„Azt kell keresni, ami van, nem pedig azt, aminek szerintünk lennie kellene.” Ezzel az Albert Einstein idézettel kezdi könyvét Dr. Eben Alexander amerikai orvos, aki súlyos agyhártyagyulladása során szerzett bizonyosságot a túlvilág létezéséről. Történetét 2012-ben címlapon hozta a Newsweek.

„Mint idegsebész korábban nem hittem a halálközeli élményekben. A tudomány világában nőttem fel, az apám is idegsebész volt. Követtem a pályán, és kutatóorvos lettem, oktattam többek között a Harvard Orvosi Intézetében és számos más egyetemen is. Értem, hogy mi történik a halál közelében lévők agyában, és eddig úgy gondoltam, hogy a tudomány kielégítő magyarázatot ad a klinikai halál állapotába kerülők testen kívüli, túlvilági utazására. Az agy elképesztően összetett, de egyben rendkívül finom szerkezet, amelynek oxigénellátottsága, ha csak minimális mértékben is csökken, annak hatása lesz a tudatra. Korábban sem lepett meg, hogy súlyos sérülésen átesett emberek az oxigénhiányos állapotból furcsa történetekkel tértek vissza. Ám úgy gondoltam, hogy ez még nem jelenti azt, hogy utazásaikból bármi is valós lenne.”

Több ezer embernek volt már halálközeli élménye, mint arról Dr. Raymond Avery Moody, a kiváló orvos-filozófus Élet az élet után című 1975-ös könyvében beszámolt. De a természettudományok kutatói, néhány kivételtől eltekintve, még mindig azon az állásponton vannak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezek közé a tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Akkor változott meg számára minden, amikor váratlanul egy ritka és életveszélyes betegség döntötte le a lábáról. Hét napot töltött kómában, és ez idő alatt az agykéreg működése igazoltan leállt.

Az idegsebész 2008-ban, egy őszi reggelen nagyon erős fejfájással ébredt. A virginiai Lynchburg Általános Kórházba került, ahol abban az időben dolgozott, és ahol kollégái rövid időn belül megállapították, hogy nagyon ritka, leginkább újszülötteknél előforduló, bakteriális eredetű agyhártyagyulladásban szenved. Az agy-gerincvelői folyadékba bekerült E. coli baktérium óráról órára az agya egyre nagyobb területét támadta meg. Az intenzívre kerülve rövidesen tetszhalottá vált, teste egyáltalán nem reagált az ingerekre, magasabb rendű agyfunkciói nem működtek.

Alexander arról számolt be, hogy miközben kómában feküdt, elméje – tudata, belső lénye – eleven volt, sőt jól érezte magát. Miközben az agykéreg idegsejtjei állítólag egyáltalán nem mutattak aktivitást, „az agytól független tudatosság előtt az univerzumnak egy másik, nagyobb dimenziója tárult fel… Olyan dimenziók, amelyek létezéséről soha még csak nem is álmodtam, és amelyeket a régi, a kóma előtti énem lehetetlenségnek nyilvánított volna”.

Tapasztalásai nagy vonalakban megegyeznek a mások által is leírt halálközeli élményekkel. „Megtapasztaltam, hogy többek vagyunk, mint a testünk és az agyunk, hogy a halál nem a tudatosság vége, sokkal inkább egy nagy, kiszámíthatatlan, pozitív utazás újabb fejezete… Nem én vagyok az első ember, aki megtapasztalta, hogy a testen kívül is létezik tudatosság. De úgy tudom, senki nem utazott még e dimenziókba oly módon, hogy egyrészt az agykérge igazoltan teljesen leállt, másrészt az utazás teljes ideje alatt a teste folyamatos orvosi megfigyelés alatt állt.”

