Hyppolit, a lakáj Rajkán, avagy amatőr színjátszás felsőfokon

A MOSON-SZÉL Kulturális Szabadidő Egyesület előadásában

hippolyt_a_lakaj

A Hyppolit, a lakáj és a magyar filmtörténet fénykora szinte egybeolvadt fogalom. Az 1931-ben bemutatásra került alkotás elsöprő sikere új távlatokat nyitott, és meghatározta a háború előtti évek magyar filmgyártását. Zágon István darabját a színházi világ viszonylag későn fedezte fel, és több évtizeddel a film bemutatása után kezdték csak műsorra tűzni a teátrumok, tegyük hozzá, több-kevesebb sikerrel.

Most a MOSON-SZÉL Kulturális Szabadidő Egyesület előadásában volt szerencsém megtekinteni a színpadi változatot 2018. február 11-én a Rajkai Kultúrházban. A jánossomorjai székhelyű, Nikházi Árpád vezetésével működő egyesület 2012-ben alakult, hitvallásuk: „A kulturális és szabadidős programok színesebbé tétele, saját szervezésű és ihletésű programok által a hagyomány és a színházi kultúra nyújtotta minőségi szórakozás terjesztése.”

Az egyesület tagjai szabadidejűkben, a színjátszás iránti lelkesedésből vesznek részt a példa értékű cél megvalósításában. Színpadra állítottak már olyan közismert és közkedvelt darabokat, mint az Úrilány szobát keres, az István, a király és persze nem utolsósorban a Hyppolit, a lakáj.

Őszintén bevallom, kíváncsian és kissé fenntartással vártam az előadás kezdetét. Az első igazán kellemes meglepetés akkor ért, amikor a 18 órára meghirdetett produkció pontosan elkezdődött, nem várakoztatva a publikumot. Az Eisemann Mihály népszerű dalaival átszőtt zenés vígjáték három felvonása alatt számos rendezői ötletnek lehettünk tanúi. Nagyszerűen eltalált karakterek, megfelelő helyen alkalmazott poénok, „túljátszás” nélküli helyzetkomikumok jellemezték az előadást. Egy-egy felvonás lezárása számomra igazi rendezői bravúrnak tűnt. A közismert dallamok és a már-már elcsépeltnek tűnő poénok valahogy mégis újdonságként hatottak, ami a színészi játéknak volt köszönhető. A közönség a zene és a kacagás között hánykolódva önfeledten élvezte a lendületes, bút-bánatot feledtető játékot.

Merthogy játék volt – egy szívvel-lélekkel teli játék, ahol az előadók legalább annyira élvezték az általuk életre keltett produkciót, mint a közönség. Amatőr színjátszás? Több volt ez, hiszen kidolgozott mozgáskultúrának, színészi teljesítménynek és képzett hangoknak lehettünk tanúi. Kedves és igazán megható gesztus a díszletként jelen lévő Kabos Gyula fénykép, amely nemcsak utalás a legendás filmre, hanem tisztelgés a színészóriás előtt. A produkció összességében egy igazán vidám, gondtalan este élményével ajándékozta meg a nézőket.

A szereplők színészi képzésével, a nélkülözhetetlen színpadi kultúra megismertetésével Nikházi Árpád foglalkozik, azt kell, mondjam, teljes sikerrel. A darab látható lesz a megye több településén is: Lébény, Beled, Kimle, sőt határainkon átnyúlva még Szlovákiában is.

Aki feledtető, szórakoztató estére vágyik, kísérje figyelemmel a MOSON-SZÉL Kulturális Szabadidő Egyesület programjait, annál is inkább, mert a repertoáron lévő előadások mellett máris készülnek egy új bemutatóval, ami nem más, mint a Szép nyári nap című musical. Nagyon sok sikert kívánunk hozzá!

Hyppolit, a lakáj

Hyppolit: Szilágyi Ákos; Schneider Mátyás: Nikházi Árpád; Aranka, a felesége: Körmendi Hajnalka; Terka, a lányuk: Lengyel Dominika; Nagy András: Preiner Attila; Makáts Csaba: Jégh Dávid; Mimi: Kajtár Éva; Julcsa: Horváth Sarolta; Tóbiás: Horváth István; Makáts, főtanácsos: Komka Tamás

Rendező: Nikházi Árpád; Színpadra alkalmazta: Horváth Sarolta, Nagy Balázs; Díszlet és jelmez: Horváth Sarolta, Nikházi Árpádné, Komka Tamás

Bári Edit
Fotók: Lengyel Zsolt

2018.02.14