Vitéz Horthy Istvánt pilótaként, repülés során érte a halál. Szolgálata a második világháború idejére esett. Európa túlnyomó részét ez idő tájt a Wehrmacht katonáinak csizmái taposták néhány semleges állam (Spanyolország, Portugália, Svájc) kivételével. Nagy-Britanniát nem tudták térdre kényszeríteni, amely az USA, valamint a Szovjetunió alkotta hatalmi tömb harmadik tagjaként elszánt küzdelmet folytatott Európa, illetve a világ kiszabadítására a náci, olasz, japán hódítók, valamint szövetségeseik ellenében.

A kormányzó, Horthy Miklós fia még az Osztrák-Magyar Monarchia légierejénél kezdte gyakorlóéveit. A trianoni szerződés azonban – visszaállítva Magyarország önállóságát, egyben megszűntetve a közös birodalmat – megtiltotta mint vesztes országnak repülőflotta fenntartását, így egy területileg egyharmadára zsugorított ország, minimálisra korlátozott hadi potenciál lett Magyarország „gyászos öröksége”. S bár a repülőgépek katonai jelentősége az első világháborúban még korlátozott volt, de a két világháború között már jelentősen előretört: a németek és az olaszok a spanyol polgárháborúban Franco oldalán bombázókkal avatkoztak be a későbbi spanyol diktátort támogatni.

A magyar fél „fű alatt” gondoskodott a katonai repülési képességek megőrzéséről, fejlesztéséről: kihasználva a polgári repülés lehetőségét, ebbe mintegy belebujtatta a légierő fejlesztését. Mivel azonban hivatalosan nem volt katonai légierő, így elöljárók sem lehettek, ezért polgári vezető beosztások címén valójában rejtett tiszti hierarchiát építettek, ahol minden beosztott vagy magasabb főnök címe mögött egy katonai ranggal rendelkező elöljáró állt. A hibernált állapotból kikerülni csak 1938-ban nyílt lehetőség, ekkor nyíltan megjelent a vezérkar. Ekkorra a politikai helyzetben jelentős átrendeződés ment végbe. A náci Németország felrúgta a nemzetközi szerződéseket, levetve magáról a békeszerződésben rárótt terheket, korlátozásokat: kilépett a Népszövetségből, bevezette az általános hadkötelezettséget, felállította a légierőt, bevonult a Rajna bal partjára, etnikai alapon területi igényekkel lépett fel szomszédaival szemben. Magyarország kormánya az erőre kapott Németországban vélte meglelni azt a támaszt, melyre alapozva megvalósíthatja legfőbb külpolitikai célját, a területi revíziót. A másik remélt szövetséges, a duce Mussolini fasiszta Itáliája volt, aki előtt az Impérium Romanum lebegett mintaként a Földközi-tenger „olasz tóvá” alakítására.

1938-ban a Darányi-kormány miniszterelnöke Győrben nagyszabású fegyverkezési programot hirdetett meg, már a háborús készülődés jegyében. A második világháború 1939 szeptemberében tört ki. Az első áldozat Lengyelország lett. Előtte már Ausztriát bekebelezték, majd 1938 szeptemberében a müncheni egyezmény megnyitotta az utat Csehszlovákia szétdarabolása felé: egyelőre a Szudéta-vidék lakossága „váltott” állampolgárságot, német uralom alá kerülve. Az „önálló” Szlovákia bábként funkcionált, az első bécsi döntés Magyarországnak juttatott vissza egy területsávot. Ezt követte Kárpátalja elfoglalása, a németek által a maradék Csehszlovákia betagolása a Reichbe.

1940-ben Észak-Erdéllyel és a Székelyfölddel növekedett területünk, hogy 1941-ben, Jugoszlávia szétzúzása kapcsán, ehhez kapcsolódjon a Délvidék. A magyar politikai és katonai vezetés hurráoptimizmusa, a közvélemény derűlátása elhomályosította azt a tényt, hogy ezért még súlyos árat kell majd fizetni. A látszat az optimistáknak kedvezett: 1941 elején biztosak voltak a tengelyhatalmak végső győzelmében, a szigorúbbak is maximum német-angol megegyezésre tippeltek, de számításaik szerint hazánk geopolitikai helyzete egyértelműen a német érdekszférába sorolna, így a németek oldalán a helyünk. Teleki Pál miniszterelnök igyekezett a politikai helyzetből a lehető legtöbb pozitívumot kihozni: elhárította a németek igényét a kassai vasútvonalon történő hadiszállításaik realizálására, lojálisan viszonyult a menekültekhez. Fegyveres semlegesség volt a víziója, hogy a háború befejeztével kimerült harcoló felek meggyengülését és a leendő kárpát-medencei hatalmi vákuum lehetőségével élve intakt hadseregével simán bevonuljon az igényelt területekre. Igyekezett egy hátsó kaput kihasználva nyitva tartani az utat a németellenes szövetség felé.

