736

A 2000 éve elhunyt Ovidius tiszteletére

Ősze Mária írása

publius-ovidius-naso

2017 utolsó vagy 2018 első napjaiban lett 2000 éve, hogy a jelentős ókori elégia-költő Publius Ovidius Naso elhunyt a Fekete-tenger partján fekvő Tomiban. Kr. e. 43-ban született Sulmoban (mai nevén Sulmona), régi és gazdag lovagrendi családból származott. Egy évvel idősebb bátyjával együtt kiváló nevelésben részesült Rómában, azonban Ovidiust kezdetektől fogva a költészet vonzotta, különösen csodálta többek között Gallust, Tibullust, Propertiust, Horatiust és Vergiliust.

Ennek ellenére fiatal korában néhány hivatali tisztséget betöltött, azonban egy ideig nem tudott maradéktalanul kivonulni a közéletből, „de mihelyt tehette, búcsút mondott a hivatalnoki tevékenységnek” és csak költészettel foglalkozott. Háromszor nősült, második házasságából egy lánya született.

Kr. u. 8-ban Augustus Rómából Tomiba (ma Romániában Constanta) száműzte. Enyhébb büntetés jutott osztályrészéül: „római polgárjogát, vagyonát, sőt a Rómával való írásbeli kapcsolat jogát megtarthatta”. Novemberben hagyta el az Örök Várost, és valamikor a következő év tavaszán érkezett meg Tomiba, amelyet Ovidius barbárnak nevezett, „a száműzött szemével nézte, saját tragikus elszigeteltségét, rideg magányát vetítette a tájra” – annak ellenére, hogy a település ebben az időben egy Rómától függő provincia székhelye volt, amely egyszerre szolgált a helytartó lakhelyeként, valamint katonai és gazdasági központként. Továbbá magát Ovidiust is nagy becsben tartották: adómentességet kapott, költővé koszorúzták.

Pontosan nem ismert a száműzetés oka, Ovidius maga Keservek című művében azt írja, hogy valamely verse és valamiféle tévedés (carmen et error) lehetett az indok. Valószínű, hogy irodalmi és politikai okok egyaránt szerepet játszottak benne. Egyrészt pajzán erotikus tankölteményt írt A szerelem művészete (Ars amatoria) címmel, sőt Ovidius „egész költészete nem támogatta, inkább támadta Augustus politikáját, és sok mindent lerombolt, vagy legalábbis veszélyeztetett”. Politikai ok pedig az lehetett, hogy „valami tiltott dolgot látott”, azaz tudomása lehetett vagy Augustus unokájának, Iuliának házasságtöréséről, vagy arról a körről, amelynek tagjai Agrippa Postumust, Augustus vér szerinti unokáját tekintették a princeps törvényes utódának Tiberiusszal, fogadott fiával szemben.

Ovidius költői pályafutása három nagy korszakra osztható. Az első periódus Kr. e. 20-tól Kr. e. 1-ig tartott. Az uralkodó műfaj, amelyben ezen időszak alatt számos művet alkotott, az elégia, amelynek az ókorban „egyetlen követelménye a disztichonos forma volt”. Legfőbb jellemzői „a szubjektív szerelmi élmény mint központi téma, a szerelem gyönyörének és fájdalmának gyakran szentimentális ábrázolása”, a szeretett nő álnéven való nevezése, „a költemények kötetekké történő összeállítása”. Szerelmek (Amores) című elégiagyűjteménye alapozta meg a hírnevét, amelyben az álnéven Corinna-nak nevezett hölgy ihlette szubjektív szerelmi elégiáit adta közre.

A szerelem művészete (Ars amatoria) tanköltemény a szerelemről: az első két könyve a férfiak számára íródott (pl. „hol lehet megtalálni a leányt, hogyan lehet megszerezni, hogyan lehet megtartani”), a harmadik könyvet pedig a hölgyeknek szánta (pl. „milyen legyen a nő, ha hódítani akar, meg kell tanulniuk megfelelően nevetni, sírni, beszélni, járni, stb., mindig számítani kell arra, hogy alkalom adódik a hódításra, hogyan lehet kijátszani a féltékeny férjet és az őröket”). A szerelem orvosságai (Remedia amoris) című művében Ovidius A szerelem művészete „élét próbálta tompítani”, azt foglalja össze, hogy a szerelem áldozatai hogyan küzdjék le szenvedélyüket. A női arc ápolása (De medicamine faciei femineae) nők számára írt kozmetikai kézikönyv, amely azonban csak töredékesen maradt fenn, mindössze az első 100 sor őrződött meg az utókor számára.

