420

Az extrém metál olyan, mint egy edzés

Satyricon-interjú Satyrral

satyricon-satyr

Március 20-án a Dürer Kertben is bemutatta új nagylemezét a Satyricon. Ez az apropó tökéletes volt a Lángoló Gitároknak arra, hogy elbeszélgessenek a zenekar vezetőjével, és bár nem lett annyira hosszú az interjú, de így is sikerült kifejtősebben diskurálni a csevej alatt éppen Norvégiában autózgató Satyrral.

Ahogy a turnédátumokat nézem, gyakorlatilag az egész világot bejárjátok. Van bármi különbség, hogyan állnak az emberek a black metálhoz a különböző kontinenseken?

Sokszor még abban is nagy a különbség, hogy Európában belül hogyan viszonyulnak hozzá. Nagyon érdekes, hogy az egész attól is függ, az embereknek milyen lehetőségeik vannak kulturálódni vagy csak szimplán szórakozni. Kisebb városokban ezért sokkal introvertáltabbak, félénkebbek, nem feltétlenül tudják, mit is csináljanak a koncerten. Nem mindenhol, de sok kisebb városban igen. Sőt, mondok neked egy másik érdekes megfigyelést is. Azokon a helyeken Európában, ahol a gazdaság fejlettebb, az embereknek több pénze van, általában a koncertek nem annyira energikusak, tempósak, mert az emberek belekényelmesedtek a jólétbe. Olyan helyeken, ahol kevesebb lehetőség van koncertekre menni, mert a gazdasági helyzet ezt nem teszi lehetővé, vagyis csak ritkán engedhetik meg maguknak, hogy megnézzenek egy koncertet, a közönség sokkal energikusabb egy-egy bulin. Én azt mondom, hogy ez nem is igazán a nemzetiségtől vagy a kontinenstől függ, hanem sokkal inkább a kulturális fejlettségtől, sőt a társadalmi érettségi szinttől, hogyan is állnak a black metálhoz vagy bármilyen rock koncerthez.

Nemrég mondtad, hogy ez lesz az utolsó turnétok az Egyesült Államokban. Miért?

Számomra nem volt nehéz meghozni ezt a döntést, mert a black metál műfaja elég keresett a világban, legyen szó Japánról, Új-Zélandról vagy Latin-Amerikáról, és elég sokáig tudsz úgy koncertezni a világban, hogy kihagyod az USA-t. Egy hozzánk hasonló zenekarnak elmenni az Államokba turnéra nagyon-nagyon-nagyon drága, nagyjából ugyanannyit keresel, mint bárhol máshol, viszont háromszor annyi a költséged, és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy mennyire bonyolult megszerezni a szükséges papírokat, engedélyeket és minden szart. Nekünk ez nem éri meg, és abban maradtunk, hogy nem is erőltetjük ezt.

Az új lemezen is van több olyan hangszer, ami nem feltétlenül passzol bele egy klasszikus black metal hangszerelésbe. Ki áll elő ezekkel az ötletekkel?

A Satyriconban viszonylag hosszú tradíciója van annak, hogy kipróbáljunk hangszereket, hangokat és hangzásokat. 1995-ben kijött a szólólemezem, a Wongraven, már akkor úgy éreztem, hogy annyi mindent ki szeretnék próbálni, hogy azt jobb külön kezelni. De elektronikus zenei betétekkel, klasszikus, nagyzenekari elemekkel is dolgoztam az évek során, több lemezen is. 2012-ben és 2013-ban kórussal dolgoztunk és léptünk fel, és akkor sokan megkérdezték, hogy ez honnan jött, és emlékeztetnem kellett mindenkit, hogy már 2008-ban is vettünk fel kórussal dalokat. Azt mondanám, hogy mi sosem úgy dolgoztunk, hogy kipróbáltuk, hogy ezzel vagy azzal a dologgal, hangszerrel milyen lenne, hanem azt éreztük, hogy dolgozunk egy dalon, amibe ide kell még mondjuk egy cselló vagy egy kórus. És aztán csak profitáltunk abból, hogy elhívtunk egy olyan zenészt, aki teljesen más látásmóddal közelíti meg a zenét, és ez egy olyasfajta spirituális együttműködést eredményez, amitől csak mélyebb lesz a zene.