A történelemből tudjuk, hogy ez nem sikerült, s ha később is, először a diplomáciai kapcsolat megszakítására, majd hadüzenetre került sor. A Szovjetunióval történt összeütközés volt az a pont, előtte pedig a jugoszláv ügy, mely erodálta politikai lehetőségeinket, véglegesen a német hadviselők oldalára taszítva. 1941. június 22-én a Barbarossa-terv keretében Németország megtámadta a Szovjetuniót. Szlovákia és Románia rögvest csatlakozott hozzá, a német és magyar katonai vezetők szorgalmazták a hadba lépést. A németek szerint a „torta felszeletelésében” azok vesznek részt, akik „megsütötték”. Működött a német kegyből való kiesés félelme hogy a szomszédaink előnyt szereznek, ez pedig veszélybe sodorhatja eddigi területszerzéseinket, nem beszélve a további lehetőségekről.

A határ mentén haladó magyar gyorsvonat megtámadása adhatta az első lökést, a döntő mozzanat azonban, amely a háború oldalára állította az illetékeseket, Kassa bombázása volt. Bár a mai napig nem tisztázott egyértelműen a bombázók kiléte, számtalan feltételezés látott napvilágot, de a hivatalossá tett vélemény szovjet felelősséget hangsúlyozott. A kormányban egyedül a belügyminiszter ellenezte a hadüzenetet, de a vezérkar „héjái” a megtorlást támogatták, így Horthy Miklós bejelentette a Magyarország és Szovjetunió közötti hadiállapotot.

Horthy István, a kormányzó idősebb fia pilótaként került a frontra. A fiatalember gépészmérnöki diplomát szerzett, a MÁV vezérigazgatói, majd elnöki feladatkörét látta el, előtte amerikai tanulmányúton a Ford gyárban dolgozott. A futószalagtól kezdve a technológiai folyamatot, üzemszervezést is tanulmányozta, hogy az ismeretekkel felvértezve használjon Magyarországnak. Puritán, egyszerű életmódja, gerincessége példaértékű volt, a fronton sem követelt különleges eljárást, noha akkorra már kormányzóhelyettes volt. Kétüléses gépen gyakorolt, onnan volt vezetési tapasztalata, a MÁVAG Héja vadászrepülőgéppel később ismerkedett meg.

A magyar légiflotta – összetételét tekintve – eklektikus volt, a Héja szakértők véleménye szerint alkalmatlan a légi háborúra. Horthy István korábbi gépeken szerzett vezetési képességét mi sem demonstrálja jobban, mint Bombay-ba történő repülése, vagy hogy nászútja keretében berepülte a Földközi-tenger medencéjének jelentős részét. A Héja vezetésekor különösen ügyelni kellett a manőverezés veszélyeire a felépítési hibák és az utólagos páncélozás miatt, ám ezekről a kormányzóhelyettest nem tájékoztatták. A háborúban főhadnagyként szolgált, példát mutatott katonai fegyelemből.

Az előadó, Kositzky Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a hadseregben alkalmaztak bizonyos teljesítményfokozó szereket. Ez tehette lehetővé – kitűnő képzettségük mellett – a német katonák páratlannak tűnő fegyvertényeit, katonai diadalainak sorát. Ilyen szert nálunk is kibocsátott a Chinoin gyógyszergyár. Németországban vény nélkül volt kapható a szer, a háborúra való felkészítés infrastrukturális kivitelezése például emberfeletti erőfeszítést, 10-12 órai rendszeres munkát követelt a termelés minden szegmensében.

