nem „egy” tudóst, hanem „a” tudóst ismerte meg diák korában.”

Nekrológjában a professzorára jellemző, érdekes epizódot elevenített fel: „1928. március 19-én a nagy professzor névnapját ülte. Harmadmagammal hallgatója voltam az asszír nyelvészeti szemináriumnak, melynek egyik órája éppen arra a napra esett. (…) mikor bejött, az asztalra tett egy dobozt: „Egy kis névnapi meglepetést hoztam” – mondotta. (…) A doboz felnyitásakor finom selyempapír tűnt elő, s a vérmesebb képzelet már-már látni vélte a papírból kibontakozó dobostortát, amikor finom mosollyal kiemelt – egy ékiratos téglát… „Uraim – mondta –, ez a tégla Assurbanipal asszír király (Kr. e. 668-633) ninivei könyvtárából való, parancsoljanak elolvasni és lefordítani.” Első pillanatban csalódás ült az arcunkra, de annál nagyobb volt az öröm, amikor – persze az ő segítségével – sikerült megfejtenünk az ékiratok értelmét.”

A Hittudományi Akadémia Ószövetségi tanszékének egyik professzora, Görgényi Béla (1909-1975) visszaemlékezésében elmondta, hogy Aistleitner József egyéniségét a szerénység, kedves, közvetlen modor és a mindenkivel szembeni szolgálatkészség jellemezte, amely megmutatkozott tudásának bőséges ajándékozásában is. Kiemelte még, hogy „tudományos elmélyültsége, nemzetközi tekintélyének súlya nem nehezedett rá a vele érintkezőre”.

Amellett, hogy Aistleitner a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán a keleti nyelvek nyilvános rendes tanára volt, a kar dékáni tisztét is ellátta több alkalommal (1928-1929, 1933-1934, 1940-1941), illetve 1944-1945 között az egyetem rektori feladatait is.

Fetser Antal győri megyéspüspök tiszteletbeli szentszéki bírónak választotta (1925-től), XI. Pius pápa kinevezte pápai prelátussá (1928-tól).

Dunántúli Hírlap, 1928. november 15.:

Pápai prelátusból 1944-ben apostoli protonotárius (pápai főjegyző) lett.

Nyelvészeti és vallástudományi munkássága számos teljesen profán jellegű tudományos társaság és intézmény elismerését vívta ki külföldön. Több cikke jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban. Tudományos dolgozatai elsősorban a Revue d«Assyrologie című lapban (1923-tól), a Szent István Akadémia Értesítőjében (1924-től), a Theologiában (1933-tól) és az Acta Orientaliában jelentek meg.

A Szent István Akadémián az ékiratos teremtési szövegekkel kapcsolatban elhangzott felolvasása nyomtatásban is megjelent:

A Szent István Akadémia I. osztálya felvette tagjai sorába. Székfoglaló előadásáról a Magyar Országos Tudósító számol be, 1929. március 1-jén:

Az egyik egyetemi közgyűlésen a hittudományi kar dékánjaként tartott előadásában az ékírásos törvények családi jogi kérdésével foglalkozott:

Életművének kiemelkedő korszaka érkezett el, amikor 1928-ban egy földjét művelő szíriai paraszt véletlenül régi sírra bukkant. A párizsi Académie des Inseriptions Cl. F. A. Schaeffer (1898-1982) francia régész vezetésével 1929-ben nagyarányú ásatásokat kezdett, melynek során föltárták Ugarit városát. A Földközi-tenger keleti medencéjének északi részén, a mai Szíria területén, Ciprussal szemben fekvő ókori Ugarit (ma: Rasz-Samra) a Kr. e. 15-12. sz. között élte fénykorát, a sémi királyság fővárosa és fontos kereskedelmi központ volt.

Ugarit a térképen:

Ugarit panorámája:

Ugarit ősi városának maradványai (falak, kút):

Az ásatások során nemcsak épületek, házak, templom, könyvtár, iskola romjai kerültek elő, hanem számos, megfejtésre váró ékírásos ABC-ben agyagtáblákra jegyzett irodalmi termék is.

