99

''Ridley Scott ajánlott engem''

Interjú Csutak Zsolt casting rendezővel

csutak-zsolt-interju

Ajtónállóként kezdte a filmes karrierjét, de később olyan produkciókban dolgozott casting rendezőként, mint a Die Hard – Drágább, mint az életed, a Z világháború vagy a legújabb Robin Hood. Közben kialakította és lefektette a casting szakma hazai alapjait, kapott Emmy-jelölést, dolgozott Sam Mendesszel, Ron Howarddal, Brett Ratnerrel és Ridley Scott-tal is. Legutóbb épp ő ajánlotta Zsoltot Charlize Theronnak.

Hogyan kerültél a filmszakma közelébe?

Erdélyben nőttem fel, és valamikor tizenhat éves korom környékén a nagybátyám, Székedi Ferenc, zsögödi újságíró, aki egy nagyon olvasott ember volt, a kezembe adott egy könyvet Ingmar Bergman-ról. Volt valami speciális ebben a könyvben, sajtóhibás volt, húsz oldal a Hetedik Pecsét és a Farkasok órája között hiányzott, pontosabban nem volt kinyomtatva, csak üres fehér lapok voltak. Annyira hatása alatt voltam az előzményeknek, hogy akkor szinte életcélomnak éreztem, hogy megkeressem a hiányzó láncszemeket az életműből. Jó pár évbe tellett, míg sikerült, de a könyv és a vele járó motiváció olyan erőteljes hatással volt rám, hogy azonnal eldöntöttem, filmes szeretnék lenni. Erre ott kint nem volt lehetőségem, de én azt mondtam, akkor is filmes leszek, márpedig rendező. Ezért átjöttem Magyarországra a kilencvenes évek legelején, éppen akkor, amikor Szabó Istvánnak volt egy nagy nemzetközi produkciója, a Találkozás Vénusszal. Megkerestem őt teljesen ismeretlenül, egy mérnöki diplomával a zsebemben, és mondtam neki, hogy szeretnék filmes lenni.

Korábban, még Erdélyben dolgoztál mérnökként is?

Annak idején ott egy furcsa helyzet volt. Aki Erdélyben végzett, azt rögtön az egyetem után kihelyezték a lehető legmesszebb, egyáltalán nem magyarok által lakott zónába. Ez nekem nagyon nem tetszett, így az egyetem után még nagyjából másfél évet töltöttem el kint, addig pedig magántanárként tanítottam.

Szabó Istvánnal miben maradtál az első beszélgetés végén?

Kérdezte, hogy mi a végzettségem, én pedig elmondtam. Nem igazán értette, mérnökként mit akarok, de mondtam, hogy szeretném ezt az egészet alulról elkezdeni. Így aztán odatettek egy ajtó elé helyszínbiztosítónak. Egyfajta produkciós asszisztensi munka volt ez. Először egy hétig álltam egy ajtó előtt az Operaházban, és vigyáztam arra, hogy ne menjen be senki, amíg forog a kamera. Természetesen egyszer mentem el onnan a mosdóig, abban a pillanatban a büfés egy teli tálcával besétált a jelenetbe… Ez nem volt túl jó belépő, mondhatni, katasztrófa, de aztán szépen lassan mégis beindult az egész. Közben elvégeztem egy egyetemet esztétika szakon már Budapesten, amit azonnal nem feltétlenül tudtam hasznosítani, de a későbbi munkám során, mikor castingos lettem, már nem volt mindegy, hogy az ember hogyan lát át egy forgatókönyvet vagy egy történetet és annak összefüggéseit.

csutak-zsolt-interju

Közben pedig egyszerűen ott ragadtál a filmes szakmában?

Azért ez nem ilyen egyszerű. Bekerülni akkoriban nem volt nehéz, de itt az embernek meg kellett állni a helyét. Meg kellett szokni a ritmust, az odafigyelést, azt, hogy adott esetben 12-14 órát dolgozik egyhuzamban. Ez nagyon intenzív dolog, az ember sokszor csak abból veszi észre, hogy véget ért egy forgatás, hogy hirtelen nagyon sok szabadideje lesz. És ez mindenkivel így van a szakmában, függetlenül attól, hogy valaki asszisztensként, ruhásként vagy castingosként dolgozik benne. A Szabó István film végére már érezhető volt egyébként némi fejlődés, addigra már volt gyakorlatom, így Pista bácsit, az egyik statisztát már én küldhettem át a kamera előtt az utcán. Erre akkor rettenetesen büszke voltam, komoly fejlődés volt ez a semmiből, de ezek után még sokáig én menten utána a munkáknak. Nem voltam képzett szakember, így a gyakorlatban kellett megszereznem a szükséges ismereteket. Most már 28 éve vagyok a filmszakmában, és a jelenlegi munkám kapcsán is úgy érzem, nagyon nagy előny, hogy nem csak castinggal foglalkoztam, hanem dolgoztam mint asszisztens, felvételvezető, gyártásvezető, így átlátom a filmkészítés fázisait és folyamatait.

Most már jó ideje casting rendezőként dolgozol. Mikor és hogy jött ez a vonal?

