98

Megtörte a pillanatot

Györe Bori: Engedély magamnak – könyvkritika

gyore-bori-engedely-magamnak

Györe Bori Engedély magamnak című verseskötete a Scolar L!ve sorozatban jelent meg. A kiadó prózai köteteinél megszokott könyvészeti színvonalhoz képest szerényebb (füzetszerű) kivitelezést a terjedelmi okok indokolják, a grafikai munka a sorozat nívójához méltó, a kötet kellemes tapintású, könnyen és jól olvasható, bár a betűméretet – gusztusom szerint – lehetett volna egy picikét nagyobb.

Györe Bori versei bizonyos mértékben beárnyékolták a kellemesen továbbalvós szombat délelőtti harmóniámat, szó szerint torkon ragadtak, és nem eresztettek, egyszerre tetszettek és taszítottak, és én, aki nem olvasok rossz irodalmat, mert a harmadánál félrehajítom, most úgy szorítottam a szétnyitott könyvtestet, hogy belefehéredett az ujjam. Ahogy a jég reped a csizmatalp alatt, úgy töredeztek halk, hideg roppanásokkal szemem előtt a sorok, szikáran, nagy hallgatásokkal vázolva egy-egy drámai érzést, emléket, életet, sorsot. Vagy sorsokat: „anyám sírhatott így / mikor az anyja / a csempébe verte a fejét / a kádban állt / a kis szőke balatoni lány / én azért sírtam / mert hiányzott nekem az anyám / reggelente”.

Paradox módon Györe Bori verseit kevésbé érzem lírainak, mint a prózai írásait, ugyanakkor sajátos szikárságuk, rejtelmességük, a kiszolgáltatottság vállalásáig terjedő őszinteségük teszi igazán egyedivé és hitelessé őket: „te meg pont úgy értél hozzám / ahogy elképzeltelek / bizsergett a lapockám / mintha / most akkor az volt / vagy nem”.

Györe Bori versei talán egyfajta lábjegyzetek az életéhez. Az emlékek feldolgozása, a jelen megélése, és ebből a pozícióból a jövőnek feltett kérdések: „lógjon ki lábam a takaró alól / és legyen jéghideg / csöppenjen a vér / a behavazott ágyra / történjen meg végre / amit megértek”.

Györe Bori verseskötetét könyvtáros bácsi nem azoknak ajánlaná, akik motivációs guruk bölcsességeivel szeretnék átvészelni a mindennapokat. A kötet érző szívű embereknek való, olyanoknak, akik képesek önmagukat is megérteni, és ennek kapcsán felfogni mások „hétköznapi tragédiáját”, a múltban lekódolt jelent és jövőt, azt, hogy az életnek vannak törvényszerűségei, ennek ellenére minden sors egyedi, minden sorsot megél valaki, ennek során igyekszik életben maradni és boldog lenni, még akkor is, ha néha ez elérhetetlen feladatnak tűnik, és egy élet kihívása ehhez megtalálni a megfelelő eszközünket: „most arra emlékszem vissza / hogy nevetésem megtörte a pillanatot / ahogy egy betegség szokta / a családtagok életét / emlékezhetnék / anyám pszichózisára is / de takarékoskodom a múlttal”. Érdemes odafigyelnünk Györe Borira.

(Györe Bori: Engedély magamnak. Bp., Scolar L!ve,2017. 56. oldal)

Győry Domonkos

Az írás a Könyvtárosbácsi blogjáról származik.

2018.01.09
42