A tisztázatlan identitás rejtélyébe burkolózó Kondor Vilmos 2008-ban indította el a Bűnös Budapest bűnügyiregény-ciklust, amely utóbb nyolc év alatt hat regényből és egy novellagyűjteményből álló univerzummá teljesedett. A könyveket, a bennük szereplő magánnyomozói hajlamokkal rendelkező bűnügyi újságíróval, Gordon Zsigmonddal együtt az olvasók és a kritikusok is megszerették, sőt népszerűségük odáig nőtt, hogy a Gordon-kalandokat több idegen nyelvre is lefordították.

De nemcsak a regényeredeti népszerűsége miatt volt jó ötlet a Dashiell Hammett- és Raymond Chandler-féle hardboiled krimik magyar verzióját megteremtő Kondorhoz fordulni, hanem azért is, mert az író szövege egyenesen áhítja a megfilmesítést – szinte már maga is forgatókönyv. A rövid, ütős párbeszédekkel, érzékletes leírásokkal, fordulatos sztorival dolgozó, és a korabeli helyszíneket térképészeti pontossággal felelevenítő szerző munkáját kis túlzással csak technikailag kellett átalakítani, hogy tökéletesen működő script váljon belőle.

A filmverzióban ezzel együtt nincs szó a forrásmű szolgai filmre fordításáról, hiszen több helyütt is változtattak a regényen, ami a legtöbb esetben jó döntésnek bizonyult. A Kondor által teremtett újságíró-figura közeli rokona az olyan noirhősöknek, mint Sam Spade vagy Philip Marlowe. Gordon kiábrándult és nihilista, mégis sziklaszilárd morál és biztos erkölcsi iránytű jellemzi, s belső motor hajtja az igazság felderítésére. Nem ijed meg sem a pofonoktól, sem a rázós helyzetektől, és útját még néhány rendhagyó femme fatale is kíséri (a noirok tipikus nőalakjához persze a Dobó Kata alakította Vörös Margó áll a legközelebb).

Erre a rokonságra a film csak még jobban ráerősít, például oly módon, hogy több alkalommal is használja a film noirok egyik jellegzetes eszközét, a belső monológot. A noirnyomozókkal ezenkívül az is gyakran megesik, hogy személyes kapcsolatba kerülnek nyomozásaik alanyaival: ennek megfelelően – a regényeredetitől eltérően – a mi Gordonunk egy röpke találkozás erejéig a később áldozattá váló fiatal lánnyal is összejön, a rejtély megoldásának egyik kulcsfiguráját jelentő férfival pedig közelebbi ismeretséget is köt.

Az erősebb hatásokra való törekvés jegyében is történik néhány módosítás: a filmben több a haláleset, az egyik halál nem a színen kívül zajlik, ahogy a regényben, hanem a néző szeme láttára, Gordon a nőkkel, elsősorban szerelmével, Krisztinával való kapcsolatában sokkal flegmább. A befejezésben pedig a film alkotói a könyvben olvasható rejtélyesebb és csak hallomás útján bemutatott csattanó helyett egy jóval melodrámaibb megoldást választanak. Mindezt teljesen jól teszik, hiszen ami elolvasva izgalmas, az képekben megmutatva nem feltétlenül az – a filmvásznon gyakran tényleg jobban működnek az erőteljesebb fogások.

Az egyik markáns változtatással ráadásul a filmmel a kortársaknak is üzennek: az államgépezet működtetőiben mélységesen csalódott korszellemnek megfelelően tettestárssá válik a nyomozóhatóság is. A könyvben a Gordonnak egyszerre szövetségese, barátja és ellenfele, Gellért Vladimir gyilkosságicsoport-vezető, ha mindenképpen választani kell, az eseményekben inkább pozitív szerepben tűnik fel, itt azonban ő és az általa képviselt szervezet nemcsak ellenséges, de egyenesen bűnös lesz.

Amin azonban a filmalkotók nagyon helyesen nem változtattak, az a speciálisan magyar íz, ahogyan Kondor lefordította Hammették világát. Az eredeti hardboiled krimiknek és film noiroknak a cselekménye egyáltalán nincs beágyazva társadalmilag és történelmileg – csak férfiak vannak és nők, bűnösök és áldozatok, az igazságot kutatók és azt eltitkolók. A Budapest noirnak (és folytatásainak) ezzel szemben éppen az az egyik leglényegesebb eleme, hogy történelmileg egészen pontosan meghatározott időben játszódik (1936 őszén, Gömbös Gyula temetésekor, Magyarország fasizálódásának és a zsidóüldözéseknek a hajnalán), és a Horthy-korszak szellemének megfelelően kiemelt jelentőségre tesznek szert a társadalmi osztályok is.

