235

Távoli kolóniák: SF-antológia

Horváth Gábor könyvkritikája

tavoli-koloniak-sf-antologia

2016-ban immár a harmadik SF-antológiáját dobta piacra az Ad Astra kiadó. A Falak mögött a világ (2014) és a 2045 – Harminc év múlva (2015) után a Távoli kolóniák 16 magyar novellát jelentet meg, két kategóriára bontva. Nézzük őket egyesével, röviden értékelve!

Antal József: Hogyan népesítsünk be galaxist?

Tetszett. Könnyed, laza, humoros kis írás, amelyet mai bürokráciával terhelt hétköznapjainkban nagyon át tudunk érezni. A stílusa jó, olvastatja magát. Nem bonyolítja túl valami bölcselkedő mondanivalóval, nem játszik entellektüelt, egyszerűen szórakoztatni akar, és ez sikerül is. (Értékelés: 8/10)

Demjén Zsófia: Nincs visszaút

Itt már akadtak problémáim. Igaz, Antal Józseffel ellentétben kezdő íróról van szó, így némileg több elnézést igyekszem tanúsítani. Főszereplőnk egy szuperkém, aki orvosnak adja ki magát, hogy a valamikori jövőben egy megacég bányászati kolóniáján nyomozzon. Ez eddig rendben. Igaz, elég értelmetlennek tűnik embert küldeni egy pusztán gépek által „lakott” kolóniára, de legyen! Kéretlenül nem osztunk tanácsot, ám talán jobb lett volna, ha egy kém/orvos szájába nem adunk olyanokat, mint „leadtam a drótot”, „brutális vagyon”. Ez egy tízéves gyerek képzelgése a menőségről. Attól sem tűnik valaki profibbnak, ha állandóan azt hajtogatja, hogy „nem vagyok kezdő”, „rutinmelónak tűnt”, „Hogy rohadnának meg a hülye amatőrök”. A profi attól profi, hogy minden melóra egyformán koncentrál, mert tudja, hogy egyébként ráfizet! A szereplőnk minden harmadik mondata, hogy „Eljutok a Mythosra”, azaz a célbolygóra. Talán egy bővebb leírás a Mythosról jobb lett volna, mint ezt így az arcomba tolni ennyiszer. Azért voltak jó elemek, a jelen idő használata valóban feszültséget, izgatottságot adott a soroknak, a technikai dolgok is tetszettek. Első írásnak nem rossz. De nem is különösebben jó. (4/10)

Fedina Lídia: Maga a mennyország

Tipikus Star Trekes (TOS) bolygófelfedezősdi. Fedina Lídia már rutinosabb írónak számít sci-fis berkekben, ennek megfelelően az egyik legjobb novella volt a válogatásban. Az olvasó tudja olvasás közben, hogy a végén nem lesz happy end, ennek ellenére nem unalmas, hanem szinte várjuk, hogy miként köszön be szereplőinkre végül a kaszás. Mondjuk kicsit extrémebbet vártam. (8/10)

Valyon Tamás: Megfigyelők

Ez sem volt rossz. Kifacsart UFO-sztori. Kissé túl sok rövidítéssel, néhány számomra érthetetlen névválasztással (a quad itt miért repül?). A csavar a végén ült. (6/10)

Somogyi György: A hetedik szoba

A kékszakállú herceg vára sci-fis átdolgozása. A novella elején lévő feszültség fokozatosan épül le, mígnem eljutunk a megoldásig. Érdekes koncepció, élvezhető kivitelezésben, az élő és élettelen közötti határon lamentáló filozofálással megspékelve. (7/10)

F. Tóth Benedek: Hosszú út bolondjai

A talán legismertebb írótól kicsit kevés volt nekem ez a novella. Az írást belengő szép líraiság sem rejthette el, hogy a történet nem emelkedik fel hozzá. Mintha a tócsa akart volna Mariana-árok mélységet hazudni a tónak. A Falak mögött a világban megjelent Oda, ahol a Nap ragyog sokkal jobban tetszett. (5/10)

