Egyiptom ugyanis, habár ekkor még papíron a szultán, V. Mehmed birtokának számított, ténylegesen évtizedek óta brit megszállás alatt állt, hiszen a szigetország gyarmatbirodalmának és tengeri uralmának kulcsát, a Szuezi-csatornát biztonságban akarta tudni. Ez a történet azért is izgalmas magyar részről, mert több száz magyar katona harcolt itt, bármennyire is meglepő.

A háború ezen a fronton török offenzívával kezdődött. Először is igyekeztek fellázítani az egyiptomi szenusszi-mozgalom harcosait, akik jelentős katonai erővel rendelkeztek a Nílus folyótól nyugatra fekvő oázisokban, és mesterei voltak a sivatagi hadviselésnek. A szenusszik egyébként 1916-ig komoly gondokat okoztak brit és olasz ellenfeleiknek, miután a német tengeralattjárók időnként fegyvereket és katonai tanácsadókat is eljuttattak hozzájuk. Emellett azonban egy török hadtest Kress von Kressenstein német tábornok vezetésével 1915. februárjának elején megkísérelte elfoglalni a Szuezi-csatornát. A Palesztinából induló akció, 350 kilométert téve meg a víztelen Sínai-félszigeten, el is érte a csatornát, sőt egy csoport sikeresen át is kelt azon, ám a 30 ezer fős védelem végül visszaverte a támadókat.

A frontvonal 1916-ban végig a félszigeten húzódott, de egyre jelentősebb brit, pontosabban gyarmati brit erők gyűltek össze Egyiptomban. Az 1916. augusztusi második török kísérlet a csatorna elfoglalására már el sem jutott a vízi átjáróig, és Romaninál egyértelmű antant győzelem született. Az immár osztrák-magyar hegyi tüzérséggel megerősített német-török kontingens Palesztinába, Gáza városához vonult vissza és rendezkedett be védelemre. A 10 cm-es lövegekkel rendelkező tüzérosztály elsősorban magyar katonákból állt (a budapesti és kassai katonai körzetből származtak), létszáma a harcok csúcspontján elérte a 850 főt. A Gázától délre húzódó védelmi vonalat német és osztrák-magyar tisztek építették ki, melyet 1917. március 26-án, az első gázai csata idején mintegy 19 ezer török-német-osztrák-magyar katona védett.

Az angol, skót, ausztrál, új-zélandi csapatokból álló brit erők Murray tábornok irányításával márciusban elérték a Gázát védő török őrséget, s 26-án teljes erővel megtámadták azt. A Gázát körkörösen védő török erőket a britek az ausztrál könnyűlovasság jobbszárnyi bevetésével próbálták bekeríteni, ám ez, leginkább az osztrák-magyar tüzérek hősies állásának köszönhetően, meghiúsult. A tarackos osztály 50 fős vesztesége (benne az elesett Truszkowszki százados, aki pisztolyával halálig védte lövegeit) jellemzi, milyen jelentős részt játszottak a küzdelemben. Az osztrák-magyar tarackok egy ízben az ellenség kezére is kerültek, ám az egyik üteg parancsnoka, Kopasz főhadnagy ellentámadással kiverte az ellenséget az állásokból 27-én. A német géppuskás osztagokkal megerősített török gyalogság eközben igen keményen kitartott a túlerejű támadások ellenére. A 31 ezer fős brit hadsereg 4000 főt veszített, míg a védők kétezret sem.

A Gázát sikeresen védő katonák egy csoportja

Az osztrák-magyar tüzérek kiválóan megállták a helyüket, és 1918 végéig küzdöttek török bajtársaik oldalán, egészen az Oszmán Birodalom kapitulációjáig. A birodalom területén mindösszesen több mint 5000 osztrák-magyar katona volt jelen, s a Skoda művek (amely ekkor személygépkocsik helyett elsősorban még ágyúkban „utazott”) mintegy 200 löveget gyártott a porta rendelésére.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Karojlovic Oszkár: Magyar katonák a világháború török harcterein. In: Hadtörténelmi Közlemények, 1926.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.