363

Egy nehéz nap éjszakája

Olivier Nakache – Eric Toledano: Eszeveszett esküvő – filmkritika

eszeveszett-eskuvo01

Első ránézésre az Életrevalók című világsiker alkotói messzire kerültek korábbi műveiktől, melyek egyszerre voltak viccesek, szívmelengetőek és társadalmilag érzékenyek. Az Eszeveszett esküvő azonban, ha jobban megnézzük, sokkal több könnyed vígjátéknál.

Olivier Nakache és Eric Toledano 2011-ben a csodálatos Életrevalókkal robbantak be, amely egy valószínűtlen páros kapcsolatának pszichológiájáról mesélt, megtörtént eset alapján. A súlyosan rokkant dúsgazdag férfi és a kénytelen-kelletlen a segítőjéül szegődő bevándorló története többszörösen is szembe ment a sztereotípiákkal, hogy egy minden ízében szerethető és szélsőséges helyzetben lévő hősei ellenére is átélhető tragikomédiává váljon.

Három évvel később az alkotópáros a pszichológia után a szociológia felé fordult, és a menekült témára kihegyezve egy társadalmilag és az egyéni rezdülések szempontjából is igen érzékeny művel jelentkezett. A szenegáli mosogatófiú és a belészerető bevándorlási hivatalnok meséje óta újabb három év telt el, és Toledanóék ezúttal a pszichológia és a szociológia után a kettő ötvözetével álltak elő.

Legújabb alkotásuk első blikkre könnyed vígjáték csupán, de az Eszeveszett esküvő valójában nagyon is beszédesen ábrázolja a mindennapi szociálpszichológiai jelenségeket – egy olyan terepen, ami igen alkalmas az embercsoportok viselkedésének vizsgálatára: egy lagziban. Az események középpontjában pedig ezúttal szokatlan módon nem a házasulandó pár vagy a család áll, hanem a hétköznapokban kifejezetten a háttérben tevékenykedő rendezvényszervező és csapata.

Az első, prológusnak tekinthető jelenetben egy igen kellemetlen szituációnak lehetünk a tanúi: egy fiatal, házasodni készülő pár folytat vitát egy középkorú úrral, akit arra kérnek, hogy próbáljon még egy kicsit faragni az esküvőjük költségeiből. Az illető úr azonban annyira felháborodik azon, hogy a menyasszony és a vőlegény érthető módon spórolni akarnak és nem szeretnének például minden asztalra orchideadíszt, hogy maró gúnnyal előad egy magánszámot, melynek lényege: akkor lehetne a legolcsóbban kihozni a bulit, ha az unokahúga kézzel készített girlandjaival díszítenék fel a helyet, sörrel koccintanának, desszert helyett pedig kompótot ennének.

Nos, ez az ellenszenves figura lesz a főhősünk: Max, az esküvőszervező. És az ilyen helyzetre mondják, hogy innen szép nyerni, hiszen ez után a kezdés után végig vele megyünk, őt követjük a teljes játékidő során (nagyon kevés az olyan jelenet, amiben nem szerepel), és az író-rendezők (na meg színészük) tehetségét bizonyítja, hogy a kezdeti ellenszenv csakhamar szimpátiába fordul, és a férfi minden együttérzésünket kiérdemli.

eszeveszett-eskuvo02

Az, hogy az események rögtön beszippantják a nézőt, a jól megírt szituációk, karakterek és dialógusok mellett annak a formai megoldásnak köszönhető, hogy a filmben nagyon sok a követő kameramozgás, így a fenti „végig vele megyünk” kitételt általában szó szerint kell érteni. David Chizallet kamerája rögtön behúz az események sűrűjébe, az általában kétszereplős verbális adok-kapok pedig folyamatosan gondoskodik róla, hogy ott is ragadjunk.

A helyzetek, amelyeket a cselekmény során láthatunk, annyira életszerűek, hogy már-már tipikusnak mondhatók, mégis nélkülözik a közhelyességet. Az Eszeveszett esküvőben minden karakter tűpontos, minden szituáció igazi, a helyzet- és jellemkomikum így egy olyan végeredményt ad ki, ami minden túlzásával együtt a valóságot tükrözi, méghozzá rendkívül mulatságosan és emberien.

