Roald Dahl

Talán az utolsó dolog, amit a világ egyik legkedveltebb gyerekkönyv-szerzőjétől, Roald Dahl-tól várnánk (az alsó képen balra), hogy a való életben szó szerint James Bond-szerű életstílusáról volt ismert. A második világháború alatt ugyanis nemcsak akciódús történések, hanem hasonló lángon égő szerelmi viszonyok is színesítették sorsának palettáját – egy brit titkos kém bőrében.

A RAF, a Brit Királyi Légierő kötelékének repülőezredeseként saját kézzel vadászta le a német pilótákat, a fárasztó napi „rutin” után pedig olyan asszonyok omlottak a lábai elé hódításainak köszönhetően, mint például a Standard Oil (Rockefeller) örökösnője, vagy éppen egy elbűvölő amerikai képviselőasszony. És mintha ez még nem lett volna elég, sikeres katonai pályafutása után a Nagy Vizen túlra küldték, hogy meggyőzze a gazdag és befolyásos potentátokat: országuknak igenis szüksége van (anyagilag rendkívül jövedelmező) „folytonos háborús erőfeszítésekre”. Az USA-ban aztán gyorsan kiderült, hogy a hálószobák és lepedők világában ugyanolyan produktív képes lenni a karizmája, mint az üzleti világban.

Szóval ha nagyon bátrak (és képzelőerővel jócskán ellátottak) vagyunk, és legközelebb eszünkbe jut a szenzációs Charlie és a csokigyár, vagy a nemrég Spielberg által megfilmesített A barátságos óriás szerzője, gondoljunk bele abba, hogy míg írójuk, az imádott gyerekköny-szerző Roald Dahl életben volt, nagyon könnyen mi, vagy akár a házasságunk is az áldozatai között lehetett volna…

L. Frank Baum

A repülő britektől a repülni képtelen szárnyasokig: L. Frank Baum (az alsó képen középen), az Óz, a nagy varázsló szerzője komoly kitérőt tett, mielőtt a Sárgaköves útra tévedt volna. 15 évvel Smaragdváros megszületése előtt az amerikai író még drámaian másféle típusú könyveket forgatott a kezei között, egyikük például kimondottan csirkékről szólt. Ez a „megszállottsága” hamar ki is derült első könyve, a brutális hosszúságú címmel ellátott The Book of Hamburgs: A Brief Treatise upon the Mating, Rearing and Management of the Different Varieties of Hamburgs esetében.

A ritka könyveket forgalmazó internetes oldalakon 100 dollárnál is magasabb áron kínálják a könyv eredeti példányait, amelynek egésze tollas barátainkról szól: a nem fikciós értekezés a hihetetlenül értékes csirkefajtákra összpontosít. Olyan erős szeretetet táplált Baum a házi szárnyasok iránt, hogy a kötet megjelenése előtt hónapokon keresztül foglalkozott velük. Ez az imádat aztán később sem hagyott (sokkal) alább: az Óz, a nagy varázsló folytatásában Toto helyettesítésére megjelenik Billina, a „felvágott nyelvű”, beszédes, sárga tyúk, aki viszont – valószínűleg az ő legnagyobb sajnálatára – nem emelkedhetett olyan kultikus pozícióba, mint a Madárijesztő, a Bádogember vagy az Oroszlán.

J. K. Rowling

A világ egyik legismertebb szerzőjével – aki a legrövidebb idő alatt a legnagyobb példányszámban értékesített regények büszke címének is viselője – irodalmi téren a Harry Potter-saga lezárultával (legalábbis a fősodor tekintetében) manapság (még) mindig egyértelműen számolni kell (a címlapképen). De vajon tisztában vagyunk-e monogramjainak mibenlétével? Hiszen a teljes neve Joanne Rowling, azonban a kettő között ott díszeleg az a rejtélyes K betű…

Nos igen, az üzlet (illetve a marketing vélekedés) nagy úr, ugyanis a második keresztnévre utaló K betű tisztán a kiadója javaslatára került az identitásába: a kereskedelmi prognózisok miatt úgy gondolták, egy varázslófiúról szóló könyv szerzői sorában szereplő női név inkább készteti a vásárlókat a kötet polcra való visszahelyezésére, mint a pénztár felé történő határozott csörtetésre.

