Téli napforduló – Az újjászülető fény ünnepe

December 21.

musei-vaticani-mithra-sol-invictus

December 21. – A téli napforduló napja, ­egy különleges pillanat az évben, amikor a leghosszabban tart az éjszaka. A legnagyobb sötétségben azonban újra megszületik a fény, és ettől kezdve egyre hosszabbodnak a nappalok. Ezt a szent időpontot már évezredekkel ezelőtt is megünnepelték az emberek többek között Perzsiában, Indiában és az ókori Rómában. A mi karácsonyunk is ebből a hagyományból táplálkozik.

A téli napforduló asztronómiai szempontból azért kiemelt időpont, mert a Nap ekkor éri el a zenitet a Baktérítőn. A nappalok meghosszabbodása a különböző civilizációkban a napistenek újjászületését jelentette (pl. Heliosz, Mithrasz ünnepét), mely az ember számára is lehetőséget adott a szellemi megújulásra.

Mithrasz az indoiráni panteon istene; kultusza mind Indiában, mind Perzsiában fontos szerepet játszott, majd a Római Birodalom egyik misztériumvallásának, a mithraizmusnak vált központi alakjává. A védikus iratokban a Nappal kapcsolatban álló istenség a világ és az emberek oltalmazója, a világrend, az igazságosság őrzője, a kozmikus törvényszerűségek megtestesítője. Gyakran ábrázolják napsugaras fejdísszel, utalva az igazság diadalát elősegítő fényre. A Római Birodalomban Mithrasz születésnapját egy barlangban vagy azt imitáló szentélyben december 25-én tartották; ez egyben a Sol Invictus, a „legyőzhetetlen Nap” ünnepe. (Az egyház a IV. sz. második felétől kezdődően ünnepli ezen a napon Jézus születésnapját.)

A képen is látható szimbolikus jelenetben Mithrasz a győzedelmes Nap isteneként legyőzi az anyagot, anyagiságot kifejező bikát. Feláldozza, és így átszellemíti. Mivel a kompozícióban ábrázolt valamennyi állatalaknak, valamint a kiegészítő ábrázolásoknak egyaránt van asztrológiai megfelelője, jelentését a Nap győzedelmes égi útjához is kötik, ahogyan késő tavasztól, a Bika csillagképtől kezdődően pályáját befutja. Másik szinten az ember átlényegülését szimbolizálja.

A Poetovio-környéki (Ptuj, Szlovénia) Mithrasz-szentélyekben ott állt a Transitus dei, azaz „isten(né való) Átlépés” oltára és szobra. Illetve találtak egy töredékes feliratot is a régészeti feltárások során, amely így szól: …(ele)vavit in modum Solis Cauti et Cautopati in (h)onor(em). Azaz: …Napisten módjára emelkedett fel. Cautes és Cautopates tiszteletéreCautes és Cautopates, a két fáklyás ifjú általában ott áll a Mithrasz-reliefek két oldalán. Csillagászati kulcsban az Ikrek csillagkép Castor és Pollux csillagait jelentik. A fejlődés útját járó ember számára pedig az Élet és Halál egységének, az Örök Élet gondolatának megtestesítői.

Hazánkban a nyugat-magyarországi mondakörben találhatjuk meg a téli napfordulót szimbolikus formában kifejező szép történetet, melyben a megszökött Napot egy kormorán emeli újra az égre a tengerből. De népszokásainkban is tetten érhető a napforduló, hiszen a „legsötétebb” nap előtti hetek valaha a kisböjt (advent) jegyében teltek. Az ünnepi készülődés idején a falvakban kerülték a hangos mulatságokat, ezzel is a közelgő ünnep lényegére igyekeztek irányítani a figyelmet.

Mára az ide kapcsolódó népszokásokból leginkább a sötétség elűzése maradt meg leglátványosabban, a kivilágított utcák, terek, fényjátékok formájában. De talán a legfontosabb kérdés, amit feltehetünk magunknak az ünnep kapcsán: Hogyan teremthetünk fényt belül, saját magunkban? Ha mindenki tesz azért, hogy belső lángját táplálja, kívül is fényesebbé válik a világ. Ez lehet a téli napforduló időszakának egyik fontos üzenete, mely a szeretet ünnepében is testet ölt.

S amikor reggel palotája
kristálytermében fölébredt a fény,
s hosszan nyújtózva éledezni
és emelkedni kezdett – hirtelen
olyan ujjongás fogadta a földön,
nagyobb, mint az első nap öröme.

Mert akkor már tudhatták mindenek,
hogy azután az éjszaka csak álom,
amit a fénylő valóság követ.

(Pilinszky János: A nap születése – részlet)

Szabados Éva

Forrás: mek.oszk.hu, jelesnapok.oszk.hu, Szimbólumtár, pim.hu, mithras.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2017.12.21