Valamikor a kilencvenes évek vége felé jött Magyarországra egy nagy amerikai játékfilm, a Hazudós Jakab, Robin Williams-szel (1999, r.: Peter Kassovitz), és ott felmerült, ki csinálja majd a castingot. Akkoriban hárman dolgoztunk egy gyártási csapatban, és én voltam az közülünk, aki a színészeket szerződtettem, velük foglalkoztam. Aztán itt az amerikaiak kérdezték, ki csinálja majd a helyi castingot. Kérdeztük, hogy mi az, mondták, hogy ki kell válogatni a szereplőket. „Ja, hogy színész-dolog? Akkor a Csutak, mert ő foglalkozik a színészekkel!” – vágta rá a kollégám. Természetesen ekkor azt sem tudtam, mi a dolgom, egyáltalán mit csináljak, de láttam a stáblistán egy Billy Hopkins nevű amerikai casting szakember nevét. Felhívtam őt telefon, elmondtam, ki vagyok, és hogy még életemben nem csináltam castingot, majd udvariasan megkértem, mondja el nekem, mit kell csinálni. Ő pedig nagyon kedvesen elmagyarázta nekem, körülbelül fél órában, hogy mit csináljak. Ami nem volt világos, azt a későbbiek során is megkérdezhettem tőle, és igyekeztem követni az útmutatásait. Elég jól végigmentünk vele mindenen, és abban a filmben nagyon sok magyar színész szerepelt végül, ráadásul nem is akárkik, az akkori magyar színjátszás felső szintjéről beszélünk. Egyebek mellett benne volt Igó Éva, Darvas Iván, Kulka János, Rudolf Péter, Rajhona Ádám is. Nekem nagyon tetszett ez az egész, és komoly sikerélmény is volt egyben, ezért elhatároztam, hogy elkezdek ezzel foglalkozni. De eleinte nagyon sok probléma volt. Nem volt egy normális rendszer arra, hogy színészeket nemzetközi produkciókba szerződtessünk. Az akkori magyar filmes szerződések fél oldalból álltak, le volt írva két sorban, hogy ki mennyit kap, mikor dolgozik és melyik produkcióban, utána meg a szokásos rész, hogy minden egyébre a Polgári Törvénykönyv érvényes. Az angol-amerikai jogrendben pedig ilyen nem is létezik ugye, ott egy szerződés gyakorlatilag az egész Polgári Törvénykönyvet magába foglalja, és alaphangon 30-40 oldal. Na most, amikor ezt meglátták az amerikai producerek, nem vették komolyan, szerintük az egy statiszta, akinek a szerződése csak 4 oldal. Szóval ezt ki kellett találni, össze kellett rakni, meg kellett csinálni, és ehhez én annak idején megalapítottam az első vagy a második hazai színészügynökséget. Magam köré vettem az ismertebb magyar színészek mellett egy csomó tehetséges fiatal színészt, és gyakorlatilag szakszervezet-szerűen működtünk. Jogászokkal a külföldi szerződések mintájára próbáltam a hátteret rendbe rakni és rendszerezni. Nagyon sok olyan dolog bekerült általunk a szerződésekbe és meghonosodott itthon, ami korábban még téma sem volt. Sok mindent sikerült is meghonosítani itthon a külföldi példákból, de aztán később a casting vonalat és az ügynökséget már nem tudtam párhuzamosan vinni, így nagyjából tizenöt éve, hogy az utóbbit átadtam másnak. Onnantól csak a castingra fókuszálok.

A Hazudós Jakab esetében, miután konzultáltál a kinti casting rendezővel, hogy indultál el? Megkaptad a forgatókönyvet vagy annak egy részét?

Casting rendezőként mindig a teljes könyvet látnom kell. Itt nem statisztákról van szó, hanem olyan szereplőkről, akik szerves részei az egész történetnek, így teljesen át kell látnom a sztorit. Tehát ez általában úgy működik, hogy a casting rendező elolvassa az egész forgatókönyvet, majd leül a rendezővel egyeztetni. Bár manapság, főleg mióta ilyen erős a tévés tartalom, szokássá vált, hogy akár az írók és a producerek is beleszólhatnak a szereposztásba. Így, ha őket is érinti, akkor közösen, ha nem, akkor csak a rendezővel közösen, koncepciózusan végigbeszéljük az egész filmet, hogy ő hogy képzeli.

csutak-zsolt-interju

Már a kezdetekkor is megvolt ehhez a magabiztos nyelvtudásod? Korábban, gondolom, nem nagyon kellett a forgatásokon angolul beszélned.