ovidius-atvaltozasA Hősnők levelei (Heroides) „első sorozatának 15 levelét szerelmese által elhagyott vagy attól távol lévő mitikus hősnők (pl. Penelope, Phaedra, Dido) írják a szeretett férfihoz. Ezek a fiktív levelek igazi elégiák abban az értelemben is, hogy alaphangjuk a panasz”. A második sorozatot három levélpár alkotja, amelyekben „a szerelmes férfi írja az első levelet, a másodikat válaszként a nő”, ezek között szerepel például Paris és Helena levele. Ovidius ezen művének a modernsége abban rejlik, hogy képes volt „a nő szemével láttatni az eseményeket s leírni az érzelmeket, s ezáltal a női léleknek és gondolkodásnak olyan jellemzőit tárta fel, amelyek igazán csak korunkban váltak a kutatás tárgyává”. Medea című tragédiája, amellyel nagy sikert aratott és a római utókor is sokra értékelte, sajnos elveszett.

Pályafutásának második korszaka Kr. u. 1-ben indult és 8-ban zárult le. Ebben az időszakban „Ovidius a nagy műfajok felé fordult”, párhuzamosan dolgozott ekkor két nagyszabású alkotásán. Átváltozások (Metamorphoses, a képen egy 1632-es kiadás) címmel írta meg leghíresebb művét, nagyeposzában olyan mítoszokat mond el a költő a világ keletkezésétől saját koráig, amelyekben valamiféle átváltozás történik. Mintegy 200 átváltozást ír le „a kozmosz kialakulásától Iulius Caesar csillaggá válásáig”, istenek, mitológiai hősök és hősnők, történelmi személyek átalakulásait egyaránt megörökítette. Fasti című művében „a római naptár ünnepeit, azoknak eredetét és a velük kapcsolatos mondákat, szertartásokat írja le”. Csak az első hat könyv maradt fenn, a 7-12. könyvek valószínűleg száműzetése miatt nem jelentek meg, az eredeti kézirat pedig elveszett.

Irodalmi munkásságának harmadik korszaka száműzetésének ideje, azaz a Kr. u. 8. és 17. közötti időszak. Ekkor visszatért az elégia műfajához, két nagy terjedelmű elégiaciklust írt Tomiban. Száműzetése első három és fél évéről számolt be Keservek (Tristia) című művében. További ott tartozódásáról pedig Pontusi levelek (Epistulae ex Ponto) című elégikus levélgyűjteményében írt. Szintén száműzetése idejéből származik Ibis című támadó költeménye, valamint A halakról (Halieuticae) című befejezetlen tankölteménye. „A római szubjektív szerelmi elégia Gallusszal kezdődött, s Ovidius Epistulae ex Ponto című elégiáinak kiadásával ért véget Kr. u. 17-ben. Mintegy 60 év alatt kialakult s a tökéletesség csúcsára jutott a műfaj.”

Ovidius már életében is az egyik legolvasottabb költőnek számított, „számottevő irodalmi befolyást gyakorolt” többek között Senecára, Lucanusra, Apuleiusra. Kulturális hatását feldolgozó kézikönyv írói így fogalmaznak: „az antik római költők közül Ovidius művei gyakorolták a legnagyobb és a lehető leginkább sokrétű hatást az utókorra”. Dante az Isteni színjáték című művében Homérosz, Vergilius és Horatius mellett Ovidiust is megjeleníti a pokolban. „Szerelmi költeményei a középkori lovagi szerelem kialakulásának bölcsőjénél állnak”, befolyásolta a korszak költészetét is. Írásai közül először a Metamorphoses-t fordították le modern nyelvre, 1210-ben készült el a német nyelvű változat. Az Átváltozások mítoszaival óriási hatást gyakorolt az irodalomra, a képzőművészetre, a zenére: Pygmalion, Daphne, Pyramus és Thisbe, Philemon és Baucis történeteire különösen igaz ez a fenti állítás. Olyan jelentős írók, mint Boccaccio, Petrarca, Shakespeare, Milton, Goethe, Puskin és G. B. Shaw egyaránt ihletet merítettek műveiből. A teljesség igénye nélkül olyan elismert festők, mint Tiziano, Rubens, P. Bruegel, Rembrandt, Tiepolo, Picasso egyaránt festettek az Átváltozásokhoz kapcsolódó mitológiai képeket. Delacroix pedig Ovidius száműzetésben a Fekete-tengernél (az alsó képen) és Ovidius a barbároknál című alkotásait készítette el. Mitológiai történetei számos zeneszerzőt inspiráltak, a barokk kor alkotóitól, Peritől, Caccinitől, Monteverditől kezdve Gluckon keresztül egészen a 20. század jelentős zeneszerzőjéig, Richard Straussig.

