Balkan Projekt: megjelent a Cimbaliband tizedik lemeze


cimbaliband-balkan-projekt

Balkan Projekt címmel megjelent a Cimbaliband tizedik lemeze, amelyet a világzenei formáció szombaton mutat be a Fonó Budai Zeneházban. A külföldön is népszerű, az európai világzenei listákon is időről időre feltűnő zenekar az elmúlt évek „bulizósabb” lemezei után új anyagán ismét az autentikus balkáni zenét helyezi a középpontba. A Balkan Projekt koncertműsorát tavaly mutatták be.

„Annak idején a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band és a Besh o droM zenéjén nőttem fel, elvarázsolt az a zenei világ. Később eljutottam a Balkánra, voltam ottani partikban, ahol ilyen zenére buliztak az emberek. A Balkan Projekt című anyagon szereplő dalok fele instrumentális, talán most több figyelmet fordítottunk a zenei finomságokra, mint korábban” – mondta Unger Balázs, a Cimbaliband vezetője, cimbalmosa. Mint felidézte, 1987-től 2005-ig szinte csak autentikus népzenét játszott különböző zenekarokban. Hozzátette: Magyarországon a népzene hagyományát egy rögzített állapotban őrizzük, míg a Balkánon ma is jelen van az emberek mindennapjaiban a népzene.

„Az autentikus népzene nálunk nemigen engedi magához közel az embereket, a rockzenei számokat is átértelmező Csík Zenekar sikereit, a népzene ilyen módon történő széles körű népszerűsítését a mai napig nehezen tudja feldolgozni a népi hagyományokkal foglalkozó szakemberek egy része. Pedig ez a járható út és a Cimbaliband is ezt csinálja: felhasználni saját népzenénket új dalok írásához”. A Balkan Projekten hallható szerb, magyar, cigány, albán nyelvű népzene, de olyan szám is van – például a Fenn a csillag –, amelynek szövegét Unger Balázs maga írta. Az előadott dallamok között szerb, román, bolgár és cigány is található.

A zenekarhoz 2016-ban csatlakozott állandó vendégként Danics Dóra énekesnő, aki már közreműködött a Cimbaliband abban az évben megjelent lemezén, a Recyle-on is. „Balázs valahogy megérezte, hogy jól állna nekem a balkáni zenei világ. Korábban én sem gondoltam volna, de valóban bele tudtam helyezkedni ebbe a stílusba és nagyon megszerettem. Nagypapám Szerbiából jött Magyarországra, de van bennem szlovák, cigány és zsidó vér is, ez előnyös, amikor balkáni népdalokat éneklek” – fogalmazott Danics Dóra.

A Balkan Projekt (a lemezt a Fonó kiadó gondozta) műsorában a Cimbaliband alapfelállása - Unger Balázs (cimbalom, vokál), Unger Gergő (gitár, vokál), Solymosi Máté (hegedű), Tóth Gergely (nagybőgő) és Babos Lőrinc (dob, derbuka), illetve Danics Dóra mellett Bede Péter (szaxofon), Barity Zorán (harmonika) és Kovács Ferenc (trombita) szerepel.

„Március 3-án a lemezbemutató koncerten a Fonó Budai Zeneházban ott lesz a teljes csapat, és nemcsak a Balkan Projekt anyagát játsszuk el teljes egészében, hanem olyan ismert balkáni-roma népdalslágereket is, mint A pacsirta vagy az Ederlezi” – jegyezte meg Unger Balázs. Elmondta, hogy a Cimbaliband jelenleg három műsorral koncertezik: a Balkan Projekt mellett a Recycle a csapat populárisabb, bulizósabb oldalát villantja fel, a Cimbaliband Bio pedig az autentikus magyar népzenéről szól és a cimbalmot mutatja be – utóbbiban Danics Dóra nem szerepel. Az elmúlt években már számos külföldi országban (mások mellett Angliában, Japánban és Algériában is) koncertet adott a Cimbaliband, meghívást kapott a világ legészakibb világzenei fesztiváljára, amelyet júliusban rendeznek a norvégiai Fördében, de lesz idén koncertjük Olaszországban és Erdélyben is.

A 2006-ban alakult, Unger Balázs által vezetett gödöllői Cimbaliband eddigi lemezei: TransBalkan Express (2007), Feketetó (2008), Live @ Fonó (2010), Ablakimba (2011), Szívtánc (2012), Best of Cimbaliband (2014), Vidámpark (2014), Moldva (2015), Recycle (2016).

Forrás: MTI

2018.03.11