Ugarit jogi ékírásos szöveg:

René Dussaud (1868-1958) francia orientalista, régész és epigráfus írta: „A Rász-Samrában talált táblák fölfedezése jelentősebb mindennél, ami valaha is történt a könyvtártudomány területén.” A feltárt irodalom szinte teljesnek mondható képet ad egy főníciai – és közvetve az egyik kánaáni – művelődési központról, abból az időből, amikor az izráeli nép Kánaánban letelepedett. A leletek természetesen Aistleitner József pap és nyelvész érdeklődését is méltán felkeltették. Nagyon jól tudta, hogy az Ószövetség évezredes könyveit nem lehet megérteni annak a világnak az ismerete nélkül, amelyben az Ószövetség írói éltek. Szükséges feltárni a kor kultúráját, amelyhez nagy segítséget nyújt a választott nép írásain túl a körülöttük élő népek irodalma.

A napvilágra került táblák nyelve, az ún. ugariti nyelv megismerése kiemelkedően fontos az összehasonlító keleti nyelvészet, a héber nyelv, az Ószövetség világa szempontjából. Az Aistleitner által megfejtett Rasz Samra-eposzok és himnuszok abból az időből mutatnak meg egy sémi népet, amikor a többistenhite, Baal-jai mellett őrzi még az egyetlen Istenről való tudását is. A megfejtett szavak, történetek mögött kibontakozott az őskinyilatkoztatás Istene…

A harmincas években történt az Ószövetség könyveinek új magyar fordítása, illetve komoly, korszerű magyarázó jegyzetekkel való ellátása. Ebben a munkában Aistleitner József professzor fordításai és jegyzetei kiemelkedő szintet képviselnek.

Az ékírásban fennmaradt ugariti szövegeket H. Bauer, É. Dhorme és Ch. Virolleaud fejtette meg, majd elindultak a nyelv feltérképezésére irányuló munkálatok. Aistleitner József azonnal bekapcsolódott a tevékenységbe. Hallatlan történelmi, nyelvészeti és archeológiai tudása ekkor bontakozott ki a maga teljességében. Az ugariti sémi nyelvű feliratok értelmezésében, nyelvi és tárgyi magyarázatában nemzetközileg elismert tevékenységet folytatott. A szövegcorpus első teljes német fordítása a nevéhez fűződik, illetve ő állította össze az első ugariti szótárt, és nyelvtanát is meghatározta.

A munkában részt vevő híres tudósok között Aistleitner előkelő helyet foglal el, mert ennek „a poraiba holt nyelvnek” az egyik legjobb fordítását készítette el, szótára és nyelvtana pedig az ugaritológia leggyakrabban használt kézikönyvei közé tartozik.

A magyar tudomány hivatalos vezetői 1948 után nem támogatták tevékenységét, ezért hosszú ideig nem sikerült a nagyobb lélegzetű ugaritológiai munkáit Magyarországon megjelentetnie. Első ilyen témájú könyvének kéziratát mint magánlevelek sorozatát küldte ki NDK-ba, a halléi evangélikus Otto Eissfeldt professzornak címezve, aki akkoriban a bibliatudomány nemzetközileg elismert vezető személyisége volt. Ő jelentette meg a Szász Akadémia sorozatában, s így jutott el az Akademie Verlaghoz ugariti szótárának kézirata is, melyet Eissfeldt rendezett sajtó alá.

Aistleitner alapvető ugaritológiai munkája, amelyet a Szász Tudományos Akadémia a saját hivatalos kiadványai között jelentetett meg 1954-ben:

Az alábbi, 1959-ben megjelent kötete ugariti ábécé-írásokat tartalmaz német nyelven, melyek mitikus és kultikus tartalmúak, és amelyek felismerhető kontextust nyújtanak.

Az ugaritológia terén elért eredményeinek köszönhetően a lipcsei Szász Tudományos Akadémia tagjai közé választotta (l.: 1959), ők bízták meg az ugariti szótár elkészítésével is.

