279

Hátba lőtt igazság

Warwick Thornton: Veszett vidék – filmkritika

veszett-videk

Nagy hagyományokra tekint vissza Ausztrália kietlenségének ábrázolása a filmtörténetben, és ebbe a sorba Warwick Thornton új rendezése is serényen illeszkedik. Lassú, olykor kimondottan meditatív tempóra vált a Veszett vidék, ám ritmusa cseppet sem tűnik öncélúnak. Igaz, lehet mondani, hogy ez néha feleslegesen nyújtja a játékidőt, feszesebbre rántott cselekményszövéssel egyenesen zseniális lehetne a mozi, mégis, valami nyugtalanító, feszengésre késztető láthatatlan fenyegetés épp e komótosság révén lóg a levegőben.

Thornton hol arcokra, hol az Outback egyszerre festői és nyugtalanító tájára fókuszálva az egykori börtönkontinens kollektív félelmekben testet öltő, az emberi pszichén is nyomot hagyó örökségről beszél, amely máig mélyen beleivódott a vidékbe. Ősi rettegés találkozik egy napjainkban rendkívül aktuális problémával: a Veszett vidék ugyanis ideje zömében anti-kolonialista darab, a periférián rekedt őslakosok (aboriginalok) hányattatásaira fektet hangsúlyt, és ebből a vállalkozásból igen hiteles celluloid-átirat születik, nem utolsósorban direktora származása révén. Thornton korábbi filmje, a 2009-es Samson and Delilah kortárs közegben próbált ezzel foglalkozni, ám a régi és a modern világ összeütközését bemutató, hajléktalan-csellengő fiatalokat követő szüzsé unalomba fulladt – ezúttal szó sincs ilyesmiről. Olyan témák jutnak centrumba, mint a maszkulinitás fitogtatásában kivetülő fals tekintély, a toleráns-joviális hozzáállás feleslegessége, de Thornton összességében az embert emberré tevő értékek egyre visszafordíthatatlanabb kikopását regéli el.

Sam, az őslakos csaknem metaforikusan, a szubjektum szférájára vetítve képviseli a folyamatosan döglődő Ausztráliát. 1929-ben járunk az Északi területen, pontosabban Alice Springsben. Uralkodnia kellene a civilizációnak, a törvényesség ideológiája azonban tessék-lássék módon odakent mázként sincs jelen, a Veszett vidék atmoszférarajza, beidegződött gyilkos ösztönei mintha továbbra is egy 19. századi senkiföldjére űznék a karaktereket. Magukra utaltak, szenvedést tűrni kénytelen, leírhatatlan fájdalmakról tanúskodó bennszülöttek nyugszanak bele a passiójukba – állapotrajzuk tökéletes illusztrációja a helyszínt átható félelemnek. 1865 és 1890 közé pozicionálják az amerikai westernek korszakhatárát, és noha több odaillő elem ebben a moziban is képviselteti magát, az immár a Vad banda 1913-as alkony-dramaturgiáját 16 évvel meghaladó sztori végképp a racionalitás, a higgadt problémamegoldás hiányát vázolja fel, így az amerikai és az ausztrál western-szemlélet semmiben nem térnek el. Halott az egész világ – vagy szerepekbe kényszerítik a figurákat, esetleg zaklatott, frusztrációjukat parancsolgatással enyhítő senkik marakodnak úgy, mint csaholó, nyáladzó, hegyes fogú kutyák az egyre kevesebb hússal borított csonton.

A kezdőként igen átélhető alakítást nyújtó Hamilton Morris csodálatosan árnyalja ezt a patthelyzetet. Sam csupán jog szerint, helyesebben a túlélés miatt, korántsem erőfitogtatásból válik gyilkossá, így a Veszett vidék szerint a civilizáció képmutató, önnön hatalma mögé bújó, ellenségképet gyártó berendezkedés. Az emberölésért körözött őslakos csupán boldogulni szeretne, jó emberré igyekszik válni a tikkasztó napsütésben, por, izzadság és vér tengerében, ám képtelen erre – Thornton így nemcsak saját származására reflektál, de a napjainkban égetően aktuális migránspolitikához is akad kiegészítése. Csakúgy, mint a 2015 óta áradatszerűen érkező bevándorlók, Sam sem akar rosszat, dolgozna és érvényesülne, ám a felettes hatalom zsigerből leköpi őt, elutasítja, rálő, fenyegeti és kisajátítja. Extrém szituációba sodródott figura: ölnie kell, máskülönben vele végeznének. Thornton szerint itt tart az 1920-as évek Ausztráliája – nem járnak autók, a technológiai vívmányok is alig-alig jutottak be egy zord közegbe. Helyette a túlélés maradt az egyetlen érték: Sam pedig persze, hogy csak visszaütni tud és élni nem, ha eleve rá támadó akarnokok várnak rá. Innen nézve a Veszett vidék rabszolga-narratívát hasznosít: a bölcs, öreg kitaszított szerepbe kényszerül. Fogyóeszközként bánnak vele – idénymunkásként tartanak rá igényt, emberként lenézik. Feleségét megerőszakolja a földbirtokos Harry March: ebben a világban a nő csupán tárgy, a feszültséglevezés szexuális kabalája. És mielőtt sematizmussal vádolnánk a direktort, jó tudni, hogy Thornton egyazon kaszton belül is látja az ellentéteket, vagyis a Veszett vidékben a jóindulatú feketére jut egy bólogató, rezignáltan parancsot teljesítő, fehérek rabszolgájává lett fogoly, ahogy az uralkodó osztály oldalán is farkasszemet tud nézni egy fehér ember egy másikkal.

