A legsötétebb óra - Szabados Éva 

Joe Wright filmje egy apró részletekig kidolgozott alkotás tapintható atmoszférával, amely behúz bennünket egy súlyos történelmi helyzetbe. Véres háborús jelenetek nélkül is eléri, hogy végigizguljuk a magára maradt Nagy-Britannia sorsát a náci Németország inváziójának küszöbén. Ebben oroszlánrésze van a Winston Churchill bőrébe bújt Gary Oldman-nek, akivel azonosulva átélhetjük egy politikus külső és belső csatározásait. A művészi film középpontjában a pontos színészi játék áll. Az érzelmekre intenzíven ható jelenetek során egy emberséges Churchillt ismerhetünk meg, aki ugyanakkor képes a harcot választani a legreménytelenebb helyzetben is. Hogy néhány részlet, például a metrós utazás, mennyire szépítése a valóságnak, az már más kérdés. Ami bizonyos, hogy a mozi után órákon át olvastam a második világháború történetét. Ez azt jelenti, hogy az alkotók úgy tudták megragadni, és formába önteni a témát, hogy fel tudják vele rázni a nézőt, és el tudják gondolkodtatni. Mindezt nagyon színvonalasan és pozitív értékek mentén. Ezért tartom méltónak A legsötétebb órát az Oscar-díjra.  

A Pentagon titkai - Szabados Éva 

Mivel Amerika szigorúan titkos, embertelen nukleáris politikája ma is érvényben van, amiről ugyanaz a Daniel Ellsberg ír Végítéletgép című könyvében, aki 1971-ben élete kockáztatásával eljuttatta a Pentagon-ügyiratokat a sajtónak, erős létjogosultsága van Spielberg mozijának.
A demokráciák egyik tartóoszlopa a törékeny sajtószabadság. Ez áll a középpontjában A Pentagon titkainak, mely a profi rendezésnek és a perfekt színészi játéknak köszönhetően első pillanattól kezdve magával ragad bennünket. Feszülten követjük végig, ahogyan egy maroknyi ember, élükön Kay Graham-mel (Meryl Streep), felveszi a harcot az esztelen háborút működtető monstrum politikai-gazdasági gépezet ellen. A „Dávid és Góliát küzdelem” tétje: az emberek tudomására hozhatja-e a The Washington Post súlyos következmények nélkül, hogy a kormány évtizedekig hazudott a vietnámi háborúval kapcsolatban?
Tudjuk előre, hogy a történet hogyan zárul, mégis reményt keltő újra látni, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben is győzhet a jó. Ennek hiteles ábrázolásáért és húsbavágó aktualitásáért javasolnám A Pentagon titkait az Oscar-díjra.

Dunkirk - Ősze Mária 

Christopher Nolan a II. világháború idején, 1940-ben játszódó Dunkirk című remekműve mindenképp különleges helyet foglal el a háborús filmek között. Talán még egyetlen olyan mozit sem láttunk, amely a nézőt ennyire részesévé tette volna az eseményeknek: szinte mi magunk is átéljük a borzalmakból fakadó pánikot, a kétségbeejtően reménytelen várakozás rettegését. Mindezt Nolan olyan eszközökkel éri el, mint pl. a kevés dialógus, az erős képek, a diszharmonikus zene, vagy épp a különleges időkezelés. Továbbá nem lehet elmenni szó nélkül a megrendítő színészi alakítások mellett sem. Nincs igazi főszereplő, sok-sok karakterfigura van, akik egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy véres jelenetek nélkül is átérezzük a háború sokkoló, kétségbeejtő, sőt értelmetlen voltát. A rendező attól sem félt, hogy bemutassa, hogy nem csak hősök harcoltak a II. világháborúban. A katonák egy része is csak gyarló ember volt, menekülni akartak a pokolból, de épp ettől válik valódivá és emberivé a történet. A Dunkirk a kategória legjobbja! 

