243

Idén is megrendezik a Fülemülék éjszakáját


fulemulek-ejszakaja

A fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva idén is meghirdeti a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Fülemülék éjszakája programsorozatot, amelynek keretében esti madárlesre várják az érdeklődőket országszerte.

Április végétől május végéig országszerte több mint ötven helyszínen, többnyire lakott területeken vagy ezek határában várják a szakemberek a madarak iránt érdeklődőket, hogy késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét. A rendezvényhelyszíneken nem csak hallani, de gyakran kézben is látni lehet majd a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik.

Magyarországon a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara, a fülemüle. Ez a verébméretű, egyszínű, barnás felsőtestű és vöröses farkú madár nem csak kilométernyi távolságra is elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek.

A faj hosszú távú vonuló, a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti. Az első madarak már április első felében, a többség azonban április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek.

A fülemüle hangja évezredek óta megigézi az embereket és megihleti a művészeket: Andersen Fülemüle című meséjéből Sztravinszkij írt operát, amelyhez a fülemüle énekművészetéből nyert ihletet. Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak, de szerepelt a madár Oscar Wilde, Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats műveiben is. Érdekesség továbbá, hogy 1924 májusában, Angliában, a BBC közvetítette Beatrice Harrison csellóművész szabadtéri koncertjét, amely során a művész duettet játszott a kertjében éneklő fülemülékkel. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező 12 tavaszon megismételték.

Forrás: MTI

2018.05.04