Az érettségi után a debreceni református jogakadémia hallgatója lett, majd 1897-ben a pesti egyetem jogi karára iratkozott be. Ezt követően Temesvárra ment, ahol délelőtt a királyi táblánál írnokoskodott, délután pedig magánórákat adott. Temesvárról nagyon betegen vitte haza édesanyja 1897 karácsonyán, ahonnan felgyógyulva utazott újra Budapestre, és folytatta tanulmányait. Ősszel ismét Debrecenbe ment, azonban az egyetem előadásait hanyagul látogatta, sokkal jobban érdekelte az újságírás. Előbb a Debreczeni Hírlap, majd 1899-től a Debreczen című folyóirat „hivatásos” munkatársa lett; a következő félévre már be sem iratkozott az intézményre, ezzel vége szakadt jogegyetemi tanulmányainak. Ugyanebben az évben megjelent első kötete Versek címmel, azonban ekkor még nem lett sikere.

1899 végén Nagyváradra ment, ahol ekkoriban gazdag kulturális élet folyt. 1900 január elején a kormánypárti Szabadság című lapnak lett a munkatársa. Nagyváradon bohém éjszakai életet élt, és ehhez a városhoz kötődik az a végzetes szerelmi viszonya is, amelynek következtében először elkapta a szifiliszt. 1903-ban megismerkedett Diósiné Brüll Adéllal, egy Nagyváradról elszármazott gazdag férjes asszonnyal, aki ekkor Párizsban élt, és látogatóba jött haza. Ady Lédának nevezte el, ő lett a múzsája. A Még egyszer című kötetében A könnyek asszonya című költeményt már ő ihlette. A Léda-kapcsolat 9 évig tartott: 1903-tól 1912-ig. Az asszony 1907-ben halott lánygyermeket hozott a világra, kapcsolatuk pedig 1912-re teljesen megromlott: Ady a Nyugatban publikált Elbocsátó szép üzenet című versében végleg szakított vele.

1904 és 1911 között hétszer járt Párizsban. 1905-től a Budapesti Napló szerkesztőségében dolgozott. Az 1906-ban megjelent Új versek című kötete mérföldkő: korszakzáró és korszaknyitó volt a magyar irodalom történetében. Ezek az alkotások költői magatartás és látásmód tekintetében egészen mások voltak, mint amit az emberek korábban megszoktak. Nemcsak a maradi műveletlenséget ostorozó hang jelentett kihívást, hanem az a gőgös, arisztokratikus önszemlélet is, mely őt különb magyarnak és nagyobb költőnek tüntette fel mindenki másnál. Kíméletlen harc indult ellene, de voltak olyanok is, akik mellé álltak, mert megérezték költészetének meghökkentően új jellegét. Az igaztalan vádaskodások meggyűlöltették vele Magyarországot, és 1906 júniusában Párizsba menekült.

1908-ban barátságot kötött a mecénás Hatvany Lajossal. Ebben az évben indult a Nyugat is, amelynek első számában megjelentek esszéi és versei is. A folyóirat a magyar irodalom legfontosabb kiadványa lett, melynek Ady nemcsak szerkesztője, hanem szimbóluma is volt egyben. A Lédával való szakítása után többnyire csak alkalmi nőkapcsolatai voltak: Ada, Arany, Mylitta és mások. 1913. november 21-én a hűvösvölgyi Park Panzióban Balázs Béla mutatta be neki Dénes Zsófiát, „Zsukát”, a Párizsban élő fiatal újságírónőt, akivel gyorsan megkedvelték egymást, és akit a költő saját neve után Andreának nevezett el. A gyorsan kibontakozó szerelem hatására esküvőt fontolgattak, azonban Dénes Zsófia anyjának heves tiltakozása miatt a kézfogó elmaradt. 1912-ben felvették a szabadkőműves páholyba is. 1914-ben találkozott az akkor 20 éves Boncza Bertával, Csinszkával (a képen), akivel 1911 óta levelezett. 1915. március 27-én a lány apjának beleegyezése nélkül összeházasodtak.

Az első világháború kitörését Ady nemzeti tragédiaként élte meg, ez idő alatt nem közölt írásokat. 1915 júliusában erdélyi körutat tett. 1916 januárjában behívták katonának, de aztán felmentették, ebben az évben főleg gyógyfürdőkben élt. 1917 őszén Csinszkával felköltöztek Pestre, hogy négy év hallgatás után, 1918-ban újabb verseskötete jelenjen meg A halottak élén címmel.

Az őszirózsás forradalom után megalakult népköztársaság a forradalmi versei miatt megpróbálta kisajátítani, saját költőjének tekinteni. Ady ettől igyekezett elhatárolni magát, noha harcos híve volt a polgári radikalizmusnak, és „vezérének” nevezte Jászi Oszkárt. 1918 novemberében a harmadlagos szifilisz jellemző szövődményeként kisebb szélütést kapott. Ettől kezdve beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. Később megkapta a világon épp ekkor végigsöprő spanyolnáthát, és az ebből kialakuló magas lázzal járó tüdőgyulladását a Liget Szanatóriumban kezelték. Két hete ápolták, amikor 1919. január 27-én hirtelen meghalt. Halálát Czeizel Endre adatai szerint, a kórboncolás alapján a főverőér megrepedése okozta, mely a harmadlagos vérbaj jellemző megnyilvánulása.

Ady Endre temetésére 1919. január 29-én került sor, koporsóját a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel. Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Jászi Oszkár és sok más közéleti személyiség mellett több ezren búcsúztatták és rótták le kegyeletüket, majd kísérték utolsó útjára a Kerepesi temetőbe.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, Új Magyar Életrajzi Lexikon. 1. köt. A-Cs. Budapest : Magyar Könyvklub, 2001., Új Magyar Irodalmi Lexikon. A-Gy. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1994.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.