1262

Nádorváros kiépülése 1850 és 1950 között

Torma Attila helytörténész előadása a győri könyvtárban

torma-attila-eloadas

Január 31-én a győri könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának második emeleti rendezvénytermében az Életünk utcái, terei… című előadássorozat nyolcadik fellépőjeként Torma Attila helytörténész beszélt az érdeklődő hallgatóságnak Nádorváros kiépüléséről 1850 és 1950 között.

Torma Attila előadásának elején felvillantotta a kora középkori múltat, az egykori településeket (pl. Albertfalva és társai), melyek a történeti Győr mellett helyezkedtek el, valamint kitért Nádorváros egykori, Puszta Majorok nevére (a gazdasági épületek, csűrök, istállók és a hozzájuk tartozó termőterületek miatt).

A városba vezető utak mentén kisebb várakat létesítettek, melyek az utak biztonságát felügyelték (tarisznyavárak). Mivel a kereskedelem kimagasló szerepet játszott a középkori Győrben, így több szállóhely is létesült. Évente 7-8 országos vásárra került sor, állatok ezreinek kellett istállót, abrakot biztosítani.

A Duna hajózhatóságának köszönhetően Győr a XIX. század közepéig gabonakereskedelmi központként működött, a terményt idáig tudták szállítani. A vasúti hálózat kiépítésének köszönhetően ezt a szerepet aztán elvesztette, a város gazdasági paradigmaváltásra kényszerült, a mercator Arrabonából iparváros lett. Az 1800-as évek közepére Győrt már vasút szelte keresztül, kettévágva az északi Ferencváros és Ferdinándvárost, valamint a Majorokat.

Nádorváros a reformkorban nyerte el mai nevét, amelyet István nádor tiszteletére kapott. Az előadó részletesen taglalta a folyamatos beépítés menetét, összevetve az egykori helyzetet a későbbiekkel. Hallhattuk a laktanyák kiépítését, a csatornázás részleges történetét és a vízgyűjtés helyszínét (Béka-árok). Mivel számos faház épült szorosan egymás mellett, a „vörös kakas” nem kímélt anyagi értéket és emberéletet: 1831-ben másfél tucat ember lelte halálát, majd 1869-ben – Petőfi Sándor szavaival élve – „Ismét pusztított a láng” rajtunk. Százhetvennél is több ház veszett oda.

A város az egészségmegőrzés, illetve helyreállítás terén is előrelépett. Felépült a Szentháromság-, majd a Járványkórház, dicsérve a cívisek anyagi áldozatvállalását és a törvényhatóság erőfeszítéseit. Kezdetben két meghatározó út futott keresztül a városrészen: Hosszú, később Venesz Jenő, majd Bartók Béla út, illetve a Kálvária út. A Hosszú utca a Veszprém felé vezető útvonal volt, és jelenleg is az.

A XIX. század az indusztrializáció kora. A mai Kölcsey Ferenc Általános Iskola helyén állt a rövid életű első téglagyárunk, hogy a nyersanyagbázis kimerültével kimúljon. A mai Körkemence utca vidéke agyaggal jobban ellátottnak bizonyult, nem véletlenül nyert ott új, huzamosabb otthont a téglaégetés. Számos gőzmalom fémjelezte a városrész feldolgozóiparát, egyik kiemelkedő üzem a Back-malom volt, amely erősítette a Monarchia malomipari nagyhatalmának nimbuszát (tudvalévő, hogy Budapest a világ második legnagyobb malomipari kapacitásával rendelkezett).

A Gráb-gyár (ma Graboplast) létesítése szintén növelte a kerület ipari szerepét, közelében alakult ki Jancsifalu városrész, neve – az előadó feltételezése szerint – a János pap országa mesés elképzeléseinek (földi Paradicsom) és a Gráb-gyár környékén létrejött szerény lakok ellentétéből fakadt (János helyett Jancsi). Az otthonok nyirkos, nedves voltáról a hatóságok felé történt panaszok sokasága tanúskodik.

A város északi és déli részének összekapcsolását szolgálta a Baross híd létesítése, ezzel párhuzamosan a korábbi öt vasúti átjáró megszűnt. Gyakran huzamosabb ideig tartó várakozásra kényszerültek az átkelni szándékozók a vonatok tolatásai miatt. A híd létrejötte ellentétes érzelmeket kavart. A fennmaradt írások egyaránt őriznek helyeslő vagy ellenző véleményeket, de a kételkedők is hangot adtak. (Például egy személy a lovakat sajnálta, mivel az 5-6 méteres szintemelkedés komoly terhet rótt rájuk.)

Torma Attila Nádorvároshoz kötődő személyes gyermekkori élményeit is megosztotta imponálóan nagy hallgatósággal. A kimagaslóan sikeres előadást korabeli dokumentumokkal, térképekkel gazdagította; lenyűgöző volt hatalmas tárgyi tudása, az adatok tömegének érvrendszerbe helyezése. Végezetül reményét fejezte ki, hogy alkalma nyílik még egy előadást tartani a témáról, melynek bőséges története nem tehette lehetővé másfél óra keretében történő kimerítő bemutatását.

Csiszár Antal
Fotó: Pozsgai Krisztina

2018.02.05