Volt egy középszintű nyelvtudásom, de ahogy elkezdtem ebben dolgozni, nagy szorgalommal és nagyon-nagy akarattal igyekeztem alaposan megtanulni azt a szakmai nyelvezetet, amivel ez az egész működni tud. Hogy megértsem, pontosan mit akarnak, és el tudjam mondani azt, amit nekem kell. Egyébként nagyon fontos is egy casting rendező esetében, hogy jól beszélje a szóban forgó idegen nyelvet, hiszen ezen a nyelven folyik maga a casting is. Nekem nem csak értenem kell azt, amiről szó van a jelenetben, hanem adott esetben korrigálnom is kell a színészeket. Főleg olyan színészeknél, akik nem angol nyelvűek, vagy esetleg nem beszélnek olyan jól angolul. Segítenem kell nekik, hogy pontosan tudják, mikor mit mondanak, és ami fontosabb, hogy mikor mit játszanak. Tisztázni kell velük, hogy amikor ezt és ezt mondod angolul, akkor ezt és ezt játsszad, hogy ha véletlenül elfelejt egy-egy kifejezést, akkor se essen ki a szerepből. Mindig mindenkinek hangsúlyozom is, hogy mondják el őszintén, milyen szinten vannak, hogy később ne legyen ebből probléma.

Alapvetően milyen a magyar színészek nyelvtudása, és mennyiben határozza ez meg azt, hogy milyen munkákat tudnak megszerezni?

Az idősebbeknél érthető módon gyengébb, ők kevésbé voltak benne ebben, de a fiatalabb generációknál már sokkal jobb a helyzet, főleg az egészen fiataloknál. Náluk már mindenkinek az a vágya, hogy kijusson Hollywoodba vagy legalább Londonba. Ma már nagyon sokan járkálnak ilyen munkák miatt rendszeresen Anglia és az Egyesült Államok között. Sokat fejlődött a nyelvtudás, az egyetlen probléma talán az, hogy idővel a filmek igényességével nagyon sokat fejlődött az akcentusok igényessége is. Most már egyáltalán nem mindegy, hogy egy színész milyen akcentussal beszél. Azon túl, hogy tökéletesen beszél angolul, fontos az is, hogy amerikai, sőt, még azon belül is, vagy akár Anglián belül is, tudja-e a különböző regionális akcentusokat. Ma például, az internet korában mi már épp ezért nem csak itthonról castingolunk, hanem egyrészt a zónából, másrészt pedig egész Európából adott esetben.

Amikor te kezdted, még közel sem forgott itt ennyi nagy nemzetközi produkció. Mit szóltak az akkor itthon már befutott színészek a válogatáshoz?

Voltak próbafelvételek, kellett válogatnom, és ez a válogatás nem nagyon tetszett nekik, főleg az ismert színészeknek nem annyira, hozzá voltak szokva, hogy mindenki ismeri őket, és ha valaki szeretne velük dolgozni, hát egyszerűen felkéri és semmi casting. Meg kellett győznöm őket arról, hogy ez nemzetközileg így működik, és el kell jönniük legalább egy beszélgetésre, és nem kell több száz emberrel összezárva órákat várniuk. Nem volt nagy ellenállás, de azért furcsállták. Ráadásul itt két nagyon különböző rendszerről is beszélünk. Amennyire furcsállják az amerikaiak azt, hogy itt majdnem minden színész színházban játszik, és hiába szerződik velük három hétre, az idő alatt neki van négy előadása is esténként, ugyanannyira furcsa volt az itthoni színészeknek, miért nem értik ezt a kintiek.

Az már az első film után egyértelmű volt, hogy a külföldi produkciókat célzod meg?

Nem volt ez szándékos, szívesen csinálnék én magyar filmeket, és még csak nem is az anyagi része zavart. Itt inkább arról van szó, hogy a magyar közeg ilyen szempontból egy nagyon-nagyon szűk belterjes kommuna. A rendezők ismerik a színészeket és viszont. Így a magyar rendezők általában pontosan tudják, kivel akarnak dolgozni. És ez castingosként nem jó. Nehéz nekik újat mutatni. A rendező valahol mindig szubjektív, nekünk pedig az a dolgunk, hogy objektívek maradjunk. Kis közösségekben ez így működik, nehezebben próbálnak ki egy ismeretlen arcot egy adott szerepre, mint azt, akit már húszszor láttak ők és a nézők ugyanilyen karakterben. Nagyobb piacokon a casting teljesen elterjedt dolog, itt nem annyira.

Honnan tudtad az elején, hogy miként lehet árazni ezt a munkát?

A legeslegelején nekem fogalmam sem volt semmiről ezen a téren, megkérdeztem, mennyi van erre, és aztán azt el is fogadtam. Később szép lassan az ember ebbe is belejön, tájékozódik, megkérdi a kinti kollegákat, mi hogy és mennyiért szokott menni, és egy idő után nagyjából látja is, mi éri meg, mennyi a befektetett munka és a kiadás. Ehhez is idő kellett. Ha nem lett volna semmilyen filmes tapasztalatom korábban, akkor szerintem legalább tíz év kellett volna. Még így is, hogy volt már előéletem, legalább öt évbe telt, mire minden beért.

csutak-zsolt-interju

Az ügynökség leadása után a castingot is cégformában folytattad?

Igen, ez egy vállalkozás. A casting és a kiválasztott szereplők szerződtetésének előkészítése tartozik hozzánk. Ez egy több fokozatból álló munka, ami időnként igen-igen lassan halad, időnként gyorsabban. Általában annak örülünk, ha nincsen nagyon sok idő a forgatásig, mert akkor gyorsabban halad a dolog. A képviselet, a színészekkel való anyagi tárgyalások és az aláírások valamint a kifizetések intézése a világon mindenhol az ügynökök dolga. Mi castingosként elmondjuk, mi hogy néz ki és mennyi van rá, de a többit ők intézik.

