„Maga arra a történetre kíváncsi, amit hallani akar, nem az enyémre!” – vágja az őt vallató nyomozó szemébe a Viszkis, és ez a mondat kicsit a róla elnevezett filmre is jellemző lett. Abban az értelemben, hogy a Kontroll című lenyűgöző debütfilmjével befutott rendező nem egy ihletett, a valóság által inspirált, de egyéni alkotást hozott létre, csupán egy olyan produkciót, amit a nézők ezen a címen vélhetően látni akarnak.

A Kontroll annak idején éppen azért durrant akkorát, sőt lett belőle meghatározó kultuszfilm, mert magasról tett a közönség elvárásaira, ezért, ha voltak is hibái, hitelesen szólt, és nagyon szerethető volt. Itt viszont az alkotó hozzáállása inkább olyan, mint a mesebeli okos lányé, aki hozott is valamit, meg nem is, volt is rajta ruha, meg nem is. Ambrus Attila karriertörténetébe Antal a romániai gyermekkor, az intézeti évek, végül a Magyarországra szökés és Ceaușescu felemlegetésével lopott ugyan egy kis társadalomkritikát, de ahhoz nem eleget, hogy bármennyire is meghatározó legyen.

A kalandfilmes elemek a sztori sajátosságai miatt eleve adottak voltak, de a további közönségrétegek megnyerése kedvéért Antal egy kifejezetten bájosan felvezetett szerelmi szálat is berakott a filmbe – hogy a végén lezáratlanul hagyja magára vele a nézőt (nem derül ki, hogy Kata miért hazudik a pénzről, és pontosan mit csinált vele, pedig ez már csak a jellemábrázolás miatt is fontos lenne).

Ehhez hasonlóan akciófilmet is kapunk, meg nem is. Az életrajzi filmekre jellemző módon A Viszkisben is nagyon fontos a tárgyi környezet és a korabeli valóság rendkívül pontos megidézése. De az alkotó az addig kínos következetességgel vitt hitelességet is sutba dobja egy olyan autós üldözés kedvéért, ami olyan formában biztosan nem történhetett meg (a rendőrök a belvárosban, a nyílt utcán nyitnak tüzet a menekülő Ambrusra), ahhoz viszont nem elég látványos, hogy az akció szerelmeseit igazán lenyűgözze.

A film megfelelni vágyása emellett az olyan apróságokban is tetten érhető, mint például az, hogy egy cameo erejéig feltűnik Nagy Zsolt is, aki az eredeti tervek szerint a címszerepet játszotta volna (mivel az évek múltával kiöregedett a fiatal Ambrus szerepéből, végül egy fiktív kabaréjelenetben kelthette életre a rablót), vagy hogy beleírtak egy olyan biztonsági őrt, aki szembeszállt a Viszkissel, a szerepet pedig nem másra osztották, mint Oszter Sándorra, a híres betyár, Rózsa Sándor legendás megformálójára (Ambrus Attilát annak idején modern Rózsa Sándorként emlegette a média). Az i-re a pontot végül azzal teszik fel, hogy az egyik jelenetben maga a Viszkis, az igazi Ambrus Attila is megjelenik.

Az okos lány hozzáállása abban is megfigyelhető, hogy miközben évek, sőt évtizedek óta tart az össztársadalmi diskurzus arról, hogyan is kéne kezelni a Viszkis jelenséget és a bankrabló személyét, a róla szóló filmből nem derül ki, mit is gondol Ambrusról. Amikor a kilencvenes években zajlott az évek óta tartó hajtóvadászat a bűnöző után, a magyarok két csapatra oszlottak: egyesek kifejezetten drukkoltak neki (ez főleg akkor járt csúcsra, amikor a férfi sikeresen megszökött az előzetes letartóztatásból), a rendőrök (s így a rendszer) orra alá borsot törő népmesei figurát, a legkisebb fiút látták benne; mások viszont felháborodtak azon, hogy a Viszkis gengszterből médiasztárrá vált (utóbbi vélemény azóta is olyan erősen tartja magát, hogy sokan azt is szentségtörésnek tartják, hogy film készülhetett Ambrus Attiláról).

A Viszkisben jellemzően mind a két nézet megjelenik, méghozzá nagyjából egyenlő mértékben, így nem lehet vádolni sem azzal, hogy szentté avatná a bűnözőt, de azzal sem, hogy közellenséget kreál belőle. A Schneider Zoltán által alakított nyomozóról egyáltalán nem lehet eldönteni, hogy rezonőr figura, aki az alkotó gondolatait fogalmazza meg azzal, hogy rombolással vádolja Ambrust, és vitatja, hogy nem bántott volna senkit, vagy az ördög ügyvédje, aki megpróbálja befeketíteni a nagybetűs Hőst.

Ezt a lavírozgatást pedig sajnos a sztori is megsínyli, hiszen miközben az alkotó arra koncentrált, miképp vágja át a gordiuszi csomót, a történet több ponton sem lett elég kerek. A barátnő sztorijának lezáratlanságát fentebb már említettük, de ugyanilyen csonka magának a Viszkisnek és az utána nyomozó rendőrnek a története is. Több jelenetben is jelentőségteljesen ábrázolják, hogy a túlsúlyos, egyfolytában stresszelő nyomozó egy közelgő szívroham jeleit mutatja – hogy végül ne történjen vele semmi. Ambrus Attila végső elfogását pedig a film nem jeleníti meg, csupán egy híradórészletet láthatunk róla, holott vélhetően elég jelentős esemény volt a főhős életében.

Az óvatoskodások és következetlenségek közepette az alkotó egyetlen merész húzása az volt, hogy a szinte teljesen ismeretlen színművészetis hallgatót, Szalay Bencét választotta a címszerepre, aki remekül él is ezzel a kiugrási lehetőséggel, és a Viszkis megformálása minden bizonnyal egy szép karrier megalapozása a számára, hiszen az ő alakítása a legfontosabb tényező, ami miatt hibái ellenére is élvezetes végignézni a filmet (a másik ilyen tényező a jól eltalált atmoszféra).

A hangulat és az alakítás tehát elviszi A Viszkist, amíg nézzük, csak utána nem marad semmi. Ambrus Attila története itt nem mutat túl saját magán, pedig a valóságban nyilvánvalóan sok mindent szimbolizált a figura a rendszerváltás utáni magyar társadalomban. Antal Nimród legújabb filmjét viszont a jelek szerint nem a Kontroll, sokkal inkább az Elhagyott szoba vagy A szállítmány direktora rendezte – és még csak nem is a legjobb formájában.

A Viszkis
írta és rendezte: Antal Nimród
fényképezte: Szatmári Péter
vágó: Kovács Zoltán
látvány: Hujber Balázs
zene: Yonderboi
producer: Hutlassa Tamás, Hutlassa Barnabás
szereplők: Szalay Bence, Schneider Zoltán, Móga Piroska, Klem Viktor, Gazsó György, Csőre Gábor, Csuja Imre, Kaszás Gergely, Pogány Judit, Oszter Sándor, Zsótér Sándor, Tóth Ildikó, Nagy Zsolt, Keresztes Tamás
gyártó cég: Viszkis Film, Film Force Team
forgalmazza: InterCom
bemutató dátuma: 2017. november 23.

Vajda Judit
Forrás: filmkultura.hu