Talán épp ezzel sikerült Kondornak ilyen autentikusan meghonosítania a műfajt, így okos lépés volt ezt az erős társadalmi-történelmi meghatározottságot a vásznon is megtartani. Sőt az alkotók még erre is rádurvítottak egy kicsit, két olyan hidegrázós jelenettel (mindkettő saját leleménye a tavaly elhunyt forgatókönyvírónak, Szekér Andrásnak, nem a könyvből való), ami emlékezetességével még sokáig fogja kísérteni a nézőt.

„Olyat még nekem nem szabad” – mondja a nyomortelepen élő öt év körüli kislány Gordonnak, amikor az pénzt kínál neki, romlott ártatlansággal félreértve annak szándékait, az egyetlen lehetséges megoldásra gondolva, amiért egy férfi fizetni akarna neki. Ehhez hasonlóan gyomorszorító az a képsor, amikor „hazafias” fiatalok balhézni kezdenek egy mulatóban, mert azt akarják, hogy a táncdalénekes hagyja abba a „zsidó dal” előadását (a Tanulj meg fiacskám komédiázni Zerkovitz Béla szerzeménye). Ez a két részlet egyszerre finoman és hatásosan mutat túl azon, amit egy egyszerű bűnügyi sztori akarna mesélni, és olyan sokat elmond a harmincas évek Magyarországának állapotairól, hogy már pusztán emiatt is érdemes volt elkészíteni ezt a filmet.

Ezek a bónuszok pedig szerencsére szilárd alapra lettek ráhelyezve, amiről a már részletezett remek forgatókönyvön kívül például a tökéletes szereplőválasztás gondoskodott. A két főszerepre egyszerűen telitalálat volt a vásznon fontosabb szerepben legutóbb 2010-ben látott, a színészettől azóta visszavonult Kolovratnik Krisztián és a vele ellentétben napjainkban kifejezetten foglalkoztatottnak számító Tenki Réka. De rajtuk kívül nagyon a helyén van kivétel nélkül minden egyes mellékszereplő Dobó Kata madámjától kezdve Mucsi Zoltán élveteg bulvárújságíróján és Bánfalvy Ágnes csak egy-egy percre felvillanó szerkesztőségi titkárán át Kováts Adél finom, megborult dámájáig. Még a fent említett szívbemarkoló egysorost elmondó gyerekszereplő is hibátlanul van jelen a vásznon, ami szintén a castingosok munkáját dicséri.

Gordon alászállása az alvilágba formailag is meggyőzően sikerült. A film noirok fekete-fehér világát valóban fekete-fehérben megidézni ma már nevetséges hatást keltett volna, de Ragályi Elemér és Márton, apa és fia színes nyersanyaggal is elérték, hogy ha a Budapest Noir nem is monokrómban forgott, mégis az legyen a benyomásunk, mintha vérbeli noirt látnánk. A klasszikus film noiroknak fontos eleme az eső, a köd, a fény-árnyék játék, a sötétség, így a mi noirunkban is sok az éjszakai felvétel, a ködös utcákat bemutató képsor és a hosszú árnyék (utóbbi már a film plakátján is megjelent).

Hogy a két Ragályi jól beszéli ezt a nyelvet, arról már a nyitójelenet is tanúskodik, amikor az érkező vonat füstje szinte az egész képet beborítja, megalapozva így az ezután következő események hangulatát. Mindez az összjáték pedig egy olyan adaptációt eredményezett, amit látva kifejezetten drukkolni támad kedvünk egy esetleges Bűnös Budapest, A budapesti kém, Budapest romokban, majd a Budapest novemberben című folytatások, vagy akár a Szélhámos Budapest című előzménytörténet elkészültének.

Budapest Noir
írta: Kondor Vilmos regénye alapján Szekér András
rendezte: Gárdos Éva
fényképezte: Ragályi Elemér, Ragályi Márton
vágó: Fekete Mátyás
zene: Pacsay Attila
producer: Kemény Ildikó, Antal Ilona, Peták Eleonóra
szereplők: Kolovratnik Krisztián, Tenki Réka, Anger Zsolt, Dobó Kata, Kulka János, Kováts Adél, Törőcsik Franciska, Fodor Tamás, Thuróczy Szabolcs, Bánfalvy Ágnes, Gáspár Tibor, Mucsi Zoltán
gyártó cég: Pioneer Pictures
forgalmazza: Big Bang Media
bemutató dátuma: 2017. november 2.

Vajda Judit
Forrás: filmkultura.hu