331

Győry Domonkos: Hölgy alulnézetből

tmoni beszámolója a könyvbemutatóról

08

Második kötetével jelentkezett Győry Domonkos a XVII. Győri Könyvszalonon, ahol a rendezvénysorozat második napján, a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében került sor a bemutatására. Mónus Ági újságíró volt a beszélgetőtársa, aki a könyv keletkezéséről, írói módszereiről és további terveiről kérdezte a szerzőt.

A könyvbemutató – a szokásoknak megfelelően – az íróval kezdődött: Benedek Szabolcs szavait tolmácsolta a kérdező; majd a könyv méltatása következett, utalva az online könyváruházak sikerlistáin való egyre feljebb és feljebb haladásra. Ez azért volt érdekes, mert a kommunikációs szakember első kérdése rögtön arra irányult, hogy a regény írása közben foglalkoztatta-e Győry Domonkost: vajon megveszik-e, elolvassák-e művét, azaz van-e az alkotási folyamatban marketingszemlélet? Kiderült, hogy nincs. Az persze fontos – melyik írónak ne lenne az? –, hogy igenis vásárolják meg, még fontosabb, hogy olvassák el a könyvet, de írás közben ezek nem számítottak. A történet majdnem, hogy önmagát írta, más szempontok fel sem merültek.

Az eladhatóság kérdése a borító készítésénél bukkant fel először, mert a jól eltalált külső felér egy reklámmal. A Hölgy alulnézetből fedőlapja a szerző barátainak – név szerint Szabó Bélának és Pálfalvi Lukácsnak – köszönhető. A design koncepciója első ránézésre elég nyilvánvaló: egy hölgy, szeme kitakarva egy régi papír 20 Ft-os egy csíkjával – egyértelműen utal a múltra, a pénzért vásárolt szerelemre és arra, hogy ha egyszer valaki ilyen szemszögből figyelte a világot, az nem nagyon tud később sem másképp látni. De ha az ember figyelmesen megszemléli a régi húszasból hajtogatott csíkot, az is szembetűnik, hogy azon bizony egy jó testű meztelen férfi látható (nem is emlékeztem, hogy férfi akt volt az egyik papírpénzünkön), méghozzá „elvesztett”fejjel…

Ez a „technika”, mely szerint van a nyilvánvaló felszín, a látszat és alatta a csak közelről szemügyre véve látható valóság, s ezek ezer szállal összefonódnak, ez bizony az írásban is ugyanígy érvényesül. Van az olvasmányos történet a kikupálódott exprostiról, aki nem tud szabadulni a múltjától (van itt minden: zsarolás, gyilkosság, intrika, hatalom és szex), de alóla bizony kifigyel a kőkemény társadalomkritika, láthatja, akinek szeme van hozzá.

Ez a kritikus él és látásmód hozta a következő kérdéskört: nem tart-e attól a szerző, hogy ezek az emberek a regény lapjairól most is köztünk járnak, és mindig is itt lesznek? Ezek nem konkrét emberek – mondta Győry Domonkos –, még ha több esetben valós személyek inspirálták is létrejöttüket, hanem emberi minták. Ezt tükrözi a névhasználat is, hiszen a főszereplőn, Marin kívül egyiknek sincs valós tulajdonneve, hanem egyedi, minősítő, tulajdonnévként kezelt közneve (pl. Ficsúr, Főnök, Bőrösvirsli, stb.). Mari is minta természetesen, de nem véletlen, hogy „rendes” nevet kapott, hiszen ő, aki látszatra a legkétesebb erkölcsű az összes szereplő közül, a legtiszteletreméltóbb személy. Rákényszerült a prostitúcióra fiatalon, hogy fedezni tudja a tanulmányait, és ezzel egyszer s mindenkorra tönkre is tette az életét, mert soha többé nem tudott abból a szemléletmódból kilépni.

Ezután az író egyedi stílusa került szóba, az a képszerű, realisztikus megfogalmazás, amely plasztikussá, már-már filmszerűvé teszi az írást. Ezt, ill. Mari látásmódját jól illusztrálta a szerző által felolvasott rövid regényrészlet, melyben a főszereplő (vagy legalábbis annak látszó) elcsábítja dr. Bőrösvirslit. A felolvasás után teljesen természetesnek tűnt a következő kérdés, mely azt firtatta, hogyan tudja a szerző ilyen pontosan megfogalmazni egy nő olyan vágyait, érzéseit, gondolatait, amit a férfiak általában nem szoktak érteni. „Honnan tudsz te ilyeneket?” – kérdezte Mónus Ági. Mindenki tud – hangzott a válsz, hiszen mindannyian megéljük az életet, tapasztalunk dolgokat. Az ő esetében a mediátori, párkapcsolati tanácsadói tevékenysége sokat számít, hiszen közben nagyon sok mindent lát és hall, amely beépül az emberismeretébe. Ettől függetlenül, mi nők azért tudjuk, hogy ehhez azért nem kevés empátia is szükségeltetik.