veszett-videk

A Sam Neill játszotta lelkipásztor, Fred Smith és a hatalmat, mi több, annak egyoldalúságát, ignoranciáját uniformisban, felszólításokat dörmögve kifejező Fletcher őrmester Bryan Brown alakításában pontosan ezt a kettősséget fejezi ki. Míg az előbbi gyorsan otthagyja a Sam után vadászkutyaként loholó bárdolatlanokat, és toleranciáról, oltalmazó szándékról biztosítja az üldözöttet (akit az önmagába szerelmes törvény zokszó nélkül ellenségnek minősít), vagyis pap révén tényleg hisz a felebaráti segedelemben, addig Fletcher hatalomgép, aki intézményi pózolással takargatja hol ivászatba, hol üres szexualitásba fojtott embertelenségét. Vagyis ebben a történetben inkább az a férfi, aki képes érzelmek kifejezésére, sajnálatra, barátokra tud lelni, de az, aki erőszakot alkalmaz, önmaga legsötétebb oldalát felvillantva züllik a birkacsorda arctalanjává. Jól árnyalja ezt a mozi flashback-szerkezete: ellenpontozó struktúrát kapunk, az éppen elhangzott állítást rögtön egy visszapillantás követi, amelyben a szereplők vallomásait egy azokat negligáló történés váltja fel. Thornton pusztán a fikció és az igazság csendes, általában szavak nélküli oppozíciójával képes bőr alá hatoló, metszően érzéki élményt nyújtani. Tájpoézise hasonlóan működik. Napszítta sivatagi képek, végtelenbe nyúló sós talaj, sötétség és fény éles ellentétpárja utalnak a figurák belső világát szétvető hadakozásra, a szikár környezetrajz a valahogy tengődni próbálók kudarcra ítélt döntésének is nagyszerű jelképe. Thornton operatőrként is jegyzi a filmet – a Veszett vidék kontemplatív hangütése a sehová nem tartó, önmaga posványába ragadt Ausztráliát ragadja meg szemcsés, karcos miliőteremtéssel.

Számkivetettek, a társadalom peremére beleegyezésük nélkül állatként terelt őslakosok oldalára áll a rendező, így az uralkodó tekintet zárójelbe kerül, és a poszt-kolonialista olvasat nyer érvényt – az egyik legtöbbet mondó jelenetben a dühös Fletcher a Kelly bandájának története című, 1906-os Charles Tait-némafilmet szakítja félbe, és indulatosan követeli dominanciájának visszaállítását. Csakhogy ez a vezető szerep merő képmutatásból sarjad, és félelmetes zsigerelésben hisz, legfeljebb egy padlóra került egyenruhás nímand utolsó, kétségbeesett fenyegetése. A közösség sem jobb: a film utolsó felvonását képező tárgyalótermi jelenet öklüket rázó, artikulátlanul rikácsoló ember-zombitömegen állapodik meg. Gyávák sorakoznak, egyenesen beszélni, érvelni képtelen húsevők zúdítanak verbális tirádákat a perbe fogott Sam ellen, mintha a Délidő, a Névtelen töltény csőcseléke törne pálcát egy rab felett. Csupán lesből mernek támadni, igazi férfiakként, becsületesen viszont eszükben sincs cselekedni. Rasszizmusuk, xenofóbiájuk így nem velük született hiba, hanem bátortalanságuk, rosszindulatuk leképződése.

Az utolsó felvonásban a nagybetűs Igazság kerül terítékre, újfent Sam sorsán keresztül – Thornton végképp a páriák oldalára állít bennünket, és összetett fináléval oldja fel a patriarchális fehér ember és a szolgasorba taszított aboriginal összetűzését. Illúziói viszont nincsenek. „Mi lesz így az országgal?” – harsan levegőbe a direktor fájdalmas konklúziója, és ezzel együtt az elesettek pártjára álló közönség utolsó reménye is szertefoszlik. A Veszett vidékben az utolsókat rúgja az empátia, és a változásra törekvés ideája sem húzza tovább.

veszett-videk

Veszett vidék (Sweet Country)
ausztrál thriller, 113 perc, 2017
rendező: Warwick Thornton
forgatókönyvíró: Steven McGregor, David Tranter
vágó: Nick Meyers
operatőr: Warwick Thornton
producer: David Jowsey, Greer Simpkin
szereplők: Hamilton Morris, Ewen Leslie, Bryan Brown, Matt Day, Anni Finsterer, Sam Neill
forgalmazza: ADS Service Kft.
bemutató dátuma: 2018. április 19.

Szabó Ádám
Forrás: filmkultura.hu

2018.04.29