Molnár Ferenc: Liliom

A RÉV Színház előadása a Rómer Házban

Március 22-én, vasárnap 19 órakor a Rómer Ház Kiállítóterében (Teleki u. 21.) a RÉV Színházi és Nevelési Társulat előadásában Molnár Ferenc: Liliom című színművének előadására kerül sor. Jegyfoglalás a szervezes@imime.hu e-mail címen lehetséges.

„Körhintán szédülni, minden ijedtségre sört inni, kártyázni, bámulni a vonat után, amíg csak látjuk, csak aludni, aludni... Könnyebb, mint kimondani, amit igazán gondolunk, könnyebb, mint döntéseket hozni, megfelelni egy olyan vizsgán, ahol nem mondják meg, mit kell csinálni. Hallgatás helyett szitokszavakat, ölelés helyett ütést szül a feszültség. Liliom dacol. Csupa igazság van. Melyik mit jelent nekünk?

Molnár Ferenc színművét úgy állítottuk színpadra, hogy előadásunkban a klasszikus értékek extrém megoldásokkal fonódnak össze, a szélsőségek és a finomra hangolt, apró részletek egymásba mosódnak. Muzsika, meg jó, szép könnyű élet, szoba, konyha, tyúktartás, dupla vagy semmi, Amerika, nagyvilág, másvilág. A kínálat széles. Mindenki azt lát benne, amit éppen keres.”

Rendező: Korányi Bálint
Játsszák: Liliom - Bársonyosi Dávid; Julika - Hermann Brigitta; Marika - Kovács Viktória Mária; Muskátné - Bálint Betty; Hugó, írnok - Szántó Dániel; Ficsúr - Balla Richárd; Fényképész - Bojkovszky Zsolt; Kapitány, Linzzmann, dr. Reich - Nagy Zsolt; Fogalmazó - Varju Nándor
Kellék, jelmez: Bálint Viktória, Hermann Bianka
Díszlet: Balaskó Attila
Zene: Bojkovszky Tamás, Bojkovszky Zsolt, Scheer László
Fény: Illés Dávid

Csak az előzetesen foglalt helyeket tudjuk biztosítani a szervezes@imime.hu e-mail címen!


Jegyár:

diák - 1.000 HUF
felnőtt - 1.500 HUF
RÉV SzNT támogatói - 2.000 HUF

A nézőtér befogadóképessége: 55 fő!

További információ az esemény hivatalos Facebook-oldalán található.

A színdarabról írt kritikánk itt olvasható: "Eljöttem, hát eljöttem" - Liliom nyíltan, őszintén, tisztán

2015.03.12