263

Csendjében él

John Krasinski: Hang nélkül – filmkritika

hang-nelkul

A színészből rendezővé vedlett Krasinski tudja, a kevesebb gyakran több. Családi drámába oltott horror-thrillerére nem véletlenül zúdulnak úton-útfélen a kritikai elismerések. Scott Beck és Bryan Woods forgatókönyve látszólag egyszerű alapötletre épül, ám mint tudjuk, egy film ereje sosem csak a témájában rejlik (így korántsem írható le a „Mi?” kérdéssel), hanem a kivitelezésében, tehát a feldolgozás „Hogyan?”-jában – ilyen értelemben a Hang nélkül visszafogott, sokszor intenzív jelenlétélményt nyújtó, karfaszorításra bíróan feszült darab, amely nem várt filmtörténeti érából szerez inspirációt.

Visszatérünk a mozi gyerekkorába, ideiglenesen ősfilmes formai hagyománytár cseréli le a ricsajkeltő látványpornó-húzásokat. Charlie Chaplin és Buster Keaton szelleme ott kísért minden jelenetben. Új ívású némafilmként igazán erős a Hang nélkül. Zihálásokra, suttogásokra-motyogásokra, olykor riadalmat keltő zajokra, nem utolsósorban pillantásokra, mozgásra, testbeszédre összpontosító celluloid-fogalmazványként nyomatékosan előnyt kovácsol szűkre szabott lehetőségeiből. Témája high concept-matéria: hallás után lecsapó, ismeretlen eredetű természetfeletti lények csapásai ellen védekezik egy az életükből zajokat száműző vidéki família. A helyszínre a bukolikus, omladozó környezetrajzból csupán következtetni lehet, az időről egy összeeszkábált fejfára vésett 2020-as dátumon, illetve az olykor felvillanó napok számlálásán kívül semmi információnk.

Krasinski és csapata gondoskodik arról, hogy ne csupán a filmnyelv egyetlen elemére koncentráljunk – vagyis éppen arra törekszenek, amire a Murnau jegyezte Virradat, a Stroheim-féle Gyilkos arany, netán az Aranyláz mozi-alkimistái. Összjátékra, kép és hang, cselekvés és mozdulatlanság zseniális fúziójára, kifejező-expresszív mimikakészletre. A Hang nélkül ugyanis – például a párhuzamos montázs griffith-i leleményére támaszkodva – több ponton ezek oppozíciójából nyer üzemanyagot. A rémek lakásban bujkálása, netán kinti dörömbölése rímeltethető a családtagok óvatosságára, egy üres játékboltban a polcról leeső, majd később működésbe hozott játékrakéta pedig máris rengeteget árul el a mozi főszereplőiről. Poszt-apokaliptikus történet ez, Krasinski gyakran féltávoli snittekre, nagytotálokra hagyatkozva, csodálatos plánozással artikulálja a halott Amerikát, a döglődő világban is utolsó szikraként táplált, foggal-körömmel védett emberi köteléket. Pontosan ezt képviseli az itteni Abbott-család: az igazi világvége akkor ütne be, ha rés támadna közöttük, összetartozás helyett a széthúzás pokla férkőzne a napjaikba. Ősközösségi szintre, a vadászat, halászat, gyűjtögetés rituáléjára züllöttek, mégsem adják fel, ezért a Hang nélkül természetfeletti horror létére intim, humanista zsánerfilm.

