645

Janne Teller: Semmi

Horváth Gábor könyvkritikája

janne-teller-semmi

Janne Teller Semmi című könyvével először úgy kerültem kapcsolatba, hogy keresték a könyvtárban. Majd jött Bauer Ildikó „Nessie” kolleginám, s tehetséges színjátszós csapatával (Keleti István Művészeti Iskola Győri tagozat) bemutatták kábé másfél éve a Bezerédj-kastély pincéjében. Érdekes és remekül bemutatott darab volt, amely láthatóan megfogta a tizenévesek egy részét. Karácsony előtt hát elolvastam az eredeti művet.

Egy kétórás könyvről van szó, nagyjából ennyi idő alatt lehet elolvasni. Ehhez képest igencsak nagy médiafigyelmet kapott, annak a nyilvánvalóan ostoba döntésnek következtében, hogy dán iskolákban betiltották. Mondhatni, ennek hatására Teller könyve hidrogénbombaként robbant... Hehe. Ha nem teszik, könnyen lehet, hogy senkinek nem tűnik fel a Semmi, mert lássuk be, azért ennél jobb könyvek is íródnak tucatszám évente. Egy betiltás a médiának köszönhetően megspórolja a teljes reklámköltséget, hisz a „haladó” világ rühelli, ha betiltanak valamit. (Kivéve, ha ő teszi azt.)

A Semmit rendszerint Golding remekművéhez hasonlítják, s lássuk be, nem alaptalanul. Van-e olyan jó, mint A legyek ura? Szerintem nincs. Ez nem jelenti azt, hogy a Semmi ne lenne nagyon hatásos könyv. Mert az. És a módszer, hogy szikár mondatokkal és a fokozással él, működik. Sokszor tényleg elgondolkodtató. Rengeteg kérdést vet fel:
- A többség meddig mehet el a kisebbségi véleménnyel szemben? (Jellemző, hogy sosem teszik fel fordítva a kérdést, holott ma legalább olyan aktuális.)
- Milyen árat érdemes fizetni ideológiák oltárán? (Semmilyet.)
- Mi az élet értelme?
- Milyen árat kell fizetnünk a hibáinkért?

Ezek nagyon is fontos kérdések. Csak éppen nem kapunk választ Janne Tellertől. A dán hölgy megoldása annyi, hogy a történetet leíró Agnes szerint a végén úgy érzi, valamit elveszített. Nyilvánvalóan az ártatlanságát, tisztaságát. Talán szigorú vagyok, hisz már az is szép eredmény, ha az olvasó fiatal elgondolkodik, Agnes miért érzi, hogy valami nem stimmel. Elvégre ha igaz, hogy „semminek semmi értelme”, az következne, hogy ürességet sem kellene éreznie. Ha így értelmezem, akkor ez jó befejezés.

Kedvenc karaktert itt annyira lehet fellelni, mint bikinis csajokat Szaúd-Arábia festői strandjain. Agnes érzéketlen kis liba, Pierre Anthon meg egy tipikus polgárpukkasztó aktivista, emellett nyilvánvalóan provokatőr. Bennem kevés szimpátiát váltottak ki. Pierre olyan, mint a legutóbbi nőnapellenes feminista marhaság az Astorián. Csak kevésbé nevetséges. „Ha semminek sincs értelme”, akkor miért nem tartja meg magának a bölcsességet és miért hirdeti? A többi karakter csak mint a csorda tagjai vannak jelen.
Értékrend a regényben? Címének megfelelően nihilista. Azaz értékrendnek csak a hiányával találkozunk. Nem tartom jónak, hogy értékrend nélküliséget és a hasznosság értelmetlenségét propagálja bárki. Ettől persze még jogában áll, de nem fogom helyeselni, mert kártékony. Muníció a hedonizmus géppuskájába. Ha egyszer meghalunk, s tetteink, vagyonunk, szépségünk velünk hullik a sárba, akkor ugyebár élvezhetjük is az életet, s hasznosságra semmi szükség!

Teller egyébként egészen fantasztikusan úgy írt ifjúsági regényt, hogy a gyerekeket kiszakítja a felnőttek világából. Golding is ezt csinálta (nála ugyebár a gyerekek lezuhannak repülővel egy szigeten, s nem marad életben egy felnőtt sem), nem új. Teller viszont nem ad magyarázatot, miként lehet ez. Nála a felnőttek egyszerűen nem is veszik észre a bajt, míg gyerekeik gyilkosokká nem vállnak. Sőt! Tetteikért cserébe a társadalom számára egy darabig még sztárok is lesznek. Mintha azt súgná a fiatalok számára az írónő, hogy egyedül vagytok, nem számíthattok senkire. És ez nem igaz! A generációs ellentétek nem halványítják el a szeretetet! Ha ezt te olvasod kedves tizenéves: Forduljatok mindig bizalommal azokhoz, akik meghallgatnak, s azokhoz, akik hajlandóak segíteni! Vannak ilyenek!

Számomra a média által felkapott Fontos dolgok halma, mint művészi alkotás volt a regény legjobb ötlete, mert ez valóban reflektál a mai világra, arra, hogy mikkel lehet kivívni a 15 perc hírnevet... És hogy ez milyen szánalmas és mekkora árat kell érte befizetnünk lelkiismeretünk NAV-jának.

A „semminek sincs értelme” távol áll bárminemű bölcselettől, habár Teller egy interjúban azt nyilatkozta, a regény karakterei közül leginkább Pierre Anthon lenne. HA VÁLASZTANI KELL! És ez kulcsmondat. Úgy látszik, a szerző tisztában van azzal, hogy könyvéből hiányoznak a pozitív személyiségek. A regényben mindenki bosszúálló, kegyetlen, gonosz vagy „csak” súlyosan toleranciahiányos. Tény, hogy a gyerekek világa sokszor kegyetlen, és nagyon gonoszak tudnak lenni egymással. Napi tapasztalat, gyerekkönyvtáros vagyok félig. De egyáltalán nem reménytelenek, és ha a felnőttek jó példával járnak elő, követni fogják! A baj az, hogy ma a felnőttek is gyerekek. Az is világos, hogy a könyv a gondolkodó vagy gondolkodni vágyó reménybeli értelmiségi kamaszoknak íródott, mert – ha Teller járt egy iskolában is, akkor pontosan tudja, hogy – a diákok 90%-át ha valami nem érdekli, az a filozófia, a „Semminek sincs értelme” monológra válaszul nem megdobálnák, hanem tovább simizve a mobiltelefonjukat, észre sem vennék.

Mindent egybevetve a könyv jó. Elgondolkodtató, és ez ma már nem kevés. Mint érezhető, ennek ellenére komoly fenntartásaim vannak vele kapcsolatban, mert a felnőtteknek iránymutatónak is kell lenniük, nem csak kérdezőbiztosnak. A Semmi nem kínál válaszokat, csak kérdéseket, de hiszem, hogy aki kézbe fogja és elgondolkodik a kérdéseken, az majd más könyvekkel a háta mögött, más tapasztalatokkal együtt képes lesz ezekre a kérdésekre saját válaszokat adni. Márpedig ennél nagyobb élmény és siker nincs sok az életben!

A könyv külcsínre feltűnő, annyira világít ez a zöld borító, hogy éjszaka a lámpa helyett ezt teszem a biciklimre. A kötés minőséginek tűnik, korrekt kiadvány a Scolartól, s az ára is megfelelő.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2018.02.13
290