A német nyelven készített posztumusz megjelenésű szótár:

Aistleitner érdemeként említhető még, hogy a második világháború előtti és alatti években, de egy darabig még a háború után is mint Doktorvater (doktori témavezető) ő fogadta a Rabbiképző Intézet hallgatóit. Miután 1950-ben nyugdíjazták, még tíz éven át tanított keleti nyelveket megbízott előadóként a régi Hittudományi Kar jogutódján, a Központi Hittudományi Akadémián.

A hivatalos egyházellenesség és titkosszolgálati bizalmatlanság következtében rendőri felügyelet alatt tartották, az utolsó éveiben budapesti lakásán (I., Naphegy u. 13.) tartott szír órákat, és kézből árulta sokszorosított nyelvtanát. Felbecsülhetetlen értékű kéziratait és 987 kötetből álló keleti nyelvészeti könyvtárát a Hittudományi Akadémia könyvtárának adományozta.

Isten szolgálatában mint lelkipásztor rövid ideig működött, élethivatása az volt, hogy a tudomány területén alkosson maradandót. Az Úrtól kapott rendkívüli képességeit maradéktalanul felhasználta. Nyugalomba vonulása után is folytatta kutatásait, élete utolsó napjáig dolgozott fő művén, az ugarit szótár elkészítésén, melyet be is fejezett.

Halála előtt negyedórával még dolgozott. Ágyban fekve is a tudományos kutatásainak céduláit rendezgette, majd ahogy élt, szép csendesen elhunyt, 1960. szeptember 9-én. A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra szeptember 15-én, a tudományos élet képviselőinek, tanártársainak, tanítványainak és tisztelőinek őszinte részvétével.

Aistleitner József a magyar tudományos élet kiemelkedő alakja. Maradandó értékűek a régi sémi személynevekre vonatkozó kutatásai és a szövegkritikai alapon készített bibliafordításai. Az ugariti nyelv és irodalom nemzetközi viszonylatban is jelentős kutatójaként marad meg az emlékezetben. Bárhol és bármikor említik Ugarit nevét a világon, vele együtt említik a magyar tudós, Aistleitner József nevét is.

Életművéért a nyelvtudományok doktora posztumusz kitüntetést kapta, 1960-ban.

Vargáné Blága Borbála

Felhasznált irodalom:
Győri Életrajzi Lexikon. Győr, 1999.
Keresztény Magyar Közéleti Almanach 1. köt. - Budapest, 1940.
Ki kicsoda? Kortársak lexikona. [Bp.], Béta Irodalmi Rt., [1937]
Magyar Életrajzi Lexikon. Bp., Akad. K., 1967.
Révai Új Lexikona. - Szekszárd, Babits, 1996.
Egyetemi professzor lett egy győri tanár In: Dunántúli Hírlap, 33. évf. 178. sz. (1925.aug.8.), p. 1.
A Győri Püspökség Körlevelei, 1960.
Hírek In: MTA Antik Tanulmányok 9. 1-2. sz. (1962)
Íjjas Antal: A kinyilatkoztatás utasa In: Új Ember, 16. évf. 39. sz. (1960.szept.25.), p. 3.
Katolikus szemmel In: Új Ember, 16. évf. 24. sz. (1960.jún.12.), p. 2.
Katolikus szemmel In: Új Ember, 17. évf. 22. sz. (1961.máj.28.), p. 2.
Magyar Országos Tudósító, 11. évf. 50. sz. (1929.márc.1.), p. 10.
Maróth Miklós: A Keret-eposz In: Antik Tanulmányok, 16. évf. 1. sz. (1969), p.
Pohárnok Jenő: A Pázmány Péter Tudományegyetem uj rektorának arcképe In: Győri Nemzeti Hírlap, 1944. júl. 11. p. 3.
Szörényi Andor: Aistleitner József (1883-1960) In: Vigilia, 25. évf. 11. sz. (1960 nov.), p. 685-687.
Tanévnyitó a Hittudományi Akadémián In: Új Ember, 17. évf. 40. sz. (1961.10.01.), p. 3.
Újlaky István: Niké magyar In: 2000, 22. évf. 12. sz. (2010), p. 68-69.
arcanum.hu
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi tér dokumentumai

A képek forrásai:
1. kép: a fénykép Török József-Legeza László: A Hittudományi Kar története 1635-1999 c. könyvben jelent meg, a Mikes Kiadó adta ki Budapesten 1999-ben. A Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárosa küldte el digitálisan kérésünkre.
A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 17. kép; 18. kép; 19. kép; 20. kép.

