Amiből minden nagyobb, valamirevaló faluban volt egy-egy, de a hivatalosan működő, fináncok által látogatott főzdék mellett tengernyi „háziipari” kisüst is működött szerte az országban. Mert a pálinka volt a legegyszerűbben előállítható alkoholos ital, „megfőzéséhez” sem kellett valami nagy tudomány. Pontosabban azért némi ismeretre mégis csak szükség volt, mert a „rézelejét” csak nem volt szerencsés rögtön leküldeni, mint ahogyan a finomítást is ildomos volt megejteni a minőség miatt. De hát mindig voltak olyanok, akik a minőség helyett a mennyiségben utaztak, és megitták még az „árvák könnyit” is. Hanem ezeket a kamrákba, konyhákba beállított, sokszor a cigányok által rézből kalapált pálinkafőző alkalmatosságokat erősen üldözte az állam. Hogyne üldözte volna, hiszen általuk komoly bevételtől, illetéktől, szeszadótól esett el, ami mégiscsak tarthatatlan állapot.

Elhasználódott pálinkafőző Kiskunhalason (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Maga a pálinkafőzés tehát nem egy bonyolult dolog. Kell hozzá mindenekelőtt a cefre, ami leginkább felaprított, ledarált, hordókban erjesztett gyümölcsökből szokott készülni. Ez a megfelelő szeszfokú, meglehetősen gusztustalan állagú valami került aztán bele a főzőüstbe, amely alatt erősen tüzelt a főzdés vagy a főzető. Az így felforralt anyagból egy csövön át a lepárlóba kerültek a hasznos gőzök, ahol lecsöpögött, lecsordogált a nyers pálinka. Ami aztán egy kisebb üstben még egyszer ki lett főzve, fel lett forralva, hogy elnyerje végső formáját. A sufnikban, kamrákban, konyhákban ősszel, télen beüzemelt házi készülékeknél általában az alsó, cefrés tartályból a gőz egyből a rá épített lepárlóba érkezett meg. Ahol végigszaladt a hideg vizes tartályban lévő spirális rézcsövön, és lecsöpögött az odakészített edénybe.

Főzde a rendszerváltás környékén (Visky Károly Múzeum © Minden jog fenntartva)

Mivel aztán ez a folyamat a füst mellett mindenféle jó illatokkal is járt, igencsak meg kellett gondolni, hogy mikor fog hozzá az ember. Tavasszal, nyáron és kora ősszel a meleg és a más munkák miatt nem nagyon főztek eleink pálinkát, leginkább novemberre és a téli hónapokra maradt ez a tevékenység. Ami időigényes dolog, hiszen a háztartás éves szükségletét jobb esetben fedező 20-25 liter pálinka kifőzéséhez előkészületekkel együtt majdnem egy nap szükségeltetett. Ha hivatalos főzdében folyt le az aztán a demizsonokba, kisebb hordókba mert végtermék, akkor azt már ott helyben kóstolgatták, hasonlítgatták a jelenlévők.

Tüzelés szőlővenyigével (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

És ez folytatódott este, vagy másnap aztán otthon is, mert jó dolog az, ha ez ember meg tudja kínálni a magáéból a barátait, ismerőseit.

Címlapkép: Kis és nagy üst Szankon, 1965-ben (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu