Testközelből: Az ország legjobb hóhéra

Kortárs irodalmi vetélkedő a XVII. Győri Könyvszalonon

04

A Győri Könyvszalon keretében immár nyolcadik alkalommal megrendezett, középiskolásoknak szóló Kortárs irodalmi vetélkedő témája ebben az évben Szvoren Edina Az ország legjobb hóhéra című novelláskötete volt. A zsűriben ülő szerző a vetélkedő után elmondta, lenyűgözték, s néhol szíven ütötték a diákok interpretációi. A döntőre készült könyvtrailerek és a résztvevők kérdései különleges mélységet adtak a rendezvénynek.

Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna megyei szaktanácsadó, a vetélkedő szervezője köszöntötte a közönséget és a zsűri tagjait, Szvoren Edina József Attila-díjas írót, Pethőné Nagy Csillát, a zsűri elnökét, aki a pécsi Babits Mihály Gyakorló Gimnázium vezetőtanára és érdemes tankönyvszerző, valamint Sütő Csaba András költőt.

Szívósné Vásárhelyi Zsuzsannától megtudhattuk, hogy az írásbeli forduló után a hat legjobb csapat jutott a döntőbe, ahol ötletes feladatokon keresztül adhattak számot, hogy mennyire ismerik és értik Az ország legjobb hóhéra című kötet novelláit. A mű nem könnyű olvasmány, de ízig-vérig kortárs irodalom. Az évről évre megrendezett vetélkedő célja pedig éppen az, hogy személyes közelségbe hozza a diákok számára a mai szerzők műveit és magukat az írókat is.

Szvoren Edina kötete mintha látlelet lenne társadalmunkról, szubjektív, mégis érvényes és nagyon súlyos diagnózis. A középiskolások nagy empátiával és éleslátással nyúltak a történetekhez. Az egyik előzetes feladat egy 2 perces könyvtrailer készítése volt. Ezek között szinte professzionális munkák is születtek, melyek azt tükrözték, hogy a diákok teljesen rá tudtak hangolódni Szvoren Edina világára. Pethőné Nagy Csilla értékelésében kifejtette, hogy a befogadás folyamata egy intenzív párbeszéd, melyben az író adja a szavakat, az olvasó pedig a jelentést. A diákok képesek voltak a dialógusra, a reflektív értelmezésre. Nagyon fontos, hogy a sűrítés, az elemelés, elvonatkoztatás és a szimbolikus gondolkodás eszközét is használták. Pethőné Nagy Csilla is méltatta a könyvtrailerek színvonalát, szerinte a könyvkiadók boldogok lennének, ha ilyen kisfilmekkel csalogathatnák az olvasókat.

A feladatok között szerepelt az is, hogy a csapatoknak kérdéseket kellett intézniük Szvoren Edinához, sőt egyet az írónő nevében meg is kellett válaszolniuk. Az egyik legmerészebb kérdés és legmélyebben szántó válasz a műben szereplő szexualitásról és annak szerepéről szólt. A diákok szerint legfőképpen a szereplők elidegenedettségének és a helyzetek abszurditásának kiemelését szolgálja. Másrészt a perifériára szorult, érzelmi deficitben szenvedő figurák számára gyakran menekülési módot jelent.

Réz Pál jellemzése ide kívánkozik: „Szvoren legérzékenyebben a megalázottakra és megszomorítottakra figyel (legyen az ő maga vagy más). Azonban túllép a nagy oroszok részvétvallásán: az emberi szolidaritást már-már erotikává lényegíti át, testközelbe hozza. Ez nagyon eredeti és nagyon szép.” (Forrás: Wikipédia)

A kérdésekből az is kiderült, hogy a diákokban kétségek merültek fel a novellákat olvasva: Tényleg ilyen az élet? Ennyire súlyos lenne a helyzet?

Az írónő szerint perspektíva kérdése, mit emelünk ki egy napból, egy hétből. Az ember ránéz az életre, és eldönti, mi az, amit elmond, és mi az, amit nem. Kiemel valamit. Ez szubjektív dolog, de megvan a maga igazsága. A történetek valóságalapjáról elárulta, hogy főként fikciók, de „adatbázisként” ott van önmaga és az egész környezete. A valóságmorzsákat „beledarálja” az írásaiba, így nagyon áttételesen, de ő maga is benne van a novelláiban.

A jól felkészült csapatok szoros versenye az eredményhirdetéssel zárult, melyet a diákok kérdéseire épülő beszélgetés követett. A rendhagyó irodalomórának is beillő könyvbemutatón Szvoren Edina többek között címadásról és az írás módszertanáról mesélt.

A nyertes csapatok:

I. helyezett: a Kazinczy Ferenc Gimnázium Országomat egy hóhér nevű csapata: Árpási Rebeka Anna, Horváth Benjámin, Ilonka Dorka. Felkészítő tanár: Polczerné Ujlaki Csilla.

II. helyezett: a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium 3Fánné nevű csapata: Oross Kata, Németh Diána, Radziwon Éva. Felkészítő tanár: Pálkútiné Németh Anikó.

III. helyezett és közönségdíj: a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája Madártej nevű csapata: Beke Virág, Felhalmi Luca, Méhes Csenge. Felkészítő tanár: Horváth Eszter.

Szabados Éva
Fotók: Simonné Horváth Éva

2017.11.21