A Várostörténeti puzzle sorozatának korábbi cikkei:
- 1. rész: A Radó-szigeti Kioszk
- 2. rész: A győri repülőtér
- 3. rész: A Wolf Gyula-féle könyvkereskedés a győri Széchenyi téren
- 4. rész: Régi győri farsangi bálok
- 5. rész: Makrisz Agamemnon: Vízicsikó
- 6. rész: A Dunakapu tér
- 7. rész: Az Apolló mozi
- 8. rész: A Győri Gyufagyár
- 9. rész: Egy kiszolgált katonaszobor: a vashonvéd
- 10. rész: A Hungária kávéház tulajdonosa, a népdalgyűjtő Limbeck Ferenc - Limbay Elemér
- 11. rész: Az Auer Kávéház
- 12. rész: Volt egy mozi...: A győri Elite Mozi (1922-1953)
- 13. rész: A Győri Lemezárugyár – A fémjátékok egykori fellegvára
- 14. rész: A „nagy ház”, avagy a győri Lloyd-palota (I. rész)
- 15. rész: Adalékok a győri Lloyd történetéhez (II. rész)
- 16. rész: Régi győri mesterség: a burcsellás
- 17. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – I. rész
- 18. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – II. rész
- 19. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – III. rész
- 20. rész: A Stádel Gépgyár – Győr első gépgyára
- 21. rész: A Kisalföldi Gépgyár
- 22. rész: A győri Tungsram Gépgyár
- 23. rész: A győri szecessziós Kisfaludy kávéház története
- 24. rész: A Zeiss Optikai Gyár a győri Dunakapu téren
- 25. rész: Élet az egykori újvárosi Nádor szállóban
- 26. rész: Postapaloták Győrött
- 27. rész: A Spartacus csónakház – Győr első csónakháza
- 28. rész: A győri strand- és termálfürdő múltjáról
- 29. rész: A nádorvárosi Back-malom – a Győri Hengermalom
- 30. rész: A 700 éves Győr (1271-1971) emlékmű története
- 31. rész: A régi győri gőz- és kádfürdők
- 32. rész: Mayr Gyula, győri órásmester, aki világhírű órát készített
- 33. rész: Szabó Samu lakatosmester tűzhelygyára
- 34. rész: A régi gőz-, kádfürdő és a fedett uszoda épületének története
- 35. rész: Nagy Mihály tésztagyáros, a szultáni és a császári udvar szállítója
- 36. rész: Szemelvények Kiskút történetéből
- 37. rész: Séta Kiskúton
- 38. rész: A Cziráky-emlékmű – A 102 éve felavatott obeliszk története
- 39. rész: Hello tourist – Hotel Tourist!
- 40. rész: A „hit és haza” emlékműve: a győri Mária-oszlop
- 41. rész: Advent és karácsonyvárás Győrben az „5-ös” években
- 42. rész: Advent és karácsonyvárás Győrben az „5-ös” években II.
- 43. rész: Négy évtized négy győri szilvesztere: 1955, 1965, 1975, 1985
- 44. rész: Párduc a szigeten – Hősi Emlékmű a „Győri Margitszigeten”
- 45. rész: Egy méltatlanul elfeledett győri festőművész, Pandur József
- 46. rész: Bolgárkertészek Győrben
- 47. rész: Az egykori Rákócziánum, a későbbi „konzi” épülete
- 48. rész: Farkas Miska, a győri „hegedűkirály” – Újvárostól a világhírig
- 49. rész: A győr-nádorvárosi Erzsébet liget és sporttelep kialakítása és fénykora
- 50. rész: Az Erzsébet liget története 1945-től napjainkig
- 51. rész: Ferenc Ferdinánd és Győr
- 52. rész: Káptalani zenészek háza