Hogy áll fel a csapatod?

Van egy szervező, aki pontosan lekoordinál mindent, helyszínt, időpontot, és hogy mit kell tudnia az adott színésznek, van egy asszisztens, aki a fogadásukat intézi, van egy operatőr, aki a kamerát vezeti, és vagyok én, mint vezető. A szakmai részével én foglalkozom, én tartom a kapcsolatot a rendezővel, én prezentálom nekik a kiválasztott színészeket, és én vagyok az, aki itt a kamera előtt eljátszik velük mindent.

A legnagyobb amerikai produkciók esetében is közvetlenül a rendezővel egyeztetsz? Nincs köztetek asszisztens, producer, senki?

Persze, mindig mindenkivel közvetlenül. Nemrég ugye itt volt Ridley Scott, akivel a Mentőexpedíció (2015) című filmet forgattuk. Kaptam egy időpontot, bementem hozzá, és akkor volt egy óránk arra, hogy átbeszéljük a castingot, kit szeretne, hogy szeretne. Időnként benyitott egy kreatív producer, hogy lássa, jól halad-e a dolog, de ezek általában négyszemközti egyeztetések.

Mennyire válogatósak a nagyobb rendezők? Macerásabb velük dolgozni, vagy általában elégedettek?

Az én tapasztalatom az, hogy sokkal könnyebb velük dolgozni, mert sokkal gyorsabban és, ami még ennél is fontosabb, magabiztosabban döntenek. Alapvetően mindenki tudja, főleg ezen a fenti szinten, hogy hol van. Magyarországon nem várnak tőlem különleges akcentussal beszélő vagy színes bőrű színészeket, tudják, hogy itt ilyenek nagyon nincsenek. Az amerikai filmeknél nagyon fontos, sőt, egyre fontosabb az etnikai összetétel, már csak azért is, hogy mindenki tudjon azonosulni a film szereplőivel. De Amerikában ugye elég vegyes az etnikai összetétel. Ha mindezt színészben kell megoldani, tehát mexikói, egyéb latin-amerikai vagy mondjuk színes bőrű, indián, netán eszkimó színészek kellenek, akkor az itthon nehéz. Meg lehet oldani nagy keservesen, mi is tudunk hozni színészeket külföldről, de alapvetően a rendezők tudják, hogy ez itt nincs meg. Nem is ezt várják el, hanem azt, hogy a helyi lehetőségekhez képest a legjobb választékot kapják. Úgy gondolom, ha megfelelő a karakter, és jó színész jön be az ajtón, aki jól csinálja meg a feladatot, akkor általában elégedettek a rendezők. Ezzel még eddig nem volt gond.

csutak-zsolt-interju

Tehát a te feladatod kitalálni, ki lehet képes eljátszani a forgatókönyvben megírt karaktert, megkeresni az adott szereplőt, elkészíteni vele a próbafelvételt, közben felmérni a képességeit és a nyelvtudását, plusz, ha mindez megvolt, még „el is kell adnod” őt az adott rendezőnek?

Tulajdonképpen igen, meglehetősen összetett a feladat. De mivel külföldi, főként amerikai produkciókról beszélünk, angol szerepekről van szó, nem olyan széles a kör. Színházból és korábbi castingokról tudom általában, kik azok, akik képesek erre. A filmeknél ráadásul, szemben a színházzal, nagyon fontos a külső. Az az alapvetés, hogy valaki jól eljátssza a szerepét, viszont hiába jó, ha a típusa nem talál bele a karakterbe. Akkor az egy hiba. Így aztán időnként az ember rákényszerül, hogy olyanokat is megkeressen, akik nem beszélnek különösebben jól angolul. De ha ők azok, akik megfelelnek az adott karakternek, akkor megéri azt a fáradtságot, rá kell szánni azt a pár órát, és megéri, hogy valahogy eljuttassuk őket arra a szintre, hogy a feladatot meg tudják csinálni. Itt volt például pár éve a Tyrant – A vér kötelez című televíziós sorozat két szezonja is, ami az arab világban játszódik. Ez a fajta embertípus színészben elég ritka nálunk. Statisztában még csak-csak megoldják, de színészben nagyon nehéz. Ilyenkor már a határeseteket is megnézzük, itt már az is jó volt, ha valaki barna szemű volt, és kicsit barnásabb volt a bőre. Sok szerep volt, nagyon kevés színész, így itt mindenkit nagyon meg kellett becsülni, aki csak szóba jöhetett. Az utolsó részt már nem is tudtuk egyedül megoldani, akkor segítségül hívtuk a balkáni kollegákat.

Előfordult már, hogy valakit az utcán vagy a boltban szólítottál le, mert megfelelt egy keresett karaktertípusnak?