Így aztán Rowling, mielőtt valami neki nem tetsző álnévvel, ne adja isten, anonim szerzőséggel adják ki elsőszülött fiát, gyorsan elcsaklizta nagymamájától a Kathleen keresztnevet. Az akció így már sikeresnek bizonyult, az első rajongói levelek többsége „Tisztelt uram!” megszólítással landolt a postaládájában, sokan pedig a mai napig sincsenek tisztában a (valódi) keresztnevével.

Dan Brown

Dan Brown (a címlapképen) a legjobb bizonyíték arra, hogy valaki az álmai felé vezető útról bár letéved, de talán még jobb ösvényt talál nála: A Da Vinci-kód szerzője ugyanis popművészként kezdte karrierjét. Robert Langdon professzor szülőatyja 1990-ben megalkotta első zenei mesterművét, egy gyerekeknek szóló kazettát, amely szintetizátoros dallamokból állt. Napjaink művészettörténeti thrillereinek atyja akkor még nem titkos szimbólumok között bolyongott, hanem többek között a Happy Frogs és Suzuki Elephants című „slágereiben” bűvészkedett techno-állathangokkal – csoda-e, hogy csupán néhány száz példányt sikerült eladni belőlük? Aztán, mivel a bolt tényleg nem akart beindulni, Brown 1991-ben Hollywoodba költözött, hogy énekes dalszerzőként és zongoristaként építgesse karrierjét.

Néhány CD megjelenése után – amelyek persze hasonló elektronikus hangzást hordoztak – sem sikerült neki az áttörés, amikor Brown 1994-ben előrukkolt egy olyan lemezzel, amelynek hogy, hogy nem, Angyalok és démonok volt a címe, a világraszóló A Da Vinci-kód előzménytörténetéé. Az olvasóközönség és Hollywood szerencséjére aztán belátta, hogy ez neki nem fog soha igazán menni, szögre akasztotta az akkordokat, és egy egészen más művészeti ágba, az írásba kezdett, hogy megalkossa azokat a vallási és művészettörténeti rejtélyeket középpontba állító, szórakoztató regényeket, amelyekről ma ismerjük a nevét. A tétel tehát ismét bebizonyosodott: Amerika valóban az álmok földje, még ha némi kitérőkkel is.

P. L. Travers

Néha az életben egy jó púpozott kanál cukor nem éppen az édes boldogsághoz vezető utat jelenti. A nem múló népszerűségű Mary Poppins szerzője, Pamela Lyndon Travers (az alsó képen jobbra) erről sokat tudna beszélni, hiszen pontosan ezt élhette át, amikor a mozibirodalmával ellentétben közel sem mézes(cukor)mázos Walt Disney-vel dolgozott együtt. Amikor ugyanis a rajzfilm-mágnás az angol írónő könyvét egy tündibündi, énekes gyerekfilmmé változtatta, Travers tajtékozni kezdett. Gyűlölte a dalokat, nem szimpatizált azzal, ahogyan Mary Poppins megjelent benne, és nem tudta elviselni a rajzokat sem – ahogyan magának Disney-nek megjegyezte: „kemény és rideg kontúrjaikat és élénk színeiket”.

Sajnos a szerzőnő sérelmeit teljesen figyelmen kívül hagyták, és a filmes csapat valóra váltotta a Nagy Walt vízióját sztepptáncos pingvinekkel és csiricsáré ringlispíllel. Így annyira feszültté vált a viszony Travers és Disney között, hogy mire elérkezett a premier időpontja, a mozimágnás egészen szimplán eltiltotta őt a megjelenéstől. Miután aztán mégis engedélyezték neki a végső változat megtekintését, Pamela Lyndon dühödten közölte Walttal, hogy tönkretette a gyerekirodalmat, és soha többé nem dolgozhatja fel egyetlen munkáját sem. A szemtanúk szerint Disney egyszerűen fogta magát, és elsétált… azzal a közel harminc (az IMDb szerint majd’ száz) millió dolláros profittal a zsebében, amely a Mary Poppinst – nem mellesleg 5 Oscar-díjjal egyetemben – az év első számú filmsikerévé tette.

Szilvási Krisztián

Forrás: allthatsinteresting.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.