Helen Fielding 60

''A probléma az, hogy álomvilágban élünk, örökké a múltba, vagy a jövőbe nézünk ahelyett, hogy élveznénk a jelen pillanatot.''

helen-fielding

Helen Fielding – kinek neve ma már teljesen egybeolvad ikonikus regényhősnőjével, Bridget Jones-szal - 1958. február 19-én született Morleyben, Észak-Angliában. Feltételezések szerint a neve álnév, melyet a 18. századi angol író, Henry Fielding tiszteletére vett fel.

Az Oxfordi St. Anne's College-ban tanult, ahol irodalmat hallgatott. 1979-ben kezdett el dolgozni a BBC-nél, ahol különböző munkakörökben próbálta ki magát, de a televíziózást nem kedvelte. Mindig is író szeretett volna lenni, ezért a Nationwide magazinhoz szegődött el.

Első regénye Cause Celeb címmel jelent meg 1995-ben, melynek hősnője egy afrikai menekülttáborba látogat. A nagy áttörést pályáján a Bridget Jones naplója hozta meg számára. A történet eredetileg nem regénynek készült, a tekintélyes angol napilap, a The Independent kérte fel, hogy írjon magáról a lapba. Nem akart saját magáról írni, viszont éppen egy Bridget Jones-féle karakterről készült televíziós vígjáték-sorozatot készíteni. Ebből az alapötletből született meg a Bridget Jones naplója, mely folytatásokban jelent meg az újságban. A tipikus női problémákkal küszködő Bridget Jones története hamarosan elképesztő népszerűségre tett szert. Fielding mielőtt belekezdett volna a naplóba, éppen egy komoly könyvén dolgozott, és kicsit szégyellte, hogy ilyen témáról ír, ezért névtelenül jelentek meg az írások. Az olvasók közül sokan azt hitték, Jones valóságos személy, és özönlöttek hozzá a női olvasók levelei. Helen Fielding korábbi könyvének kiadója javasolta, hogy írjon regényt a naplóból. És így is lett. Bridget Jones életének mindennapi eseményeit Fielding kedvenc írójának, Jane Austin Büszkeség és balítélet című regényének cselekményére fűzte fel. Az 1998-ban megjelent regénnyel az írónő előbb Nagy-Britanniában, majd az egész világon hatalmas népszerűségre tett szert. Angliában a könyv hat hónapig vezette a sikerlistákat, és az Év Brit Könyve lett.

A világ legkülönbözőbb helyein élő nők ismertek magukra Bridget Jonesban, aki a teljes kétségbeeséséből próbál kikapaszkodni. Túl van a harmincon, jócskán van súlyfeleslege, gyakran magában iszogat, sokat dohányzik és elhanyagolja magát. Ráadásul mindenki azt kérdezgeti tőle, hogy miért nincs még férjnél. Viszont sehol a láthatáron egy férjnek való fiatalember. Ismerősei általában megpróbálják összehozni valakivel, de ezek a találkozások rendre kudarccal végződnek. Elhatározza, hogy változtat életén, végre összeszedi magát. Céljai egyszerűek: leszokni az ivásról és a dohányzásról, fogyókúrázni, fitnessz-terembe járni, és feltűnően öltözködni, hogy végre kihalászhasson egy igazi, rendes pasit magának…

2000-ben látott napvilágot a napló folytatása Mindjárt megőrülök! Bridget Jones Naplója 2. címen, majd következett a Bridget Jones naplója 3. Bolondulásig. 2016-ban jelent meg a Bridget Jones babát vár, amelyben a főhős azt hiszi, hogy elkezdődött nála a klimax, de egy terhességi teszt hamar kideríti, hogy terhes! A fő kérdés csak az, ki az apa? A regényekből film is készült, melyekben a főszerepeket Renée Zellweger, Colin Firth és Hugh Grant alakította. Helen Fielding jelenleg Los Angelesben él, férje Kevin Curran vígjátékíró, aki többek között a Simpson család társszerzője. Két gyermekük van. Írói erényeiről megoszlanak a vélemények: egyesek istenítik, mások bírálják felszínességét. Saját maga mindig azt hangsúlyozza: Helen Fielding NEM Bridget Jones!

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, magyar narancs

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével a linken érhető el.

2018.02.19