Nem. Statisztát találhatsz így, de színészt nem lehet. Az pedig egy másik szakma, a statisztaszervezés és a színész-casting között van egy nagyon éles vonal. Van olyan szerep, hogy szöveg nélküli színészi játék kell hozzá, de reakciókat ott is el kell tudni játszani. Például ha a főszereplőd egy liftben utazik, és telefonál, akkor, akik körülötte állnak, azok szerves részei a jelenetnek, színészként kell jelen lenniük, reagálniuk kell a főszereplő viselkedésére, tehát ott biztosan nem fogsz statisztát látni. Kezdőkkel, utca emberével és sokszor még gyakorlott statisztákkal sem tudunk mit kezdeni a mi munkánk során.

Mennyire tudod élvezni azokat a filmeket és sorozatokat, amelyekben dolgoztál?

Ugyanúgy működik ez itt is, mint bármely más szakmában. Van, amit szeret csinálni az ember, és van, amit kevésbé. Ha egy történetnek van értelme és bármilyen tekintetben értéket hordoz, akkor meg lehet csinálni úgy, hogy az ember később nézőként is élvezze.

Vannak olyan arcok, akikre nagyon büszke vagy, hogy te fedezted fel őket a filmnek?

Vannak, hogyne, és szerintem ezzel minden castingos így van. Mi vagyunk azok, akik megtaláljuk és bemutatjuk őket. Annak idején Sam Mendes például hozzám jutott el, amikor a Bőrnyakúak (2005) előkészítésén dolgozott. Szeretett volna valami kelet-európai szereplőt a katonák közé. Debra Zane (Men in Black – Sötét zsaruk, Amerikai szépség, Kapj el, ha tudsz), aki egy nagyon nagy nevű casting rendező Amerikában, megkeresett engem, tudok-e ajánlani egy oroszt, vagy esetleg magyart, aki megfelelne. Az a forgatókönyv is szupertitkos volt, elolvastam, aztán felvettem vagy tíz embert. De én akkor már láttam, hogy Fenyő Iván meg fogja kapni a szerepet, mert abszolút alkalmas volt rá, és meg is kapta. Őt addig nemzetközi szinten nem ismerték, sőt, különösebben még itthon sem, ez neki is nagy dobás volt. Utána jöttek a komolyabb szerepek, és a Szabadság, szerelem kapcsán Andy Vajnának is fontos volt, hogy neki már van referenciája Amerikában.

csutak-zsolt-interju

Szerinted mi az oka, hogy végül mégsem futott be kint? Állítólag elég sok pénzt és időt áldozott arra, hogy felépítse a kinti karrierjét is.

Ez egy nehéz dolog, amihez jókora szerencse is kell. A tehetség és a nyelvtudás önmagában nem mindig elég.

Mennyire kell félni ilyen esetekben a beskatulyázástól? Akár az akcentus, akár az első amerikai szerep miatt.

Ha kint vagy, akkor az akcentus eleve biztosan beskatulyáz. Amerikában nem érdemes annak vallanod magad, ami nem vagy, mert van mindenféle színész. Hiába mondod, hogy te cseh is vagy, magyar is és lengyel is. Mindegyikből van bőven. Alapvetően, ha te kelet-európai akcentussal beszélsz, akkor nem kapsz meg egy született amerikai szerepet. Ezt nagyon-nagyon nehéz levetkőzni, de azért van rá pár példa, akinek sikerült – nagyon sok munka, de ha valaki igazán elkötelezett, megéri a pénzt, az időt és a fáradságot.

Hány olyan színész van ma Magyarországon, aki szóba jöhet nálad egy komolyabb angol nyelvtudást igénylő szerepnél?

Mondjuk, úgy ötven színész jöhet szóba, ha komolyabb szerepről van szó. Ha kibővítjük mindezt a kisebb mellékszerepekre is, akkor száz. Ha a nálunk élő külföldieket is számoljuk, mert őket is szoktuk hívni, akkor valamivel még több. Ha ez nem elég, akkor jön a zóna, Belgrád, Prága, Bécs, Pozsony, Zágráb, Bukarest. Jóban vagyunk a külföldi kollégákkal. Én benne vagyok két nemzetközi casting-ligában is, az egyik az International Casting Directors Network (ICDN), a másik pedig a The Casting Society of America (CSA). Az ICDN egy most már szakszervezet-szerű szervezet, ami annak idején a berlini Shooting Stars program keretein belül indult, és az volt a célja, hogy segítsük a tehetséges fiatal színészek nemzetközi karrierjét. Aztán időközben szépen kinőtte magát, és ma már sok egyéb feladatot is ellát. A CSA-ba pedig a 2008-as Emmy-jelölésem idején és okán kaptam meghívást. Ezek szakmailag nagyon jó hátteret adnak, ha valamire szüksége van az embernek, van hová forduljon. A Terror című sorozatnál is volt erre példa, ami fent az északi sarkkör felett játszódik, ezért eszkimó színészekre volt szükségünk. Ilyenkor az ember küld egy e-mailt ezeken a körökön belül, hátha valaki tud segíteni, és mindig akad valaki.

Gyakran előfordul, hogy ilyen helyzetekben te segíted ki a külföldi kollégákat?

