52

Premierajándék címmel rendhagyó Oscar Wilde-darabot mutat be a Thália Színház


premierajandek-thalia-szinhaz

Premierajándék címmel mutatta be rendhagyó módon Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátéka alapján készült új darabját a Thália Színház december 2-án, Csányi Sándor rendezésében.

Egy próbán keresztül mutatja be egy darab színrevitelének nehézségeit vagy éppen komikus részeit a Premierajándék című vígjáték, amelyet az Oscar Wilde-mű alapján Csányi Sándor és maga a társulat írt a hétköznapi színházi gyakorlatok alapján. „Egy olyan darabot szerettem volna létrehozni, amely kicsit megidézi a főiskolás éveket és visszahozza azt, amit igazán szeretünk a színházban” – fogalmazott a rendező a darab főpróbáján.

Mint mondta, Oscar Wilde 1892-ben bemutatott laza szerkezetű, de drámai mondanivalóval bíró darabja alkalmasnak bizonyult arra, hogy bemutassák azt, ahogyan egy színházi próbafolyamat zajlik és végül színpadra kerül a végleges mű. A közönség szemtanúja lehet, milyen amikor valaki bakizik vagy elfelejti a szöveget, mi az, ami ilyenkor továbblendíti vagy milyen az, amikor a színészek összevesznek, hogyan instruál a rendező, vagy mitől függ, a színpad mely részén hangzik el a monológ. „Nagyon izgalmas dolog az, ahogyan megszületik egy színdarab, és úgy gondoljuk, hogy ez a nézőket is érdekli. Minden, ami benne van az előadásban, az tényleg a próbák alatt született” – fűzte hozzá Csányi Sándor.

„Ez nem egy olyan helyzet, nem az a fajta interakció, ami normális a színházi előadásoknál, de nem is olyan, mint amilyet a színházak éjszakáján láthatnak a nézők egy próbafolyamatba bepillantva” – fogalmazott Vida Péter, a darab egyik szereplője. „Minden egy kísérlet, ami annak a fényében is változik, hogy a közönség miként reagál – mondta. – Azt sem tudjuk, hogy ez a próba véget fog-e érni, ezért borzasztó izgalmas”.

A történet főszereplője a 21 éves Lady Windermere (Tóth Eszter), aki mindent tud a világról; tudja, hogyan kell élni, mi a jó és mi a rossz, azonban egyszer csak „megtörténik maga az élet”, és rájön, hogy semmi nem úgy működik, ahogy azt ő elképzelte. „Szerintem ez egy olyan értékes gondolat, amit érdemes átadni a nézőknek egy lányról, aki az előadás végére rájön arra, hogy nem lehet a szemedet becsukni az élet egyik felére és csak a másikra nyitva tartani, mert az élet ennél sokkal bonyolultabb” – fejtette ki a rendező.

Tóth Eszter mellett a darabban Bán Bálint, Schell Judit, Mózes András, Szabó Erika, Tamási Zoltán, Vida Péter, Fodor Annamária, Domokos László és Csányi Sándor is szerepel. Oscar Wilde szövegét Hamvai Kornél, a színház irodalmi vezetője fordította és alkalmazta színpadra.

Forrás: MTI
MTI Fotó: Kovács Attila

2017.12.06
24