„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.”

December 5. – Az Önkéntesek Nemzetközi Napja

onkentesek-nemzetkozi-napja

Mahatma Gandhi gondolata méltó mottója az Önkéntesek Nemzetközi Napjának. Az ENSZ 1985. december 17-én hozott határozata szerint minden évben december 5-én az önkéntesség fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Vajon mi motiválhatja az embert, hogy anyagi ellenszolgáltatás nélkül tevékenykedjen mások javára?

Az ENSZ Önkéntesek-program meghatározása szerint önkéntes az, aki szabad akaratából, tudatosan, mások javára történő tevékenységet anyagi ellenszolgáltatás, fizetség nélkül végez. Az önkéntes munka hatása nagyon sokrétű mind az egyénre, mind a kisebb és nagyobb közösségekre nézve. Egyrészt a közösségépítés egyik kiváló eszköze. Általa erősödik a demokrácia és a szolidaritás. Az együttműködési készség fejlődésével nő a civil kezdeményezések és szervezetek jelentősége. Másrészt a társadalmat alkotó egyének is jobbá válnak, és nagyobb rálátásuk lesz a saját életükre és az őket körülvevő világra. Önkéntes lehet bárki, aki tudatosan segít másoknak. A felmérések alapján általában azokat az embereket, akik önkéntes tevékenységet vállalnak nyíltság, érzékenység, kollektivitás, szabad akarat, tolerancia és erős motiváltság jellemzi. Egy adat szerint a világon egymilliárd, Európában pedig 115 millió 900 ezer felnőtt dolgozik önkéntesként.

De miért is lehet jó önkénteskedni?

Mert az ember abban lehet a legszabadabb, amit a saját mély meggyőződése szerint tesz, önzetlenül, nem függve attól, hogy fizetnek-e érte. Ha valaki a szabadidejét valami értékes dolognak szenteli, őt is gazdagítja. Az pedig, hogy adunk, hogy segítünk másokon, nagyon megnyugtató, jóleső és pozitív gondolatokat ébresztő dolog. Hasznosnak érzi magát tőle az ember, és gyakran szeretetet és hálát kap cserébe. Az önkéntes tevékenység rengeteg tapasztalatot hoz, fejleszti a pozitív tulajdonságokat, erényeket és az önismeretet. Mindez teljesebbé és boldogabbá varázsolja az életet. A jótettek pedig nemcsak az egyént, de az egész világot is jobbá teszik.

Az önkéntességet lehet egész piciben is gyakorolni. A sok apró tettnek is nagyszerű hatása lehet. A gyakori kérdésre pedig, hogy mit tehet egyetlen ember, Albert Schweitzert szeretném idézni: „A magam és a többi gyarmati orvos tapasztalatából azt felelhetem, hogy egyetlen orvos – még akkor is, ha a legszerényebb eszközök állnak rendelkezésére – igen sokat jelenthet rengeteg embernek. A jó cselekedetek pedig, amelyeket véghezvihet, többet érnek, mint az, amit az életéből feláldoz, és meghaladják a rendelkezésére bocsátott erőforrások értékét.

A példaértékű nagy emberek mind önkéntesen cselekedtek, mert mélyen elhivatottak voltak. Egy eszmény éltette őket. Albert Schweitzert az élet tisztelete, Mahatma Gandhit az igazság szeretete és az erőszakmentesség. Érdemes megismerni, milyen gondolatokat tápláltak magukban, ami képessé tette őket, hogy egész életüket másoknak szenteljék.

Idézetek az önkéntességről:

Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.” (Albert Schweitzer)

Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.” (Mahatma Gandhi)

Szükség van arra is, hogy mint emberek jelentsünk valamit a többi embernek. Tehát ki kell lépnünk önmagunkból, hivatásunkból, környezetünkből, ha azt keressük, hogy amellett valahol még emberi módon hasznossá tegyük magunkat.” (Albert Schweitzer)

Te magad légy a változás, amelyet látni szeretnél a világban.” (Mahatma Gandhi)

Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, pecshospice.hu, ujakropolisz.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.12.05