Fantomszál - Szilvási Krisztián 

Vannak olyan értelemben vett divatrendezők, akiknek minden mozdulatát hangos éljenzéssel ünnepli a kritika és a kifinomult (de nem sznob) nézősereg. Paul Thomas Anderson is ilyen direktor, de hát ha egyszer tud az úriember… A Fantomszál már a nyolcadik Oscar-jelölése (amelyek fele forgatókönyv volt), és bár olvastam hangokat, hogy mennyire unalmas, ütemtelen, karaktersatnya, etc. alkotásról beszélünk, szerintem egyáltalán nincs így. Az amerikai rendező rendkívüli tehetséggel érzi, mitől működhet úgy egy film, hogy messziről nézve olyan legyen, mint a többi, közelről tekintve rá azonban maximálisan egyedi. Daniel Day Lewis-zal nem lehet mellélőni (lásd kettejük előző közös munkáját, a Vérző olajat), a Vicky Krieps-szel alkotott párosuk egymáshoz való viszonyára (fel)épülő mozi olyan motivációkhoz vezeti el a nézőt, amelyek nagyszerű dinamika mentén működő történetet festenek meg, kitűnő hangulatbeállításokkal fényképezve. Így a Fantomszál az én szememben teljes mértékben megérdemli a Szobrot. 

Három óriásplakát Ebbing határában - Szilvási Krisztián 

A Három óriásplakát Ebbing határában egyetlen kardinális szempontból mindenképpen kitűnik: úgy ülteti át filmkockákra a valóságot, hogy annak leképezése minden alapvető mesterkéltségtől mentes. Valóságot mondok, mert bár nem vágják arcunkba a „megtörtént események alapján”-lózungot, nem is közelíthetnének jobban a látottak mindahhoz, amilyenek mi vagyunk. Az erőszak erőszakot szül triviális (mert igaz) ok-okozatának mintapéldája pontosan olyan mechanizmussal működik a vásznon, ahogyan az életben történne. Nem kiszámítottan; esetlegesen, kétségbeesetten és szerencsés-szerencsétlenül. A csak négyévente rendező Martin McDonagh filmje sallangoktól mentes, kegyetlen mértékű tudatossággal (a kulisszáktól a dialógusokon át a vágásig-zenéig) összerakott mozi, ráadásul úgy, hogy a szórakoztatóiparra prostituált művészeti ág bevett törvényeit több helyen is a hipotetikus realizmusnak rendeli alá. Ezzel pedig nem veszít, hanem csak nyer a „látványon”. Nálam pontosan az ilyenek érdemelnek Szobrot. 

Lady Bird – Berente Erika 

Ahhoz, hogy egy film felkeltse a figyelmemet, nem kell csöpögnie a hazafias pátosztól, vértől vagy egyéb testnedvektől. Szeretem az egyszerű, ha úgy tetszik a hétköznapi témákat is, ha a rendező értőn nyúl hozzájuk, ha jó stábot válogat össze, és a színészek közül sem csak a tutiból válogat. Így történt ez a Lady Bird esetében is. A korábban inkább színészként ismert Greta Gerwig biztosra ment: maga írta a sztorit és a rendezést is magára vállalta. A Lady Bird egy öntörvényű kamaszlány felnőtté válásának konfliktusokban gazdag története. A főhőst alakító Saoirse Ronan biztos befutó, a mellékszereplők jó része jól eltalált, rokonszenves figura, tisztességgel megformálva. A film jól nézhető, szórakoztató darab, ugyanakkor megfelel még egy elvárásomnak: szeretem, ha egy alkotás megnézése után kérdések fogalmazódnak meg bennem, mint most is. Ezek közül a legfontosabb: tényleg eleve elrendeli a sorsunkat, hogy a síneknek melyik oldalára születtünk?
A Lady Bird már most a kritikusok kedvence, szerintem a nagyközönség is szeretni fogja. Már csak a zsűrinek kell igent mondania, és miért tenne másként?! 