Persze, ez ugyanúgy működik visszafele is. Legutóbb például, a Berlinale után Borbély Alexandráról is több külföldi kolléga megkérdezett. Ajánlásokat és véleményeket is rendszeresen kérnek a kinti kollégák. De ennél sokkal fontosabb, hogy a casting ligákon keresztül megbízható társak vannak – ha valaki kér tőlem egy színészt, nem kell utánanézzek, hogy nem egy „C” kategóriás projektbe akarja betenni és vice versa. Mindkét liga szakmai színvonala igen magas, és a tagjai teljesen megbízhatók.

Itthon mekkora ez a piac? Többen is dolgoztok casting-vonalon nemzetközi produkcióknak?

Vannak még egy páran, de a jelenleg is castingolók közül, azt hiszem, én csinálom a legrégebb óta. Volt, aki korábban kezdte, de azóta abba is hagyta. Vannak, akik színészekkel és statisztákkal is foglalkoznak, ami szerintem nem túl szerencsés, hiszen az egyik a minőségről, a másik pedig a mennyiségről szól. És vannak, akik főleg reklámokat csinálnak. Én is dolgoztam ilyen munkákon korábban, de úgy gondolom, ez is teljesen más műfaj a mi szempontunkból is. Egy reklámnál adott esetben ötven arcot is be kell mutatnod szerepenként, míg egy játékfilmnél egy is elég lehet, de az jó legyen. Reklámot csinálni az inkább szervezés. A Die Hard – Drágább, mint az életed (2013) forgatása idején készült itt egy külföldi reklám Bruce Willis főszereplésével, és valamiért ragaszkodtak hozzá, hogy én csináljam. Ide jött egy nagyon híres amerikai reklámrendező, akivel mást nem csináltunk, csak privát dolgokról beszélgettünk több órán át. Én konkrétan semmit nem csináltam, semmi dolgom nem volt, még instruálnom sem kellett. Ideszervezték az embereket, a rendező megnézte őket, majd megköszönte, és ennyi.

csutak-zsolt-interju

Mi alapján dönt egy külföldi produkció? Tenderen indultok, vagy adott esetben már a személyed és az ismertséged is eldöntheti egy-egy munka sorsát?

Sok esetben döntő tényező, hogy már előzőleg dolgoztam az illető stúdióval vagy a rendezővel, producerekkel, kinti castingosokkal. Ha felhívnak, hogy ráérek-e, van-e kedvem vállalni, mindig jó érzés. Ha felhív a kinti castingos kolléga boldogan, hogy megint újra együtt dolgozhatunk, a már korábban kialakult jó munkakapcsolatokra nehéz nemet mondani. Ha új munkaadókról van szó, persze van olyan, hogy több castingost is behívnak. Ilyenkor sok múlhat egy-egy beszélgetésen, illetve azon is, mennyire motivált az ember. Azt hiszem, az én esetemben sok múlik azon is, hogy mennyire vagyok elfoglalt.

Egy amerikai nagyjátékfilm esetén átlagosan mennyi időtök van az előkészítésre?

Az átlagos és optimális az durván két hónap. Ha nem különösebben speciális a produkció, akkor ez elég kell, legyen. Amerikában erre általában tíz hét van, tehát nincs is olyan nagy különbség.

Mi volt a legrövidebb idő, ami alatt meg kellett oldanod egy nagyjátékfilm válogatását?

Az Eichmann (2007, r.: Robert Young) esetében alig néhány napom volt, és hasonlóan rövid időt kaptam a Z világháborúra (2013, r.: Marc Forster), amiből végül teljesen kimaradt a Magyarországon forgatott szál. Itt először arról volt szó, hogy nem is kell színész, csak statiszta, aztán tíz nappal a forgatás előtt közölték, hogy lenne itt pár szerep. Úgy húsz… Akiknek ugye oroszul is tudniuk kellett, hiszen ezúttal épp Oroszországot játszotta volna az ország.

A konkrét gázsikat te határozod meg?

Igen, van egy adott költségvetés, és én az alapján számolok egy középarányos árat. Így tudok egy picit játszani, ha valaki többe kerül, akkor tudom, hogy máshol valahogy húzni kell, és előfordul, hogy valamit nem tudok megoldani. Ilyenkor előre jelzem, hogy ez háromszor annyiba fog kerülni, mint a szokásos, mert mondjuk innen és innen kell elhoznom a színészt, avagy csak egyszerűen itthonról, de a költségvetésen túl. Persze ilyenkor is adott kereteken belül mozoghatok csak. Nehéz ügy ez, mert az angol nyelvű nemzetközi filmekben a színészek a magyar filmekhez képest is alul vannak fizetve, kevesebbet kapnak. Ennek az az oka, hogy az angol nyelvű európai nemzetközi piac az angol piachoz van beállítva, ahol a szöveges szerep napi alapára az angol szakszervezet alapár szerint működik, ami elég alacsony. Londonban legalább 25.000 bejegyzett színész van és ebből nem több mint 3-4 ezer aktív, de bármikor lehet találni színészt bármilyen szerepre, óriási a felhozatal, hisz nagyon sokan úgy gondolják, hogy onnan van a legjobb lehetőség megugrani Amerikát. Nos, ha az angoloknak a díjukhoz még hozzájön adott esetben a szállás, az utaztatás és a per diem – a napi díj. Szóval mindent összevetve mindig mindenki örül, ha hasonló áron helyből el lehet hozni egy színészt, pluszköltségek nélkül. Csak viszonyításképp: a német piacon az alapár az angol alapár két-háromszorosa. Sajnos a mi részünk nem ehhez, hanem az angol piachoz van igazítva, pedig úgy sokkal egyszerűbb dolgunk lenne.

csutak-zsolt-interju

Számottevő a különbség a rendelkezésedre álló összegek között egy Die Hard-kaliberű szuperprodukció és egy kisebb nemzetközi nagyjátékfilm esetén?