Amikor az új lemezről beszéltél, azt mondtad, hogy ez egy utazás. Utazás egy konkrét helyre, az emberi lélekbe vagy személyiségbe, vagy ezt is inkább az előbb említett spirituális vonalon kell elképzelni?

Az értékes művészeti alkotások, mint egy jó könyv vagy egy jó lemez vagy egy festmény, mindig reflektálnak a mindennapi életre, miközben kiragadnak onnan. Ezt az érzést csak a művészet tudja megadni, ezért vagyok dühös, amikor a politikusok nem képesek a kultúrára költeni, nem képesek operákat, koncerttermeket, múzeumokat támogatni, hiszen nincs semmi más olyan műfaj, ami egyszerűen magával ragad, kiszakít az éppen aktuális környezetedből, kidob a világűrbe vagy egy másik világba, aztán visszahoz, csak a művészet. Ezek olyan élmények, amiket nem lehet beárazni, hiszen az emberek életét feltöltik valami megmagyarázhatatlannal és megismételhetetlennel. A Satyricon-koncerteknél és lemezeknél is arra törekszem, hogy egy olyan atmoszférát teremtsünk, ami gyakorlatilag egy utazás, de lehet nem is ez a legjobb szó rá. Egy olyan buborék, ami csak akkor és ott van, még akkor is, ha lemezen hallgatod, mert minden egyes alkalommal máshogy talál meg és másmilyen utazásra visz.

Az egészségeddel kapcsolatos hírek mindenkit nagyon megijesztettek. Mennyire nyomta rá ez a bélyegét az új lemezre, és hogy vagy most?

Próbálom tovább élni az életem, most szerencsére nagyon stabil az állapotom. Tudod, minél többet gondolok rá, annál jobban megértem, hogy a legtöbbünk életében eljön az a pillanat, amikor a nyakunkba szakad valami nagyon komoly szar, és most itt nem feltétlenül az egészségi állapotra gondolok. Valakinek az élete korai szakaszában, van, akinek később jön, de a legtöbbünknél eljön, és akkor nem tudsz mást csinálni vele, mint szembenézni, és a legjobb dolog, amit tehetsz, ha a saját helyzeted szakértője leszel. Vicces, tudom, meg közhely, de most már tudom, hogy nagyon igaz, hogy senki sem törődik veled annyit, amennyit te saját magaddal. Ezért neked kell meghozni a döntéseidet, és neked kell tudni, hogy melyik út az, ami megoldhatja a helyzeted. Most úgy érzem, hogy nagyon jól vagyok, és a kérdésed másik felére válaszolva, nem éreztem úgy, hogy nekem a helyzetemről dalt kellene írnom, ugyanakkor nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy bármin és mész keresztül az életben, az hatással lesz rád. Hatással lesz arra, hogy milyen dalt vagy milyen szöveget írsz.

Miután kijött a mostani album, Frost (a zenekar dobosa) azt nyilatkozta, hogy nagy erőkkel dolgoztok a feldolgozáslemezen, Formative Oddities címmel. Mit lehet erről tudni?

Annyit mondhatok, hogy régóta dolgozunk rajta, de most az új lemez miatt egy kicsit a polcra tettük. A terv az, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, amikor megfelelő lesz hozzá az idő. Ez egy kicsit más, mint amin általában dolgozunk, viszont igazi örömzene. Mikor elkezdtük, volt egy csomó szabadidőnk, és nagyon jól éreztük magunkat. Aztán jöttek az új lemez felvételei, és nyilván ezt egy kicsit félre kellett tenni, mikor újra elővesszük, akkor szeretném ugyanazt az örömet érezni, ezért nem tudom még megmondani pontosan, hogy mikor is valósulhat meg, de nagyon szeretném, hogy minél előbb, viszont nem szeretném siettetni a folyamatot.

Meddig lehet ilyen extrém metált játszani élőben? Van olyan életkor, amikor azt mondanád, hogy ennyi volt, most már ciki?

