235

Fák jú Tanár úr! – Fack ju Göhte

Szilvási Krisztián 1 perces filmkritikája

fak-ju-tanar-ur-poszter

Még ha nincs is új a nap alatt, akkor is újra és újra jólesnek (valamint jól esnek, külön is) azok a filmek, ahol tanáregyéniség (előbbi nem kötelező) kapnak kézhez, kézbe elfajzott diákokból összeverbuvált osztályt. A hangsúly mindenképpen a szokatlan, nem bevett, különc-különös, érdekes és elsőre mindent nem láttató személyiség(b)en van, mert ezekben a mozikban a diákok – lássuk be – erőteljesen sztereotípiákból, leosztott lapokból, típusegyedekből állnak össze káoszból – a klasszikus és kötelező, irányított karakterfejlődést követően (ahol a vezérlő organizmus a vázolt tanár) – egységgé.

Sok ilyen volt már nem is egy műfajban, és minden bizonnyal legalább ugyanennyi lesz még ugyanott, csaknem ugyanúgy. Mégis: ha valamiben örökké van nafta ilyen vagy olyan irányban, szinten és mélységben, ezek a filmek olyanok. Nos, ilyen nekifutással még szép, hogy jó kis film Bora Dagtekin alkotása, de azért a dolog nem ennyire ab ovo. A Fack ju Göhte (amelyben minden benne van), magyarul Fák jú Tanár úr! (amelyben semmi nincs benne) azért működik, mert egyrészt nem szakít a mereven meghatározott (kikísérletezett!) használati utasítással, ugyanakkor a behelyettesít(het)ő tipológia ellenére mégis visel magán megfelelő mértékben egyéni jelleget. Olyan messzire nem megyek, hogy stílust, de majdnem.

A 21. századi kor, a tinédzser életkor, valamint a német sajátosságok egymást erősítve nyújtanak homogén kulisszákat a hellyel-közzel sablontörténetnek, és ebben a zsánerben pont előbbi a lényeg. Mert így szabadíthatja (f)el magát a kötöttségektől a vígjáték szituációkra és gegekre épülő jellege. A Zeki Müller ál-tanársága által háton cipelt történet ugyan ebből a nézőpontból – mindamellett, hogy egysíkú – veszélyes lehetne, de Elyas M’Barek megjelenése, álcaként viselt érzéketlensége és dekadenciája, valamint tettetett faragatlansága és intellektuális lájtossága mögött láthatóan van egy olyan réteg, amely kétségek nélkül feszít ívet a sztorin.

Dagtekin-nek sikerült a magukban jól teljesítő, kielégítően koreografált jeleneteket viszonylagos egységbe fűznie úgy, hogy ráadásul a részek összessége felülmúlja puszta matematikai mennyiségüket. Lisi Schnabelstedt (a bájosan naiv és szende Karoline Herfurth) M’Barek-kel jól áll (össze), van köztük szikra és dinamikai tényező, szóval a jól ábrázolt mellék-karakterek (főleg az igazgatónő, Katja Riemann) már csak hab a tortán. Persze az osztály csak 2 főre épül, a többiek tiszta papírmasék, de sok erős figurára képtelenség ilyen jellegű filmet (meg amúgy másmilyet se) méretezni. Szóval Fák jú Tanár úr!, akármennyire is tiszteletlenül hangzik, egy körmösre mindenképpen jelentkezni fogok magánál a folytatásokban!


2013, német, 119 perc

rendező: Bora Dagtekin
forgatókönyvíró: Bora Dagtekin
szereplők: Elyas M’Barek, Karoline Herfurth, Jana Pallaske, Katja Riemann, Jella Haase, Max von der Groeben, Alwara Höfels, Aram Arami

Szilvási Krisztián

2018.04.25
126