Bukros Zsolt: Szeretni egy férfit

Ez a novella komoly disszonanciába taszított. Itt kell, megemlítsem, hogy magam is szeretnék majd írni egy regényt, amelyen egy éve dolgozom (haladási sebességem kb. 0 flekk/év), és jó pár olyan elemet találtam ebben a novellában, amely mintha abból került volna át ide, vagy vice versa. Nagyon aktuálisnak érzem a feminizmusból fakadó disztópiát, hiszen a női egyenlőségért harcolók éppen korunkban kezdenek átesni a pónilovuk másik oldalára. Ezért a bátor választásért Bukros megérdemel egy tapsot. TAPS! Ugyanakkor a remek ötletek mellett éreztem néhány problémát. Először is nem értettem, hogy miért szüfrazsettek a női elnyomás ellen küzdő csoportok. Őket inkább az elnyomók közé osztottam volna be. Ezt egyébként a szerző is érzi: „Sokan egy titkos mozgalomról suttogtak, amelynek tagjai valamilyen nyakatekert logika alapján szüfrazsetteknek nevezték magukat.”. Ha már a szerzőnek is nyakatekert, akkor kár volt benne hagyni, ráadásul mennyivel hatásosabb lett volna egy női rohamosztag/elhárítás ezzel a névvel! A novella vége meg egészen elképesztően túlbonyolított, túl sok fordulat volt pár oldalon, túlságosan hihetetlen végkifejlettel. Kár érte. (7/10)

Kovács M. András: Determinia

Novella a szabad akaratról és gyermeknevelésről. Az írás fantáziavilágában a szülők implantátumok beépítésével garantálják, hogy a gyerekek a szülőknek megfelelő szemléletben tevékenykedjenek. Ennek köszönhetően mintegy távirányítással vehetik rá őket arra, amit a szülők szeretnének, azon logika alapján, hogy jobban tudják, mi jó a gyereknek. Főszereplőnkből 18. születésnapján az előírásoknak megfelelően eltávolítják az implantátumot, ám képtelen elhinni ezt, hiszen mi a garancia rá, hogy nem a szülők sugallják neki azt, hogy immár szabad? Az ötlet jó volt, a megírás módja elfogadható, a végkifejlet váratlan és elgondolkodtató. (8/10)

Királyházi Csaba: Az első állomás

Érzelmi húrokat negédesen megpengetni igyekvő, katasztrófafilmes ihletésű katyvasz. (3/10)

Vancsó Éva: Csempészáru

Kolónia, földi elnyomás, tenyésztett steril emberek és egy pár hal. Szóval nem illik sokat várni ettől, s nem is kapunk. A planétáról nem tudunk meg szinte semmit, csak azt, hogy néhány szaporodásra képes haltól függ az új bolygó saját önfenntartó ökoszisztémájának létrejötte. Hát maradjunk annyiban, hogy nagy téttel nem fogadnék a sikerre… A stílus kicsit Raymond Chandler-es, csak magánnyomozói iroda helyett egy ócskás boltjába transzportálva. (5/10)

Trux Béla: Otthon

Borzalmas kezdés: „Kik vagyunk? Honnan jöttünk?”. Ezt már elpufogtatták párszor a Star Trekes „fézerhősök”. Ráadásul ezeken éppen egy kutatóállomás parancsnoka töpreng, akinek ezeregy dolga van a leírás szerint. Ilyenekre van ideje? Szerencsére a helyzet nem olyan rossz, a novella kifejezetten érdekes, a terrorista szál beleszövésével némi aktualitást is érezhetünk olvasása során. A mű végén lévő váratlan fordulat tényleg váratlan (bár az ötlet messze nem új), mivel előzetesen semmi nem készít fel rá, afféle derült égből zokni. Engem mondjuk nem zavart. (7/10)

Holló-Vaskó Péter: Szeretetcsomag

Itt is felemás érzések verekedtek bennem olvasás után. A világra, amelyben játszódnak az események, egyértelműen kíváncsi vagyok, ugyanakkor találtam benne logikai cukaharákat. A történet szerint a kolónia hadban áll a Földdel (= Kína), s főhősünk kadétiskolába kerül. Első éles bevetése során azonban ismeretlen eredetű ellenségbe botlanak, amelyről kiderül, hogy egy másik dimenzió szörnye (= nem kínai). Egyszerűen nem értettem, miként lehet az elején turistalátványosság a probléma fókuszát alkotó ősi rom, ha egyszer tudják róla a fejesek, hogy pontosan mi az és mennyire fontos? Az ilyenek miatt közepes. (6/10)

