817

Találkozás Arany Jánossal a Győri Könyvszalonon

A „Te aranyok Aranya!” országos Arany János-szavalóverseny területi döntője Győrben

45

November 16-án csütörtökön, a XVII. Győri Könyvszalon 0. napján rendezték meg a „Te aranyok Aranya!” című országos Arany János-szavalóverseny területi döntőjét a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában. Két korosztályban, összesen harminchárom diák részvételével zajlott a színvonalas, egész napos program, melyről korosztályonként az első három helyezett jutott az országos döntőbe.

A „Te aranyok Aranya!” fővédnöke Kányádi Sándor költő. Az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság Arany János születésének 200. évfordulójára hirdette meg a versenyt, melyre Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém megye és Burgenland felső tagozatos és középiskolás diákjai jelentkezhettek egy kötelező és egy szabadon választott költeménnyel, részlettel.

A győri területi döntő F. Sipos Bea szervező köszöntője és az öttagú zsűri bemutatása után vette kezdetét. Először a felső tagozatosok, majd a középiskolások szabadon választott verseit hallgatták meg a kisorsolt sorrendben. Délután került sor a kötelező művekre. A diákok felkészülten érkeztek, gyakran hosszú költemények előadására vállalkoztak. A zsűri elnöke, Szilbekné Cseh Györgyi iskolaigazgató megfogalmazta, hogy mennyire örömteli látni a fiatalokat, akik sok energiát fordítottak a produkcióikra, melyek közül néhány szinte profinak nevezhető. Megköszönte a felkészítő tanárok munkáját, akik nagyban hozzájárultak a szép eredményekhez. Összességében a zsűri nagyon színvonalasnak értékelte a nemes vetélkedőt. Jáger András színész kiemelte, hogy a művészetekben elég különös dolog versenyezni. Valójában nem is a sorrend a legfontosabb, hanem a versekkel való találkozás. Az élmény, mellyel mindenki gazdagodott.

„Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben...
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!”

(Arany János: A vígasztaló – részlet)

A területi döntőn minden résztvevő emléklapot kapott. A könyvjutalmakat a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér biztosította. A „Te aranyok Aranya!” Arany János-szavalóverseny országos döntőjét november 25-én, egy egész napos tematikus rendezvény, az Arany János családi nap keretében tartják az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében. A zsűri elnöke Molnár Piroska Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze.

Díjazottak:

Általános iskola – felső tagozat

1. Tőke Domonkos (Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr; felkészítő tanár Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna)
2. Novák Olivér (Pilinszky János Általános Iskola, Nyúl; felkészítő tanár Szabó Beáta, Orossné Pohárnik Jolán)
3. Grubits Flóra (Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, Sopron; felkészítő tanár Horváthné Barthi Anikó)

Különdíjasok:
Kurucz Hanna Boglárka (Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Mosonmagyaróvár; felkészítő tanár Zemplenszkyné Rujder Éva, Borsicsné Molnár Márta)
Máté Veronika (Herendi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola; felkészítő tanár Fekete-Nagy Marianna)

A zsűri különdíja a legfiatalabb résztvevőnek:
Bóka Zalán (Kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény; felkészítő tanár Zalkáné Béres Andrea)

Középiskola

1. Oszvald Balázs (Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium, Veszprém; felkészítő tanár Baradits-Stummer Márta)
2. Kalla Sándor Mátyás (Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Győr; felkészítő tanár Ottné Kazsóki Judit)
3. Oszter Noémi (Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Győr; felkészítő tanár Horváth Rita)

Különdíjasok:
Soós Gábor (Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr; felkészítő tanár Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna)
Gosztom Dalma (Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, Sopron; felkészítő tanár Takács Andrea)

A zsűri különdíja a legérettebb versmondásért:
Vekszli Anna (Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium; felkészítő tanár Pinezits Helga)

Horváth Ildikó különdíja:
Németh Bence Attila (Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr; felkészítő tanár Csizmadia Gertrúd, Doros Zsuzsa)

Szabados Éva
Fotók: Hatvaniné Ragány Klára, Pozsgai Krisztina

2017.11.18
504