Az előbbi ténynek azért van jelentősége, mert a legtöbb magyarázat szerint a halálközeli élményeket az agy csökkent oxigénellátottsága idézi elő. Alexander azonban azt állítja, hogy esetében dokumentálhatóan nem az alulműködő agy furcsa kisüléseinek eredménye volt az élmény, az ő agykérge a CT-felvételek és a neurológiai vizsgálatok során egyáltalán nem jelzett aktivitást.

„Az orvostudománynak az agyról és az elméről vallott mai felfogása szerint abban az állapotban, amelyben én voltam, még halvány, beszűkült tudatosságot sem tapasztalhattam volna, nem beszélve arról a rendkívül kalandos és teljesen koherens utazásról, amelyen átmentem” – olvasható a Newsweek cikkében.

Az orvos útja során teljesen új – valójában régi válaszokat talált az ember létkérdéseire. Épp ezeket a régi válaszokat vizsgálta Polcz Alaine, magyar pszichológus, író, a Magyar Hospice Alapítvány létrehozója is. A halál iskolája című könyvében összeveti, milyen volt a múlt emberének viszonya a halálhoz, és mi jellemző ma.

„Az elmúlt évszázadokban, egészen a XX. század második feléig a gyászmunkát segítették, vezették a rítusok, a vallás és a társadalom. Az ezredvégen ezek a fogódzók szinte kivétel nélkül elvesztek… Gyászolókkal foglalkozva szembesülnünk kell azzal, hogy amiként az utóbbi évtizedekig a halál, a haldoklás tabu volt kultúrkörünkben, úgy a gyász is elhárított élménnyé, el nem fogadott, elutasított jelenséggé vált… Tapasztaltam, hogy a gyász elutasítása legalább akkora feszültséget okoz, legalább annyi embert érint, mint a halálfélelem és a halál problémája. Továbbá azt is tapasztaltam, hogy mind a haldoklónak, mind az itt maradó gyászolónak egyik legfontosabb, sőt talán a legfontosabb problémája, hogy mi történik a halál beállta után.”

Ezért a lelki egészség megőrzésének alapfeltétele, hogy az ember ne dugja a homokba a fejét az elkerülhetetlennel szemben. Polcz Alaine több mint ötven évet foglalkozott haldokló gyerekekkel és felnőttekkel, az utolsó napjaikat, óráikat méltóbbá téve. Úgy gondolta, hogy a tradicionális ismereteket, néphagyományokat felelevenítve és az új tapasztalatokat megismerve közelebb juthatunk ahhoz, amit Platón szavait idézve így fogalmazott meg: „halni tudni annyi, mint élni tudni”.

A halál iskolájában ezekből merítve fogalmazza meg saját válaszát a megoldhatatlannak tűnő problémára: „Az élet nem a halállal végződik. Az a valami, amit halálnak nevezünk, átlépés egy másik minőségű és formájú életbe, egy materiális, fizikai létből egy szellemibe.”

Aki haldoklókkal és gyászolókkal beszélget, óhatatlanul szembekerül Isten és a túlvilág kérdéseivel. De mi van a többi emberrel? Dr. Eben Alexander betegsége előtt képtelen volt természettudományos nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak az által lehet elérni, ha tudatosul bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja.

„Az a hely, ahol jártam, valóságos volt. Annyira valóságos, hogy azzal összehasonlítva teljesen álomszerűnek tűnik az itteni, mostani életünk. De ez nem jelenti azt, hogy ne értékelném a mostani életemet. Ami azt illeti, többre értékelem, mint valaha. Ugyanis most már a helyén látom.” (Eben Alexander: A mennyország létezik)

„Ha az emberek tudnák, mi a halál, nem félnének tőle. S ha többé nem félnének tőle, senki nem lophatná el az életidejüket.” (Michael Ende: Momo)

Szabados Éva

Forrás: Dr. Eben Alexander: A mennyország létezik; Polcz Alaine: A halál iskolája, Ideje a meghalásnak; Wikipédia; moly.hu; kharon.hu; origo.hu; antikvarium.hu