Michaleczky Péter: Membrán

A leghosszabb novella a kötetben, ennek megfelelően aránylag sok a töltelékszöveg, és a fő karakter árnyalására is több lehetőség volt. Amennyiben a protagonistát a szerző később még használni akarja, akkor értem ezt, amennyiben nem, akkor talán célszerűbb lett volna az események kibontásába ölni a nyomdafestéket. Ennek ellenére a végén úgy éreztem, mégsem tudok semmit a navigátorról, akinek bemutatása felöleli a 40 oldal 90%-át. Tulajdonképpen a történet egy nyomozás, amely se nem izgalmas, se nem bonyolult. Ami érdekes lehetett volna számomra, az meg nem lett kifejtve. (5/10)

Kovács Attila: Isten jelenléte

A Holden Rose álnéven is író Kovács Attilától már olvastam a Chloé című novellát, amely, ha nem is nyűgözött le, egyáltalán nem volt rossz. Most újból egy érdekes civilizációba kaptunk betekintést, ahol a helyi faj az emberek beavatkozása alapján alakult ki, egy bigott és embertelen vallással. Kovács Attila erőssége egyértelműen a fantáziavilágok kitalálása. Történetünkben – SF közhely – jön egy progresszív alak, aki megreformálná a dolgokat (mert a csúnya rossz papok természetesen eltitkolják a gyógyszereket létét a betegek elől), de ezért megpróbálják megölni. A vége szokás szerint drámai fordulat. Az írás jó, a történet jó. Mégis irritált kicsit. (6/10)

Itt azért kell tennem egy kitérőt. Sajnos a sci-fit mint műfajt minden sokoldalúsága mellett úgy érzem, mégsem plurális. Valami oknál fogva – ha elmondanám az elméletem, akkor konteo-val vádolnának – szinte csak olyan íróktól olvasunk (vagy csak ilyenek léteznek?), akik a vallást kártékonynak mutatják be. A papok mindig rosszat, folyton a haladást gátolják. Ez természetesen ugyanolyan badarság, a papok túlnyomó többsége ugyanolyan rendes és segítőkész ember, mint az emberiség zöme. Sajnos azonban minden tudományos-fantasztikus író „modern”, „progresszív”. Szerintem ez nagyon káros. Először is a vallás és a tudomány, vagy a teremtés és az evolúció az én fejemben simán összefér. A nagy különbség nem a papucsállatka és VV Mici között van (a papucsállatka javára), hanem az élő és az élettelen között. Azt pedig tudomásom szerint a tudomány még nem magyarázta meg egyértelműen, hogyan lesz az élettelenből élő. Elképzelésekből persze nincs hiány az ősnemzéstől az abiotikus anyagátalakulásig, de mindegyik legalább annyi kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Szerintem lenne igény egy klasszikus értelemben „konzervatív” sci-fire is.

Hegedüs András: Tortuga

A teknős alakú mechanikus kontinens egy óceánbolygón zseniális húzás volt. Teljesen elvarázsolt a világ, amelyet kiötlött a szerző. Igyekeztem elvonatkoztatni az előbb említettektől, így még az sem rontotta sokat a képet, hogy a papok itt is a szokásos negatív epiteton ornanszokkal vannak felvértezve: embertelenek, titkolózók, elnyomók. Ha a bemutatóban ígért regény ebben a világban fog játszódni, akkor egy olvasója biztosan lesz. Nálam ez volt a legjobb írás a gyűjteményben. (8/10)

Képes Gábor: A talajszint lakói

Egy szintén komoly szépírói érzékkel megírt, történetben kevés novella, amely az ember természethez mért apróságát igyekszik (értelmezésemben) bemutatni. Túl rövid, túl kevés, bármennyire szívhez szóló. (5/10)

Összesített értékelés: A válogatás színvonala kiegyenlítettebb, mint a legutóbbi, hasonló Falak mögött a világ 2014-es sci-fi antológiáé. Nagyon lefelé kilógó nem akadt, igaz, olyat se találtam, mint a legutóbbiban nálam kiemelkedő F. Tóth Benedek-írás. Külsőre szintén a már említett antológiának mása, ami jó, mert csaknem sorozatként gondolhat rá az ember. A válogatás külcsínre átlagos, néhány helyesírási hibával azonban terhelt.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2018.01.22
71