Világsztárok lépnek fel Budapesten

Lenny Kravitz és Billy Idol koncertek

lenny_kravitz

Jövő nyári európai turnéja keretében Magyarországon is fellép Lenny Kravitz. Az 53 éves, négyszeres Grammy-díjas amerikai funk-rock zenész, énekes 2018. június 3-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet. Billy Idol, a nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű rockénekese, nyolc év után tér vissza ismét Magyarországra, 2018. július 2-án a Budapest Parkban lép fel.

Lenny Kravitz, a turné mellett, új, tizenegyedik stúdióalbumának megjelenését is bejelentette: a friss anyag 2018 tavaszán várható.
Az apai ágon orosz zsidó, anyai ágon bahamai-afroamerikai származású Lenny Kravitz eddigi csaknem három évtizedes pályafutása során átlépte a zenei műfajokat, vegyítette a hangzásokat és a stílusokat. Rockzenéjében a hatvanas-hetvenes évek soul és funk hatásai dominálnak, mind a négy eddigi Grammy-díját a legjobb férfi rockénekes kategóriában nyerte, ráadásul egyhuzamban, 1999 és 2002 között, amivel rekordot állított fel. A négy győztes dal a Fly Away, az American Woman, az Again és a Gig In volt.
Tíz stúdióalbuma több mint 38 millió példányban kelt el világszerte, legnagyobb sikere kétségtelenül az Are You Gonna Go My Way volt 1993-ból. Dalszerzőként, zenészként, producerként olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Madonna, Vanessa Paradis, Slash, Sean Lennon, Steven Tyler (Aerosmith), Mick Jagger, Michael Jackson, Al Green vagy Curtis Mayfield.
Színészként olyan filmsikerek része volt, mint Az éhezők viadala, a Precious - A boldogság ára vagy A komornyik.
Magyarországon eddig egyszer, 2009 júniusában Debrecenben a Főnix Csarnokban lépett fel.

A most 62 éves Billy Idol legutóbb 2010-ben a soproni VOLT Fesztiválon játszott. Önálló koncerttel utoljára 2006-ban járt Budapesten a Petőfi Csarnokban.
Billy Idol William Michael Albert Broad néven látta meg a napvilágot 1955-ben az angliai Stanmore-ban. Első komolyabb zenekara a Bromley Contingent volt, amelyben későbbi Clash- és Siouxsie and the Banshees-tagokkal zenélt együtt benne. Aztán a hetvenes évek második felében a korszak ismert punkzenekaraiban (Chelsea, Generation X) játszott.
Ezt követően New Yorkba költözött, ott kezdett szólókarriert, és 1982 óta nyolc stúdiólemezt készített. Olyan nagy sikerek fűződnek a nevéhez, mint a Mony Mony, a Dancing With Myself, a Cradle of Love, Rebel Yell, a White Wedding vagy a Shock to the System. A nyolcvanas-kilencvenes években klipjeivel az MTV zenei csatorna egyik legnagyobb sztárja volt. Az énekes, gitáros, dalszerző a kilencvenes évek derekán, az elektronikával kísérletező Cyberpunk című lemez (1993) után sokáig nem jelentkezett friss anyaggal, akkoriban inkább motorbaleseteivel, zűrös magánéletével és egészségügyi problémáival hallatott magáról. 2005-ben a Devil's Playgrounddal tért vissza, majd a karácsonyi dalokat tartalmazó Happy Holidays után ismét hosszú pihenő következett.
Legutóbbi, 2014-ben megjelent albuma, a Kings & Queens of the Underground producere Trevor Horn, aki korábban Paul McCartneyval és a Frankie Goes to Hollywooddal is dolgozott, zenészként pedig a Yes együttesben énekelt. Az albumot egy több mint negyven állomásos sikeres turné követte, és abban az évben dobta piacra önéletrajzi könyvét, a Dancing With Myselfet is. 

Forrás: MTI

2017.12.12