delacroix-ovidius-szamuzetese

A magyar költők közül például Janus Pannonius elégiáiban Catullus mellett Ovidiust vette mintául. Többek között Ovidius munkái is forrásul szolgáltak „a kalandos és szerelmi motívumot tartalmazó énekek, vagyis a széphistóriák” számára. Például Csáktornyai Mátyás az Átváltozások 13. könyve alapján írt széphistóriájában „Aiax és Ulixes Achilles legendás pajzsáért vetekedve, Ovidius eredetijét szorosan követve … foglalják össze a trójai háború során szerzett érdemeiket”. A 17. században alkotó Gyöngyösi Istvánt magyar Ovidiusnak is nevezték. Márssal társalkodó Murányi Venus című elbeszélő költeményére, amely 1664-ben jelent meg nyomtatásban, a korábbi széphistóriák mellett Ovidius művei is hatottak.

Magyarországon a latin nyelv oktatása során ismerkedtek meg először az olvasók Ovidius műveivel, a latin szókincs, a nyelvtani szabályok megismertetésére szolgáltak a költő írásai, sőt „ezek mintájára alkották saját költeményeiket, verses leveleiket a diákok”, azonban később is szívesen emlékeztek vissza a tőle olvasott szövegekre, sőt „a kötelező olvasmányként megismert és megszeretett Ovidius művei a magyarországi populáris kultúra részévé váltak”. Az Átváltozások volt a legnépszerűbb alkotása, de például „Ovidius károsnak ítélt erotikus műveit nem oktatták az iskolákban”, az 1792-ben kiadott cenzúrarendelet például tiltotta a költő erotikus írásainak terjesztését, a tiltás ellenére azonban Pálóczi Horváth Ádám ezek közül fordított magyarra néhányat. Mikes Kelemen egyik levelében a Szerelmek-ből idéz saját fordításában, ezzel annak a műnek első magyar fordítójának számít. Filológiai, erkölcstani munkákban hivatkoztak rá, de botanikai, dietetikai vagy pszichológiai szakkönyvekben is utaltak az Átváltozások vagy a Fasti egyes helyeire. „A magyar költőkre és írókra a 18. század utolsó harmadától gyakorolt jelentős hatást Ovidius”, például Pálóczi Horváth Ádám költészetében és prózai műveiben különösen érzékelhető a római költő hatása. Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Ányos Pál és Kis János is fordítottak Ovidius műveket. A 19. század közepéig a Hősnők levelei, az Átváltozások, a Keservek és a Pontusi levelek magyar nyelvű fordításai is elkészültek.

Ovidius száműzetése alatt végig abban bízott, hogy feleségének és pártfogóinak sikerül elérni a kegyelmet, amelynek révén visszatérhetett volna Rómába, de Augustus elhunytát követően sem bocsátották meg vétkét, így haláláig Tomiban kellett maradnia. Rehabilitációjára majd 2000 évet kellett várni: a római jogon alapuló felmentését alapul véve 2017. december 14-én Róma közgyűlése egyhangúlag fogadta el a költő büntetésének visszavonását. Ezáltal az Örök Város elöljárói majd kétezer évvel a halála után rehabilitálták Ovidiust.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Antik lexikon; Adamik Tamás: Római irodalom az aranykorban; Publius Ovidius Naso: Keservek. Utószó Adamik Tamás; Michael von Albrecht: A római irodalom története I.; Magyar irodalom. Főszerk. Gintli Tibor; Lengyel Réka: Ovidius est magister vitae (et litterarium) : Ovidius tanítása nyelvről, irodalomról, életről a 18-19. századi Magyarországon. Elérhetőség itt; librarius.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

2018.01.02