A vár, ahol püspökök is laktak


sumeg-var-forumhungaricum01

És akkor, ha már Somlóra eljutottunk, nem hagyhatjuk ki Sümeg várát sem, amiből mostanra valóságos attrakciót csináltak. Sümeget, amely azért komolyabb vár volt, mint a környezetében mondjuk Rezi vagy éppen Csobánc. Még püspökök is laktak benne.

Sőt, vélhetőleg a IV. Béla által elkezdett építkezést Bertalan vagy Kaplony nembeli Zlaudus veszprémi püspök fejezte be. A vár szerepe igazán a török előrenyomulásával értékelődött fel, de azért már Vetési Albert püspök (1458-1485), Mátyás diplomatája és ifjabb Vitéz János püspök (1489-1499) is hozzátesz az építményhez. Az előbbi kaputornyot és palotát építtet, a királyi nevelő fia pedig kápolnáról gondoskodik, mert hát hogyan is néz ki egy püspöki vár kápolna nélkül. A jelentősebb erődítés, egészen pontosan a ma is látható és lassan már teljesen újjá is épített külső várfal Széchenyi György püspök nevéhez fűződik, és 1658-ra készül el. Veszprémet aztán különösebb erőfeszítések nélkül még 1552-ben elfoglalta a török, a püspöki székhely ettől fogva Sümeg vára lett. Ahová először Köves András (1553-1568) költözött be, és Ormányi Józsát bízta meg a kapitánysággal. Ekkor épült fel a vár északi oldalán az ötszög alaprajzú, kétemeletes bástya, ami mára már teljesen helyreállítva meghatározza a vár összképét.

sumeg-var-forumhungaricum0219. századi metszet a romos várról (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

A történethez az is hozzátartozik aztán, hogy a meredek hegyoldallal nagyobb ostromló török sereg nem próbálkozott soha, így viszonylagos békességben vészelte át a török időket itt a püspökség. Széchenyi György püspök uram (1648-1658) a reprezentáció és a kényelem okán barokk palotát is építtetett, és a veszprémi egyházmegye vezetői annyira hozzászoktak a helyhez, hogy 1762-ig itt is maradtak. A bécsi születésű Koller Ignác püspök ezután építtette fel a ma is látható veszprémi püspöki palotát. Elődje padányi Bíró Márton volt, aki megkezdte a romos veszprémi várban a helyreállítást, de azért a sümegi, már a városban lévő püspöki palotát is felújíttatta, és mellé új plébániatemplomot is építtetett. (Amúgy eredményesen küzdött a protestantizmus ellen: egyházmegyéjében 88 új templomot építtetett, 109-et felújíttatott, de 48 új plébániát is szervezett és 43 templomot vett vissza a protestánsoktól.)

sumeg-var-forumhungaricum03A pusztulás egy 20. századi fotón (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Ő volt a püspök a Rákóczi szabadságharc alatt, amikor a somlói vár mellett a kurucok egyik központja lett Sümeg. Ezért aztán a császáriak még 1713-ban felgyújtották, és onnantól számítva 1988-ig csak pusztult és pusztult az épületegyüttes. Aztán jött Papp Imre és családja, akik haszonbérbe vették a romokat. Amit most látunk Sümegen, az mind az ő és a família keze munkája, egy valódi sikertörténet.

Címlapkép: Vár, püspöki palota és szovjet hősi emlékmű (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2018.01.02