- 53. rész: A győri selyemfonoda és a fonodai munkásnőszállás
- 54. rész: A belvárosi-gyárvárosi Meller-féle olajgyár
- 55. rész: Blaha Lujza és Győr
- 56. rész: A győr-nádorvárosi kamillus templom
- 57. rész: A Győri Korcsolyázó Egyesület első negyedszázada
- 58. rész: A győri tejfölös kofa szobra
- 59. rész: Skopáll József győri fotográfus
- 60. rész: A győri Tanítók Háza
- 61. rész: A győri idegenforgalmi pavilon története: 1938-1975
- 62. rész: A győri Petőfi-szobor az Eötvös parkban
- 63. rész: A vagongyár bölcsődéje
- 64. rész: A Magyar Ispita
- 65. rész: A győri tűztorony
- 66. rész: A könyv ünnepe – A győri Ünnepi Könyvhetek történetéből
- 67. rész: Kelemen Márton, az elfeledett fa- és kőszobrász, az oltárépítő és építőmester
- 68. rész: Az Erzsébet téri „Nagy” Pannonia Nyomda
- 69. rész: A Tulipános iskola
- 70. rész: Párizs Győrben – Balog Lajos Barros úti divatáruháza
- 71. rész: A győr-nádorvárosi, 87 éves Kölcsey Ferenc Általános Iskola története
- 72. rész: A kereskedelmi és iparkamara székháza
- 73. rész: Az I. számú Polgári Fiúiskola építésének története
- 74. rész: A győri szabadstrandi fürdőzés múltjából
- 75. rész: Gyógyszertár az Angyalhoz: A Mányoki-ház története
- 76. rész: Az I. számú Polgári Fiúiskola építésének története – II. rész
- 77. rész: Arany Sas és Aranysas – két győri patika története I. rész
- 78. rész: Arany Sas és Aranysas – két győri patika története II. rész
- 79. rész: Dunafürdő, a régi győri Tóth-féle uszoda
- 80. rész: A Rábaszabályozó Társulat székházának építése
- 81. rész: A Győri Sakk-kör első évtizedei (1902-1924)
- 82. rész: A győri Országzászló emlékmű
- 83. rész: Elevátor a Mosoni-Duna partján
- 84. rész: A győri királyi ítélőtábla épületének története a győri sajtó alapján
- 85. rész: A győri Pénzügyi Palota története 1945-ig
- 86. rész: A győri pénzügyi palota épületének története 1945 után
- 87. rész: A Győri Nemzeti Rajziskolától a Győri Magyar Királyi Állami Főreáliskoláig
- 88. rész: Az orsolyiták győri temploma
- 89. rész: „Városunk fia”: Ney Dávid, világhírű operaénekes
- 90. rész: A győri főreáliskola, a későbbi Révai Miklós Gimnázium
- 91. rész: Koltai Virgil Antal, a bencésből lett szabadkőműves
- 92. rész: A Honvéd ligeti Szabadság-szobor
- 93. rész: A győri Püspökvár zenei emlékei
- 94. rész: Egy neves pedagóguscsalád őse: Öveges Alajos
- 95. rész: Ecker János, Győr krónikásának háza
- 96. rész: Pattantyús-Ábrahám Imre, a tudós győri gyárigazgató
- 97. rész: Bierbauer Lipót (1841-1917)
- 98. rész: A győri Csillag Szanatórium és alapítója, dr. Csillag József
- 99. rész: A győri püspök muzsikusai és a Richter család
- 100. rész: Benes Pál gyáros, győri festőművész
- 101. rész: 150 éve született a győr-gyárvárosi templom építésze, Árkay Aladár
- 102. rész: Gázlámpák Győr utcáin
- 103. rész: A győrszigeti Kohn Adolf és Társa Olajgyára története alapításától 1910-ig