Bányászvárosi pszichothriller készül Filmalap támogatással


krisztik-csaba-mti

Ismét egy ígéretes elsőfilmes rendező mutatkozhat be a hazai közönségnek: Bagota Béla VALAN címmel készülő lélektani krimije gyártását 292 millió forinttal támogatja a Filmalap, amely Kántor László producer vezetésével a Mátrix Film gyártásában készül.

Bagota Béla a Tiszta kézzel című alkotással (operatőr: Perlaki Márton) diplomázott rendező szakon a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Grunwalsky Ferenc és Kende János osztályában.

A diplomafilm Podmaniczky Szilárd C-dúr című novellája nyomán készült, a főbb szerepekben Keresztes Tamással, Rezes Judittal és Törőcsik Franciskával.

Első asszisztensként munkálkodott többek között az Isteni műszak, a Swing, a Kút és legutóbb az új Reisz Gábor-filmben, a Rossz versek-ben.

Bagota 2018 telén kezdi el forgatni VALAN című első játékfilmjét, melynek a forgatókönyvét is ő jegyzi.

A film egy erdélyi bányavárosban játszódó lélektani krimi lesz, melyben a harmincas főszereplő a múlt démonaival küzdve huszonkét évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt húga ügyében nyomoz.

A forgatás februárban kezdődik erdélyi (Balánbánya, Sepsiszentgyörgy, Brassó), illetve budapesti helyszíneken.

A férfi főszerepet Krisztik Csaba kapta (a képen), aki nemrég elnyerte a Kaszás Attila-díjat, mely a magyar nyelven játszó színművészek rangos szakmai elismerése. A női főszereplő kiválasztása még folyamatban van.

A VALAN-t Garas Dániel (Mázli, Moszkva tér, Szezon) fogja fényképezni, zenéjét Márkos Albert (Taxidermia, Utolsó idők, Mancs, Zero) komponálja.

Magyar Nemzeti Filmalap
MTI Fotó: Krizsán Csaba

2017.11.29