Szerintem ez egy több tényezős egyenlet. Az egyik eleme a motiváció, de az elhivatottság és az inspiráció is szerepel benne. Az életkor csak egy szám. Tudom, ez is közhely, de sok olyan embert ismerek, akik csak 20 évesek, de már most hiányzik belőlük mindhárom tényező, és csak a divat számít nekik. És vannak olyanok, akikben idősebb korukra is megmarad az alázat és a kemény munka, ami magasabb szintre juttathatja őket. Úgyhogy ha igazán akarod, akkor semmi más nem számít, nem fontos az, hogy milyen áldozatokat kell hoznod, mennyi lemondással jár. Ugyanakkor hiába vagy motivált, hiába tesz boldoggá a zenélés, ha egészen egyszerűen már nem vagy olyan formában, hogy a maximálisat hozd, akkor megint csak baj van. Az extrém metál olyan, mint egy edzés, képesnek kell lenned végignyomni egy koncertet, és nem úgy, mint egy edzésen, hogy néha megállsz és lihegsz egy sort, hanem végig ugyanazt a szintet kell hoznod, ugyanazt az energiát kell tolnod a közönségre, és ehhez jó formában kell lenned. Úgyhogy sok mindenen múlik, hogy meddig lehet ezt csinálni. Nekem erre az a taktikám, hogy rendszeresen megkérdezem magamtól, hogy tényleg ezt akarom-e, és őszintén válaszolok. Így jött egyébként az is, amiről már beszéltünk, hogy egyszer bevallottam magamnak is, hogy igazából akármennyire szeretem az Egyesült Államokat, az embereket ott, de nem akarok már odamenni. Közben meg ez egy nehéz döntés, mert tudom, hogy ott is sokan szeretnek minket, támogatják, amit csinálunk, és ezért még az után is mentünk, hogy megfogalmazódott bennem ez a gondolat. Inkább megcsináltam a háromszoros extra melót, az extra kiadásokat, de már nem megy többé. Eljutottam arra a szintre, hogy ezzel kapcsolatban nem is volt semmi drámai érzésem, hanem egyszerűen pragmatikusan eldőlt, hogy nem akarok ott újabb turnét.
Most olvastam a Slayer énekesével egy interjút, aki elmondta, hogy szeretne otthon lenni, szeretne a gyerekeivel lenni, és azt éreztem, hogy igen, ez tiszta beszéd, nagyon régóta csinálják, úgyhogy senki nem vethet rá semmilyen követ, hogy most már a saját életével is szeretne foglalkozni. Szóval drukkolok neki, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan azt eltervezte.

Lassan bemutatják a Mayhemről szóló Lord Of Chaos című filmet, amit sokan már előzetesen leszólnak, főleg a norvég színtérről. Neked mi a véleményed róla?

Az van, hogy az egy nagyon rossz könyvből készült, és filmet készíteni egy bűn rossz könyv alapján, na az kemény meló. Még akkor is nehéz filmet készíteni egy könyvből, ha az jó, úgyhogy nem nagyon értem, hogy abból a könyvből mégis hogyan lehetne egy jó film. El kell mondanom, hogy a rendező, Jonas Akerlund egy nagyon jó ember. Nem csak egy akárki, hanem feldobolta a Bathory-lemezt (nem dobolt fel Bathory-lemezt, csak a zenekar első két hivatalosan megjelent dalán játszik - a szerk.), nekünk is csinált klipet, és nem a barátom, nem ismerem jól, csak abból az időből, de szerettem vele dolgozni, és nagyon jó arcnak tűnik. Jó, nem kerülgetem a forró kását, nekem ez a film nem lesz a szívem csücske. Meg fogom nézni, mert nagyon szeretném, ha nem lenne igazam, de romantikus film a norvég black metal történetéből? Hogy lehetne ez jó?

Előző beszélgetésünkkor is szóba kerültek a borok, szóval most is meg kell kérdeznem, hogy milyen volt a 2017-es szőlőtermés, milyenek lesznek a borok? Nem gondolkoztál még, hogy Magyarországon is vegyél szőlőt?

Talán múltkor is mondtam, de most is elmondom, hogy egy ideje nagyon szeretnék több magyar bort megkóstolni. Legutóbb száraz furmintot ittam, de van valami, amit eddig még sosem volt alkalmam megkóstolni, pedig nagyon szeretném már régóta, az pedig a Tokaji Esszencia. Ez régóta nagy vágyam, mert elképesztően különleges borról van szó, és nagyon drága, de annyira intenzív, annyira ritka és annyira egyedülálló, hogy nagyon szerencsés az, aki megkóstolhatja, mert csak keveseknek sikerül az életében. Úgyhogy igen, le vagyok maradva mostanában a magyar borok tekintetében, szeretném is pótolni, de az Esszencia az, amire nagyon-nagyon vágyom.

Juhász Edina
Forrás: langologitarok.blog.hu

2018.03.23