Szólíts a neveden  - Ősze Mária 

A Szólíts a neveden című film André Aciman azonos című regénye alapján készült, a nagyszerű forgatókönyvet James Ivory írta. A coming-of-age történet Elionak, a nagypolgári, művelt és több nyelven beszélő család fiának felnőtté válását mutatja be, Luca Guadagnino rendezésében. A forró itáliai nyár Elio életében elhozza a röpke, ámde mindent elsöprő első szerelemből sarjadó felhőtlen boldogságot, de az elhagyatottság bánatát is. A film nem működne a két főszereplő nagyszerű színészi alakítása nélkül, de az Elio szüleit játszó művészek is remekelnek. A történetet festőien fényképezett képek erősítik, amelyek az operatőr Sayombhu Mukdeeprom munkáját dicsérik. A két fiatal férfi románca az elsődleges szála a filmnek, amely azonban ennél jóval többről szól: az első szerelem végtelen boldogságáról, egymás teljes elfogadásáról, a szülők gyermekük iránti feltétel nélküli szeretetéről, önmagunk útkereséséről és felvállalásáról. A fő üzenet: éljük meg érzelmeinket, és a csalódások ne öljék meg teljesen a lelkünket. Egy ilyen szép film nem maradhat Oscar-díj nélkül!

Tűnj el! - tmoni 

A Tűnj el! egy szatirikus hangvételű, horrorisztikus végkifejletbe futó pszichotriller, a rasszizmus anatómiája. A politikailag korrekt vagy szalonrasszizmus felvázolása egy viszonylag kiszámítható történet keretében. A műfaj kliséiből építkezve létrehozott műfaji bravúr: releváns, szórakoztató és félelmetes egyszerre. Jordan Peele bemutatkozásképpen összerakta az elmúlt évek egyik legjobb thrillerét, melyben a hitchcocki feszültségteremtés ötvöződik a lynchi szürrealitással, valamint a szatirikus humor a mai amerikai társadalom kritikájával. Egy fekete (na jó, félvér) írta és rendezte a filmet, egy fekete a főszereplője, és fekete a nézőpontja is. Nemcsak az afroamerikaiakkal szembeni előítéleteket mutatja be, hiszen kevésbé hangsúlyosan ugyan, de megjelennek a főhős fehérekkel szembeni – sőt saját rassztársaival szembeni – előítéletei is. Nem túl gyakori, hogy pszichotrillereket Oscar-díjra jelölnek, és nem véletlen, hogy a Tűnj el!-t nominálták, hiszen egyszerre képes szórakoztatni és a képernyő elé szögezni a nézőt – megérdemli az aranyszobrot! 

A víz érintése - tmoni 

Ezt a filmet tartják a legesélyesebbnek az Oscarra, és nemcsak azért, mert a legtöbb jelölést kapta (szám szerint 13-t), hanem mert egészen különleges. Guillermo del Toro újabb felnőtt meséje megismétli A faun labirintusának bravúrját: úgy egyesíti a mese varázslatos idealizmusát és a rideg, kegyetlen valóságot, hogy abból újra megszületett a mozi mágiája. A víz érintésében megjelenik a fantasztikum, a véres brutalitás, a kaland izgalma, a groteszk humor, a drámaiság és központi elemként a szerelem, valamint nagyon is merész módon az erotika is. Mindez megspékelve musicales betétekkel, valamint a kisebbségi kérdéssel: a hátrányos helyzettől a faji és nemi megkülönböztetésig minden fel van vonultatva. Ezen nincs is mit csodálkozni, ha elfogadásról, másságról, „kitaszítottakról és megnyomorítottakról” szóló filmeposzt nézünk. Mindez a sokszínűség és műfaji tobzódás a kitűnő operatőri munkának köszönhetően (Dan Laustsen) olyan látványvilágban jelenik meg, amely teljesen elvarázsolja nézőt, így az Akadémia zsűrijét is, s már meg is van a helye az Oscarnak!
 

Az Oscar-díjakat ábrázoló kép a flickr szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.