Akkor vannak óriási különbségek, ha mi innen ki tudunk váltani olyan színészeket, akiket egyébként Amerikából hoznának. Egyrészt ugye nincs utazás- és szállásköltség, másrészt az amerikai színészek általában az amerikai színész szakszervezet tagjai. Ha a SAG-AFTRA-tagságra van költségvetve valaki, az négy vagy ötszörös szorzót jelent a mi árainkhoz képest. Ott hiába van egy napja a színésznek, meg van szabva, hogy luxusosztályon kell utaztatni, ötcsillagos szállodában kell laknia, ha egy napja van, akkor is egy hétig itt kell lennie, stb,, és ezek nagyon felviszik a költségeket. Sorozatok esetében általában kisebbek az eltérések.

Van hozzáállásbeli különbség a magyar színészeknél a sorozatok, illetve a nagyjátékfilmek között?

Nemzetközi produkciók esetén mindig mindenki szívesen jön, főleg a nemzetközi nagyjátékfilmekbe, mert azok ugye szinte biztosan ott lesznek a hazai mozikban is. A nemzetközi sorozatok közül nem minden kerül bemutatásra az itthoni tv-csatornákon, de manapság már minden letölthető az internetről.

Szerinted mennyiben múlik rajtad, mint játszótárson, hogy egy adott színész miként teljesít a próbafelvételen?

Ez nagyon színész-függő. Van, akinek szüksége van arra, hogy felvigyék, és tényleg játszani kell vele, más meg annyira benne van, hogy az is elég lenne, ha csak egyszerűen felolvasnám a másik szerepet. Érezni kell, ki milyen passzban van. A szakmában úgy szoktuk mondani, az a jó, ha valaki már az adott szerepben lép be a szobába. Persze ennek is vannak hátulütői. Mindig tisztázni kell a koncepciót. Ha valaki rossz koncepcióban gyakorolja be a szerepet, és úgy jön be, az nem jó. Én mindig mondom a színészeknek, hogy ha bármilyen kétségük van, akkor inkább kérdezzenek. Az igazi profi abban a pillanatban felhív, ahogy kétsége támad, és a legkisebb dolgot is megkérdezi. Akár egy érzést vagy egy indulatot is. Ezért fontos, hogy casting rendezőként ismerd az egész forgatókönyvet és a rendező elképzelését is. És még így is vannak hibák. Az Inferno (2016, r.: Ron Howard) forgatása előtt Nagypál Gábor szerepéhez annyi infó jött, hogy ez egy terrorista, aki felrobbant egy bombát. Volt egy elő-casting, aztán az első találkozásnál Ron Howard mosolyogva kérdezte, hogy nekem nem mondták el a koncepciót? Mert itt fontos volt, hogy ez egy teljesen amatőr terrorista, akinek fogalma sincs a bombákról, izgul és amatőr. Ez egy teljesen más koncepció volt, és Gábor korábbi játékát gyökeresen meg kellett változtassa. Jó színész, nem okozott gondot, aki látta a filmet – világsztárok között is kiválóan megállta a helyét.

Mennyire tudsz személyes kapcsolatba kerülni a rendezőkkel a közös munka során?

Én úgy gondolom, hogy ez alapvetően egy munkakapcsolat, ami kicsit személyessé és bizalmassá válhat attól, ha a munka jól halad. A filmgyártás csapatmunka, és ezt a rendezők tudják a legjobban. De itt mindenki rohangál, életre szóló nagy barátságok nem köttetnek ilyen szinten, ahhoz folyamatosan együtt kéne dolgozni társalkotóként. De kialakulnak jó kapcsolatok, és egy jó munkakapcsolat után egyik rendező ajánl a másiknak. Például az Atomszőke (2017, r.: David Leitch) című filmnél Ridley Scott ajánlott engem Charlize Theronnak, de sok hasonló példát tudnék mondani.

csutak-zsolt-interju

Kint kell lenned a forgatásokon?

Nem mindig, csak időnként. Kicsit olyan ez, mint a készenléti orvosi ügyelet. Még ha be is fejeztél egy munkát, amíg a forgatás tart, egy szemedet akkor is rajta kell tartanod a produkción, mert bármi történhet. Valaki nem ér rá, vagy valakit váratlanul helyettesíteni kell, és akad olyan is, hogy valamit átírnak. A sorozatoknál például egyre inkább jellemző, hogy a forgatás alatt is írják még a forgatókönyvet. A mi munkaidőnk általában befejeződik már a forgatás előtt, de abból sosincs gond, ha segíteni kell. Kint ez másként megy, ott, ha lejár a tíz hét, akkor csak plusz fizetés fejében hajlandóak dolgozni a kollégák. Nálunk ez más helyzet, de én úgy gondolom, hogy ez valahol hozzá is tartozik, én még sosem hagytam cserben produkciót.