És ha már személyesebb vizekre eveztünk, elhangzott a sokakat érdeklő kérdés is: van konfliktus Győry Domonkos és dr. Horváth Sándor Domonkos között? Nem fél, hogy – mint minden író és főleg minden költő – egy kicsit kiadja magát? „Nem tartok én senkitől” – mondta az író, a konfliktus pedig még nem fajult el (nevet). Számára ez egy játék. Amikor ír, nem igazgató, nem mediátor, nem párkapcsolati tanácsadó, hanem ÍRÓ, akit nem kötnek szabályok, akinek nem kell – mert nincs mitől – szorongania.

Ezután jött az írásmódszertan, hogyan készült el a regény? Mint kiderült, először megvolt a sztori (de nem ez, hanem Casanova reinkarnálódása női bugyi alakjában), ahhoz jött a cím, ami maradt, és lett hozzá egy új cselekmény, amelynek még a szerzője se tudta előre a végét… és persze a történet is alakult közben.

Itt következett a második regényrészlet felolvasása, melyben a Főnök értekezletet tart, és felelősségre vonja a hibázó biztonsági főnököt. Miközben hallgattuk, pontosan láthattunk magunk előtt egy igazi oligarchát, aki már-már Istennek képzeli magát, valamint a hozzá tartozó sleppet, akik mind mást gondolnak, mint amit mondanak, és Bőrösvirslit, akinek csodálata már-már az imádat határát súrolja, és ami a legfontosabb: a hatalom működését. Mindezt egyetlen értekezlet leírásába sűrítve.

Itt óhatatlanul adta magát a kérdés: mi volt a szerző szándéka? Volt bene egy érzés, ami diktálta ezt a cselekményt, amiben Marin kívül az összes szereplő rosszabbnak bizonyul annál, aminek látszik (pedig egyik sem tűnik követendő példának már első ránézésre se), és persze Marinál is. A mű végén arra próbál rámutatni, hogy az egésznek semmi értelme, mégis ketten belehaltak, többeknek pedig tönkrement az életük. Valóban így működik a társadalom?!

A könyvbemutató végén az újságíró a közeli terveiről kérdezte Győry Domonkost, mi lesz a harmadik könyv? Van már témája, címe, netalán már leírt szöveg is? Megtudhattuk, hogy igen, már megvan a következő regény témája, mely sokkal kevésbé lesz kemény és szókimondó, mint a Hölgy alulnézetből, hiszen egy szerelmi történetről beszélünk, az ebben a kötetben megismert, a maga borzalmasságában is szerencsétlen kivégzőember, Töppedt szerelméről fog szólni. Az ő rendszerváltás előtti múltjából emel ki egy szeletet az író, amikor beleszeret a főnök titkárnőjébe. Egyes szám első személyben íródik a történet, amelyben a szerző megmutathatja, hogy másképpen is tud írni: lágyan, finoman, sőt kifinomultan. Elvégre a romantikus történet – bár én biztos vagyok benne, hogy a társadalomkritika abból sem fog hiányozni ilyen vagy olyan módon – elsősorban a hölgyekhez fog szólni, szem előtt tartva, hogy a könyvvásárlók 82%-a bizony nő. Ízelítőt is kaphattunk, hiszen felolvasásra került egy már kész részlet, amely azért valószínűleg változni fog még a könyv teljes elkészültéig, de ékesen bizonyította a lágyságot, a líraiságot, a szelídebb látásmódot, amit Domonkos beígért. Persze ebből sem hiányoztak a tőle már megszokott körmondatok, valamint a plasztikus, filmszerű megjelenítés, a jellegzetes Győry-stílus, ami nemcsak a sztorira figyel, hanem a szövegkohézióra, a jelzőkre, a szavak összefűzésére, már-már áradására is. A felolvasott rész azt írta le, amikor Töppedt megpillantja a titkárnőt, illetve azokat az érzéseket, gondolatokat és vágyakat, amelyek átfutottak rajta, miközben összeismertették a hölggyel.

A bemutató – a Könyvszalon hagyományihoz híven – dedikálással zárult.

tmoni
Fotók: Vas Balázs, Molnár György

2017.11.21
188