E gigászi föld csekély létszámú lakosságának zömét Kaliforniában és Texasban mexikóiak, a kettő közötti térségben pedig indiánok tették ki, némi szórványos európai lakossággal. A mintegy 2 millió négyzetkilométernyi határvidék szinte lakatlan volt mai szemmel, és Kaliforniát, valamint Texast leszámítva nem is túlságosan vonzó célpont a letelepedéshez az európai bevándorlók számára.

Az Amerikai Egyesült Államok a XIX. század kezdete óta célként tűzte ki az Atlantitól a Csendes-óceánig húzódó területek megszerzését, s a „Manifest of Destiny”, azaz „Nyilvánvaló elrendelés” ideológiája alapján megkezdték e területek pénzzel vagy erőszakkal való megkaparintását. Úgy vélték, a sors kiválasztotta az amerikai népet arra, hogy a legtökéletesebb államot hozzák létre ezen a területen. Ez az ideológia a mai napig áthatja az amerikai politikát, bizonyítékként elég csak néhány tetszőlegesen kiválasztott elnöki beszédet végighallgatni / elolvasni az elmúlt évtizedekből. Az USA 1803-ban 50 millió Frankért megvásárolta Napóleontól a Louisianának nevezett hatalmas (szintén nagyjából 2 millió négyzetkilométer, ami átlagolva 25 Frankot jelent egy négyzetkilométerért…) területet a Mississippi folyó mentén, amely addig francia birtok volt.

Az USA keleti partvidékére érkező európai bevándorlók egyre nyugatabbra vándorolva a 30-as években elérték Mexikó, azaz Texas (spanyolul Tejas) határait, s egyre többen telepedtek le ott. Mexikónak ez eleinte nem volt ellenére, hiszen az alig lakott tartományban szükség mutatkozott a dolgos kezekre, ugyanakkor a 20-as évektől kezdett elromlani a két állam viszonya. 1829-ben Mexikó eltörölte a rabszolgaságot, ami a Texasban élő amerikaiaknak nem tetszett (később az USA-hoz csatlakozó Texas rabszolgatartó állam lett, s a „Dél” oldalán vett részt a polgárháborúban), mert anyagi veszteséget okozott nekik. Mivel Texasban 1830-ra többségbe kerültek az angol nyelvűek, akik nyíltan lázadni kezdtek a központi kormány ellen, Mexikó megtiltotta a Texasba irányuló amerikai bevándorlást. 1835-36-ban Santa Anna elnök-tábornok vezetésével Mexikó végül katonai erőt vetett be a felkelés leverésére, de San Jacinto-nál vereséget szenvedett, s az elfogott mexikói elnök kénytelen volt elismerni Texas függetlenségét.

A „független” Texas aztán 1845-ben csatlakozott az Egyesült Államokhoz, amely végképp konfliktusba sodorta a két országot, hiszen Mexikó nem ismerte el érvényesnek az elnöke által fogságban aláírt egyezményt. Joggal. Polk amerikai elnök 1845-ben Mexikó többi észak-amerikai tartományáért 45 millió dollárt ajánlott fel, de a mexikói elnök visszautasította ezt a „visszautasíthatatlan” ajánlatot, s az amerikaiak a texasi határviták ürügyén háborút indítottak. Az Egyesült Államok és Mexikó közötti háború 1846-tól egészen 1848-ig tartott. Ugyan az olyannyira áhított területeket az amerikai hadsereg lényegében 1846-ra elfoglalta, s Kalifornia városaira az év nyarán felrepült a csillagos-sávos lobogó, de Mexikó kitartott. Az amerikaiak kénytelenek voltak egy nagyon merész lépést tenni, hogy kikényszerítsék Mexikó kapitulációját: 1847. márciusában amerikai hadihajók kötöttek ki Veracruz városánál, és a partraszálló hadsereg egyenesen Mexikóváros ellen vonult.

A háború csaknem 13 ezer amerikai életébe került, elsősorban a nehéz terepviszonyok és betegségek miatt, de az 1848. február 2-án a Mexikóváros melletti Guadalupe Hidalgoban Mexikóval aláíratott béke alapján bőven megérte (a képen a békeszerződés első és utolsó oldala látható). A már elveszett Texason túl Mexikónak le kellett mondania Új-Mexikó és Kalifornia tartományokról, amelyek akkor az USA mai egész délnyugati területét jelentették, s ez nagyjából 1.37 millió négyzetkilométer (az akkori Mexikó területének több mint fele!). Hogy a béke papíron jobban nézzen ki, az Egyesült Államok fizetett a területért 15 millió dollárt – ez egy európányi térségért igencsak nevetséges összeg volt. Az ott élő mexikóiak amerikai állampolgárok lettek, birtokaik sértetlenek maradtak. A békeszerződés X. cikkelyében az USA biztosította a területen a katolikus egyház jogait, ám ezt később a washingtoni ratifikáláskor az amerikai kormány egyszerűen kihúzta, és a mexikóiakra vonatkozó IX. pont adta jogokat is módosította. Természetesen kárukra…

Az amerikai tejszínhab a tortán természetesen az volt, amikor alig pár nappal a béke megkötése előtt, 1848. január 24-én bizonyos James W. Marshall a frissen megszerzett Kalifornia területén fekvő Sutter’s Mill-nél fényesen csillogó rögöt talált a patakban. Napokkal később megkezdődött az Aranyláz, és kiderült, hogy a Mexikótól kizsarolt terület a szó igazi értelmében is egy aranybánya.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: rubicon.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.