Vannak még nagyobb szüneteid két forgatás között, vagy amióta felpörgött itthon a piac, nem nagyon van megállás?

Szinte folyamatos a pörgés. A különbség leginkább abban van, hogy két filmet csinálok egyszerre vagy négyet. De olyan, hogy semmi ne legyen, már legalább három éve nem volt.

Hogy élted meg 2008-ban A Cég – A CIA regénye című sorozatban való munkádért járó Emmy-jelölést? A szakmai kapcsolatokon túl hozott ez valamit? Jelentett új munkát az ezzel járó presztízs?

Valamennyit biztosan jelentett, persze, hiszen az IMDb-t és a szakmában az IMDbPro-t mindenki megnézi. Hazai körökben és kint is sokat számít ez, hiszen én kintről nézve még mindig a világ végén vagyok, de ez mégis azt jelzi nekik, hogy valamit azért értek a szakmához. A rendezőket nem lepi meg soha semmi, de a producerek azért időnként még felkapják a fejüket, hogy még itt is van olyan castingos, akit Emmy-re jelöltek.

Hogy értesültél a jelölésről?

Összesen négyünket jelöltek ezért a sorozatért, volt egy amerikai, egy angol és egy kanadai kolléga is. Egyikőnk sem gondolta a forgatás idején, hogy ebből ilyesmi lesz, aztán egyszer csak kaptam egy levelet a kinti tévéakadémiától, hogy jelölve vagyok. Utána persze kint voltunk az átadón is, és bár nem kaptuk meg a díjat, az érdekes, hogy végül egy olyan produkció nyert, amit részben szintén Magyarországon forgattak (a John Adams című mini-széria – a szerk).

Mi kell ahhoz, hogy egy sorozat-casting ilyen jelölést kapjon?

Úgy gondolom, itt alapvetően a sztori és a karakterek összhangja, ami fontos. Ha ez a kettő összhangban van, még akár úgyis, hogy a film maga nem annyira jó, akkor a casting meg tudja nyerni a díjat. Ezt nézik leginkább. Nekünk szerencsénk is volt, mert volt két-három nagyon jó amerikai főszereplőnk, a többit pedig nagyon szépen fel lehetett melléjük díszíteni. Az is fontos, hogy a sztori egyben legyen és jól meg legyen írva. Amikor kapsz egy ilyen forgatókönyvet, akkor gyakran egy-egy jelenetnél annyi van leírva, hogy valaki telefonon beszél valakivel. Oké, de miről beszélnek, mit játszunk? Nem mindig egyszerű ez, ilyenkor ki kell találni egy játszható jelenetet, amiből meg lehet ítélni a színész alakítását a szerephez viszonyítva. Egyébként, amikor én kimentem, akkor azt mondták, ne izguljak, úgyis az HBO fog nyerni. Mert mindig ők nyernek. Szeretik őket. Ha visszanézed, tényleg van benne valami, és nyilván az is fontos volt, hogy egy elnökről szólt a győztes sorozat, egy elnökválasztási évben.

Volt olyan színészválasztásod, amiről utólag kiderült, hogy nagyon félrement?

Volt ilyen. Az egyik produkciónál egy nagyon érdekes és jó arcot akartak. Meg is volt, mindenki nagyon szerette, csakhogy a forgatókönyv szerint az illetőnek volt egy nagy ágyjelenete az egyik főszereplőnővel. És a nőnek nem jött be a figura, egyszerűen nem működött közöttük a kémia, és nem tudta megcsinálni vele a jelenetet. Felvettek vele két-három napnyi jelenetet, aztán végül az egészet kezdhettük elölről.

csutak-zsolt-interju

Mennyire tudsz előre tervezni? Meg lehet ebből élni ma Magyarországon?

Most nagyjából októberig látom ezt az évet, kisebb-nagyobb lukacskákkal, de ez szakmailag nem különösebben probléma, viszont a privát életemmel nehéz összeegyeztetni ezt a munkamennyiséget. Ha negyedennyit csinálnék, azt mondanám, nehezen, de így, ilyen munkamennyiség mellett igen. Persze nagyon más ezt kint csinálni, mint itthon. Igen sokat kell dolgozni itthon azért, hogy csak ebből meg lehessen élni, és mást ne kelljen csinálni mellette.

Milyen produkciókon dolgozol jelenleg?

Most épp kifutóban van a Homeland: A belső ellenség című amerikai sorozat, ők a hetedik évad utolsó néhány részére jöttek ide, és a történet szerint moszkvai jeleneteket forgattak itt. Van még a BBC-Netflix The Last Kingdom című angol történelmi tv-sorozatának 3. évadából pár rész és Ang Lee új filmjében is dolgozom, Gemini Man a címe, és Will Smith a főszereplője. Ez egy nagyobb munka, bár több országban is forgatnak, remélhetőleg jó pár szerepünk lesz benne.

Klacsán Csaba
Forrás: filmkultura.hu

2018.05.03
26