315

A vulkán szélére épített vár


somlo-var-forumhungaricum01

A Somló hegyén épült vár úgy el van bújva a fák közé, hogy a vonaton utazó, de még a tanúhegy mellett, a 8-as főútvonalon elautózó ember is csak akkor veszi észre, ha már tájékozódott, merre is keresse.

Mert a várat nem a rég kialudt vulkán közepére építették, hiszen akkor teljesen körbe kellett volna árkolni, ami a bazalt esetében nem éppen kicsi feladat. Így az első ura a hegy északi, meredek oldalára jelölte ki az építkezés helyszínét, az alsó- és felső várból álló, bonyolult alaprajzú épületegyüttest pedig egy 8-10 méter mély vizesárokkal vetette körbe, amiben akkor volt víz, ha sok eső esett. A 431 méter magas hegy tetején elég sokat kellett volna ásni, hogy vízre bukkanjanak, ezért is a várbeliek nagy, kikövezett ciszternába gyűjtötték az esővizet. A katonák pedig nyilván inkább a hegy levét, savanykás borait fogyasztották előszeretettel. Talán annak tudatában is, hogy azért egy komolyabb ostrom esetén esélyük sincsen, hiszen elég lett volna néhány faltörő ágyút felvontatni a Somló tetejére, amik közelről lőhették volna a falakat.

somlo-var-forumhungaricum02Rajzolt, színezett képeslapon a jellegzetes kürtővel (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

A várat egy 1352-es királyi visszavételről szóló oklevél említi először, majd 1389-ben Zsigmond az őt támogató Garaiaknak adta. Mátyás pedig hű vitézének, Kinizsi Pálnak juttatta, aki viszont rögtön zálogba is csapta. Végül hosszabb időre a jobbágycsaládból induló és a pápaságra is esélyes Bakócz Tamás veszi meg, aki reneszánsz stílusban át is építteti. Hogy aztán mennyi időt töltött itt az érsek úr, azt nem lehet tudni, de vélhetően keveset. Tőle rokona, Erdődy Péter örökli, aki a nagy duhaj, de a török ellen eredményesen hadakozó Csoron Andrásnak zálogosítja el. Csoron Devecserben is várkastélyt építtetett a környék jobbágyaival, de fia nem született, így egyik lánya révén a Listi család birtokába került Somló. Listi László pedig amellett, hogy elítélt rablógyilkos és hamispénz-verő volt, költőként a mohácsi vészt is megénekelte.

somlo-var-forumhungaricum03Egy biciklis kirándulás 1948-ból (Gróf Esterházy Károly Múzeum CC BY-NC-ND)

Ő is erődíti a helyet, talán a királlyal szemben is, de Bécs messze volt, a török pedig közel. A kuruc időkben a dunántúli hadjárata során Vak Bottyán foglalja el, és 1707-ben itt rendezi be az utánpótlásának raktárait. A kurucok is elmennek, de valami csoda folytán Somló is elkerüli Bécs várrobbantó akcióit. Dolgozik viszont a természet, így aztán amikor visszajönnek az Erdődyek, már csak a romokat vásárolják meg a környékbeli falvakkal együtt, ezért inkább a hegy lábánál, Dobán építenek szép kastélyt jórészt a vár köveiből, de ettől még elég magasak maradtak a falak és az a szabálytalan sokszög alapú konyhakémény, pontosabban kürtő is áll a mai napig még, ami páratlan a maga nemében.

Címlapkép: Kirándulók a vár alatt 1938-ban (Gróf Esterházy Károly Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2017.12.20
93