A ritmus- mellett az alkotóknak az arányérzékük is nagyon pontos, hiszen filmjükben sok múlik az adagoláson. Az egójuk méretében egymással vetélkedő vőlegény és az esküvői zenekar énekese épp annyira arrogánsak, hogy még pont elhiggyük, az egyre-másra érkező üzemzavarok is olyan jól vannak felépítve, ami nagyon is valószínűnek tűnik, így az ételmérgezéstől kezdve a rosszkor elpukkantott tűzijátékon át a váratlanul beállító adóellenőrig az esküvő menete hiába emlékeztet életre kelt Murphy-törvények sorozatára, a néző semmi erőltetettet nem talál a pechszériában, amibe ezért még a végső nagy, tényleg túlzó katasztrófa is belefér.

Amitől pedig összeáll ez az egész, az a figurák egymás közötti dinamikája, ahol szintén az érhető tetten, milyen jól ismeri Nakache és Toledano az emberi működést. Ahogy egy esküvő az élet kezdetét, magát az életet jelképezi, úgy a mi esküvőnkben is benne van az egész élet kicsiben (vagy sok kicsi élet mikroszkóp alatt, nagyban). A válságba került tanár, aki átmenetileg pincérkedik, de itt sem tud kibújni a bőréből, és mindenkit kijavít; a kifulladó házassága elől egy munkahelyi szerelembe menekülő férj, aki a végsőkig viszi a szőnyeg alá söprést; a folyton egymással acsarkodó páros, akik ellenszenve mögött valójában szexuális feszültség húzódik – egytől egyig olyan helyzetek, amelyek önmagukban is működnek, de így egymásnak eresztve szinte laboratóriumi körülmények között ismerhetjük meg egy egyszerre ad hoc és összeszokott csapat működését, a minduntalan a nyilvánvalót hangoztató alkalmazottól kezdve a mobiltelefonja autokorrekciós funkcióját folyamatosan figyelmen kívül hagyó (így folyton hülyeségeket sms-ező) vezetőn át a képtelenségeket fapofával előadva rendszeresen mindenkit átverő kisfőnökig.

A csoportdinamikai folyamatok mellett pedig működés közben láthatjuk magát az entrópiát is, azaz azt, hogy a rendezetlenségből hogyan alakul ki valamiféle egyensúlyi állapot, amikor minden és mindenki a helyére kerül. Amíg pedig mindez elérkezik, a végére a filmmel együtt elérünk egy már-már buddhista szemléletig, miszerint ha úgyis oda jutunk, ahova jutni akarunk, akkor minden úgy történik, ahogy történnie kell, azaz minden jól van úgy, ahogy van. Ez pedig tanulságnak sem utolsó, de folyamatában látni, ahogy az éles, villódzó partifények neurózisa a végén átalakul a gyertyafény nyugalmába, egyszerre élvezetes és megindító. És ezúttal semmi eget rengető állítás nem kellett hozzá az alkotók részéről – csak egy kis hétköznapi humánum.

eszeveszett-eskuvo03

Eszeveszett esküvő (Le sens de la fête)
írta: Olivier Nakache, Eric Toledano
rendezte: Olivier Nakache, Eric Toledano
fényképezte: David Chizallet
vágó: Dorian Rigal-Ansous
producer: Nicolas Duval Adassovsky, Laurent Zeitoun, Yann Zenou
szereplők: Jean-Pierre Bacri, Jean-Paul Rouve, Gilles Lellouche, Vincent Macaigne, Eye Haidara, Suzanne Clément, Alban Ivanov, Hélène Vincent, Benjamin Lavernhe, Judith Chemla
gyártó cég: Quad Productions, Ten Films, Gaumont
forgalmazza: Mozinet
bemutató dátuma: 2017. december 14.

Vajda Judit
Forrás: filmkultura.hu

2017.12.25
72