hang-nelkul

Cseppet sem véletlen, hogy Kransinski még a nyugvópontokon sem engedélyezi filmje ellaposodását, nála az apa-fiú közötti bizalom elnyerése, az anya szülési fájdalmában is megmutatkozó agilis természete és a kislány gyászfeldolgozása hitelesen, problémamentesen vetülnek egymásra. Abbotték fájdalmakat tűrnek el, a világ súlyát cipelik a vállukon. A mozi formalizmusa erre is félreérthetetlenül utal. Szög áll ki a falépcsőből, és az egyik szereplő belelép, lévén a szörnyek elől zajcsökkentés gyanánt csak mezítláb ildomos sétálni. Hiába a leírhatatlan kín, az üvöltésnek muszáj bennszakadnia és a leheletnek megszegnie, ugyanis csak így maradhatnak életben a családtagok. Újfent árulkodó az arcjáték, parányi gesztusok tanúskodnak visszafojtandó gyötrelemről. Olykor, ha a figurák mégis beszélnek, csak biztonságba húzódva tehetik, néha alig hallhatóan suttoghatnak. Míg az olyan kurrens horrorok, mint az A24 független stúdiójától érkező A boszorkány vagy az It Comes at Night lassan csordogálva egy-egy família darabokra hullását, a tagok közötti paranoia végzetes, őket egymástól eltávolító erejét, és így a Gonosz térnyerését, hozzájuk férkőzését mondják el, addig a Hang nélkül stúdiómozis tételként hisz karakterei jóságában és rátermettségében. Noha felvillannak ismerős pillanatok – az izolált közeg ugyanúgy hajaz a Romero-féle Az élőhalottak éjszakájára, mint a Shyamalan dirigálta Jelekre vagy éppen a 2 évvel ezelőtti Cloverfield Lane 10-re –, a zárt szituációs cselekményszövés ezúttal nem a negatív világkép jelölője. Producerként ugyan Michael Bay nevét is feltüntették cége, a Platinum Dunes logójával együtt, emberközeli műként nyoma sincs a Transformers-rendező megalomániájának – az összes pillanatban vágások, neszek, operatőri megoldások húznak bennünket az Abbott-família oldalára. Társukká lesz a publikum, velük együtt érzünk át minden örömöt, keserűséget, a film briliáns suspense-dramaturgiáját.

Thrillert, vagyis a szereplők aktivizálódását, illetve az általuk védett princípiumok fennmaradását ünneplő műfajt kapunk, a Hang nélkül legfeljebb szórványos hatáskeltő motívumokkal (kivételesen jó érzékkel beemelt jump scare-ek) veti be a horror eszköztárát – még a vérrel is csínján bánik, egyik legremekebb pillanatában az elfolyt magzatvíz vegyül hemoglobinnal, reflektálva a család életében egyszerre jelenlévő életre és halálra. Részükről azonban az előbbi lényegesebb – a Hang nélkülben az új generáció, egy csecsemő világra jötte is a nehezen kivívható optimizmus mellett szól. A remek színészi alakítások frontján is kiderül ez: az anya Emily Blunt játékával újabb strigula a színésznő karakán nőfigurái (v.ö.: Sicario) mellé, Blunt való életbeli és itteni férje, a direktor-színész John Krasinski önfeláldozó pater familiasként emlékezetes, nem szólva a gyerekekről, vagyis a Todd Haynes-féle Wonderstruckból ismert, valójában is süketnéma Millicent Simmondsról, valamint a George Clooney rendezte Suburbicon rátermett kiskölykét játszó Noah Jupe-ról. Hab a tortán a lassan, de biztonságosan történetbe ékelt feminista nézőpont: a végső leszámolást női tekintetek, pontosabban az anya-lány reláció lökik előre, miközben a lények újkori sci-fi horror trendként háttérbe szorulnak a saját történetükben.

Igaz, a Hang nélkül premisszája rokonságot ápol Josh Malerman 2014-es regényével, a Madarak a dobozbannal (feldolgozása idén várható a Netflixtől Susanne Bier rendezésében és Sandra Bullock főszereplésével) vagy a Madarak című Hitchcock-klasszikussal, önmaga lábán is képes állni. Nyitott befejezésként is hatásos zárlata betetőzi a karakter-nézőazonosságot, ráadásul gálánsan előkészíti a beharangozott folytatást. Stephen King dicshimnuszai egyáltalán nem túlzók, és örvendetes nem Cloverfield-epizódként, homogén masszába simult felejthető műként viszontlátni Krasinski remek debütálását.

hang-nelkul

Hang nélkül (A Quiet Place)
amerikai thriller, 2018
rendezte: John Krasinski
forgatókönyv: John Krasinski, Scott Beck, Bryan Woods
operatőr: Charlotte Bruus Christensen
vágó: Christopher Tellefsen
zene: Marco Beltrami
producer: Michael Bay, Andrew Form, Bradley Fuller, John Krasinski
szereplők: Emily Blunt, John Krasinski, Noah Jupe, Millicent Simmonds
forgalmazó: UIP-Duna Film
bemutató dátuma: 2018. május 3.

Szabó Ádám
Forrás: filmkultura.hu

2018.05.11