Horthy légiköteléke Szolnokról települt át a frontra. A kormányzóhelyettes huszonnégy bevetésen volt túl. A moszkvai csata kétségeket ébresztett a németek végső győzelmet illetően, pedig már annyira megközelítették a metropoliszt, hogy távcsővel láthatók voltak a Kreml tornyai. Mind a magyar, mind pedig a német katonák híján voltak a téli ruházatnak, a hathetesre tervezett villámháború megfeneklett. A szovjetek szerencséjére az Amerikát érő japán támadás bekapcsolta őket a háborúba, a Japán hadvezetés pedig nem Szibéria, hanem Délkelet-Ázsia irányába fordult: célpontja a brit és francia gyarmati területek birtokba vétele lett. Így a Távol-Keletről Moszkva alá vezényelt friss szovjet erők mintegy kétszáz kilométerre visszavetették a német fegyveres erőket, mondhatni „megfékezték a Tájfunt” (Tájfun hadművelet alatt futott a Moszkva elleni hadjárat).

Horthy István személyében egy angolbarát politikust üdvözölhettünk. A németek aggodalommal követték nyomon politikai szereplését, megnyilatkozásait. Ennek alapján Goebbels aggályait közölte a Führerrel. A kormányzóhelyettest hazarendelték a frontról, meg kellett volna kezdenie azon tárgyalásait, melyek tisztségéhez kötődtek. Ő nem akarta kihagyni a huszonötödik bevetését, ezért eltitkolta a miniszterelnök parancsát.

A huszonötödik bevetése azonban végzetes lett a számára: a Belgorodi területen fekvő Alekszejevka város közelében, Ilovka falunál 1942. augusztus 20-án hajnali 5 óra 7 perckor, röviddel a felszállás után Héja típusú vadászgépével lezuhant. Számtalan verzió született halálával kapcsolatban, a géphibától a szabotázson át jelzőrakéta kilövéséig, mely holmi veszélyt jelzett volna, sőt eszméletvesztéses rosszullétet és még ittasságot is feltételeztek. Ez utóbbit arra alapozták, hogy a lezuhanást megelőző napon István napot mutatott a kalendárium. Ő viszont december 26-án ünnepelte a névnapját, ráadásul frontszolgálat alatt sohasem ivott alkoholt. A bizonyítékok arra utalnak, hogy egy szerencsétlen manővertől dugóba került, melyből – kellő magasság híján – már nem tudott kijönni.

A kormányzóhelyettes földi maradványait a családi sírboltban, Kenderesen helyezték végső nyugalomba. A tragédia színhelyén is állítottak emléket, melyet később a szovjetek leromboltak, majd a maradvány Szolnokra került. A Horthy Istvánnal kapcsolatos „emlékezet” – rendszeridegen lett – eltávolíttatott, napjainkban változott a megítélése és egyben megbecsülése.

2013-ban ünnepelte az önálló magyar légierő a 75. évfordulóját. Van olyan nézet (és irodalmi forrás), miszerint 1918-tól számítható a légiflotta, bár harmincnyolcig „illegalitásban működött” (polgári fedőszervek leplében) – mindez nézőpont kérdése. 1938-tól mindenesetre egyértelmű a „sötétségből a világosságba lépés”, ettől kezdve hivatalosan is „szabadon szállhatott” a gépmadár. Manapság Szolnokon megtekinthetők a repülős relikviák és a Horthy-emlékek.

Egy fontos gondolatot szeretnék megemlíteni Horthy István halálával kapcsolatban. Napjainkig nem egyértelműen eldöntött, hogy mi volt a gépbaleset oka. Sokan kétkedve fogadják a mégoly hitelesnek tűnő argumentumokat a szabotázs kizárására. Fel kell tenni a kérdést, a baleset kinek az érdekeit szolgálta. A németeknek mindenesetre jól jött, mert egy potens ellenzéki politikussal kevesebb lett, akinek – tisztsége gyakorlása kapcsán – komoly súllyal esett volna latba a szava. Felesége nem véletlenül dobta a szemétbe a Führer által küldött koszorút. (Hitler egyébként Rommel feleségének is küldött részvéttáviratot, holott a tábornok likvidálását maga rendelte el). A közvélemény egyébként is hajlandó összeesküvés elméleteket gyártani, ha a tények nem támasztják alá elképzeléseiket.

Mindenestre Horthy István alakja méltán tarthat számot megbecsülésre emberi tartása, politikai elkötelezettsége, katonai fegyelme, tudásszomja révén.

Csiszár Antal
Fotó: Pozsgai Krisztina