Andrea Bocelli koncertet adott Budapesten

Sulyok Attiláné írása

01

Andrea Bocelli nevét a világon mindenütt ismerik, hiszen napjaink egyik kedvelt énekese. Legismertebb dalai a Time to Say Goodbye és a The Prayer, utóbbit Celine Dionnal énekelte, aki ezt mondta róla: „Ha az Úrnak szép énekhangja lehetne, akkor az biztosan Andrea Bocelliére hasonlítana legjobban”. Az egyik legnépszerűbb tenor, aki különlegesen szép hangjával megérinti az emberek szívét és lelkét, november 25-én két év elteltével újra Magyarországon járt, és egy fantasztikus koncert keretében hallhattuk egyedi hangját a Papp László Budapest Sportarénában.

A koncert előtt rövid részleteket láthattunk A csend zenéje című filmből, mely a művész életének fontos mozzanatait mutatta be. Andrea Bocelli Olaszországban, Toscanában látta meg a napvilágot 1958-ban, és egy Pisa melletti faluban nevelkedett. A szemén zöld hályoggal született, és 12 éves volt, amikor egy futballmeccs közben fejen találták labdával, melytől egy vérrög következtében teljesen elvesztette a látását. Ettől kezdve a szívével kezdett látni, ezért tudja olyan tökéletesen átadni dalaiban a legfinomabb érzéseket. A zene iránti szeretete korán megmutatkozott, vigaszt, örömöt nyújtott számára, így sok hangszeren tanult, melyeken ma is kiválóan játszik. Első énekes sikereit tinédzser korában aratta. Eleinte bárokban zongorázott, mellette jogi tanulmányokat folytatott a Pisai Egyetemen, de végül a zenét választotta.

Több mint 20 éve tartozik a legkedveltebb sztárok közé, páratlan karrierje a ’90-es években kezdődött, majd gyorsan kibontakozott. 1994-ben megnyerte a sanremói dalfesztivált Il mare calmo della serra című dalával. Rögtön ezután szerepet kapott Verdi Macbeth-jében. A Time to Say Goodbye című dallal robbant be, melyet Sarah Brightman-nel adott elő, és azonnal ismertté vált az egész világon, hónapokig vezette a slágerlistákat. Meghívást kapott a Szent Péter Bazilikába, ahol a pápa előtt lépett fel, a Szent Péter téren több tízezer hívő hallhatta. Énekelt többek között három pápa és az USA három elnöke, valamint az angol királynő előtt is. 2010-ben megkapta a halhatatlanoknak járó csillagot a hollywoodi Hírességek sétányán. Cinema című albumát 2016-ban Grammy-díjra jelölték.

Bocelli több mint 80 millió eladott albummal büszkélkedhet, Romanza című CD-je minden idők legnagyobb példányszámban eladott olasz lemeze lett. Hangja és felvételei minőségi garanciát jelentenek: „Isten megajándékozott a hanggal, amivel ki tudom fejezni azt, amit érzek, és hiszem, hogy ez a hang felismerhető…” – mondta egy nyilatkozatában. Napjaink legnépszerűbb tenorja fellépett már a világ összes nagy koncerthelyszínén: a New York-i Carnegie Hall, a Central Park, a római Colosseum, a sydney-i és a berlini Operaházak vagy a brazíliai San Paolo. Miközben operákban énekel, ő az egyetlen előadó, aki popzenei sikereket is elért. Nagyobb népszerűségre tett szert, mint idősebb pályatársai: José Carreras és Placido Domingo, de időnként közös koncertet is adnak. Tehetségét Luciano Pavarotti is elismerte. Kivételes, tökéletes hangjával és emberi, szerethető személyiségével elvarázsolja az embereket. Teljes életet él családjával, két házasságából három gyermeke született.

Bocelli koncertjeire nem könnyű jegyet szerezni, világszerte telt házzal zajlanak. Nálunk is mindig óriási iránta az érdeklődés, ezúttal is teljesen megtelt a Papp László Budapest Sportaréna. Mostani fellépésén kitűnő magyar szimfonikus zenekar és kórus, a Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar – Magyarország legfiatalabb hivatásos együttese – kísérte Marcello Rota karmester vezényletével. A koncert programjában elsősorban népszerű klasszikus operarészletek és ismert dalok szerepeltek.

Az Ennio Morricone által szerzett Volt egyszer egy Vadnyugat legismertebb zenéjét is meghallgathatta a sokezres közönség. A háttérben pedig folyamatosan csodálatos képeket láthattunk a világ néhány városáról. A színpadon vendégénekesek és zenészek is megfordultak, többek között Maria Aleida Rodriguez szoprán énekes és Andrea Griminelli fuvolaművész. Rajtuk kívül kiváló magyar táncosokat is láthattunk Gyulai Júlia és Ungi Krisztián személyében.

Andrea Bocelli december elején amerikai koncertkörútra indul, így Cleveland, Detroit, Chicago és más városok közönsége is személyesen hallhatja csodálatos hangját. „A zene mindig a szenvedélyem volt, és mindig a lehető legjobban akartam csinálni. A muzsika örömöt, boldogságot hoz az életünkbe, én hiszek ebben. És valamilyen módon segít abban, hogy a világ egy jobb hely lehessen” – állítja a művész.

Sulyok Attiláné

Forrás: cultura.hu, origo.hu

2017.11.29