1202

Alkotás és újraalkotás

tmoni interjúja Palásti Pannival

palasti-panni-01

A XVII. Győri Könyvszalon legmesszebbről érkező meghívott vendége Palásti Panni költő, aki Új-Zélandról érkezett hazánkba, hogy bemutassa a győri közönségnek különleges, kétnyelvű verseskötetét Nyelvünk nem ostor – A tongue is not for lashing címmel. Ez alkalommal beszélgettünk vele kalandos életéről, műveiről, a két nyelven való alkotásról és a költészetről.

Te vagy az idei Könyvszalon legmesszebbről érkező vendége, egyenesen Új-Zélandról utaztál ide. De hogyan kerültél a világ másik felére?

Édesanyám Püskiről való volt, édesapám pedig budapesti születésű. Én is a fővárosban születtem, de igazából Berlinben kellett volna a világra jönnöm, mert ott éltek a szüleim. Ám 1933-ban, amikor a Reichstag leégett, visszaköltöztek Pestre. Így történt, hogy én már Magyarországon láttam meg a napvilágot, és pesti lány voltam egészen 1956-ig. A forradalom kezdetén volt néhány boldog hetünk – akkor az ELTE-re jártam –, de amikor jöttek a tankok, és minden elromlott, és kezdték lezárni a határokat, akkor Ausztriába mentem, majd onnan tovább Amerikába. 17 évig éltem az Egyesült Államokban, ahol angoltanárként és újságíróként dolgoztam. Kaliforniában találkoztam a férjemmel, aki angol, imád vitorlázni, de nem szereti Amerikát, azt akarta, hogy vitorlázzunk el a nagyvilágba szabadon. Tervezett egy 43 láb hosszú hajót, és megépítette a kert végében. 1973-ban felszállt a hajóra, de én Kaliforniában maradtam a fiammal, hogy befejezze az iskolát. Tahitiban találkoztunk a férjemmel, és együtt vitorláztunk tovább. Sajnos én nagyon rosszul viseltem az utat, állandóan tengeribetegség gyötört, ezért mikor Új-Zélandra értünk, s végre nem mozgott a lábam alatt a föld, azt mondtam, hogy én nem megyek innen sehová, itt maradok.

És megszerettétek Új-Zélandot?

Imádom. Úgy éreztem, hogy itt bármit lehet csinálni, bármit lehet mondani – szabad vagyok.

Ez érdekes, mert általában nem Új-Zélandot szokták a szabadság fellegvárának tekinteni, hanem Amerikát. Vagy ez tévedés?

Nem. Amerikában is szabadnak éreztem magam, de ott sokkal jobban elkülönültek a különböző gondolkodású emberek egymástól, és sokkal jobban látszódtak a társadalmi különbségek. Már közel 45 éve élek Új-Zélandon, így már majdnem új-zélandinak számítok, annak ellenére, hogy nem tudtam teljesen levetkőzni a magyar akcentusomat (nevet).

Mióta írsz verseket és mióta tudod őket kiadni?

Azóta írok verseket, amióta tudok írni. Először születésnapi zsúrokra írtam köszöntő versikéket az ünnepeltnek, így aztán minden zsúrra meghívtak (nevet). Egyetemista koromban megjelent néhány krokim a Lúdas Matyiban, és nyomtatásban láthattam néhány gyerekversemet, valamint írtam egy rádiódrámát, amiben még Tőkés Anna is szerepelt.

Hány köteted jelent meg eddig?

Nagyon nehéz kiadót találni Új-Zélandon, ha nem vagy bestseller-író vagy nem nyered meg a Booker-díjat, még nekik se könnyű… Én igazából nagyon sokáig nem gondoltam komolyan arra, hogy kiadjak egy könyvet, mert rendszerint helyi magazinokban publikáltam az írásaimat. Már elmúltam 60 éves, amikor eljutottam oda, hogy most már komolyan kellene vennem, amit csinálok. Az első könyv, amit kiadtam, a Taxi! Taxi! 2008-ban jelent meg – szóval én egy késői kezdő vagyok. És segítséget kaptam a megjelentetéshez az ottani PEN Clubtól, valamint az államtól. A második könyvem a Budapest Girl, melynek az alcíme: Egy emigráns szembenéz a múlttal. Benne van a nagymamám élete (egy kicsit a dédmamáé is), az anyám és apám élete, és befejeződik 12 éves koromban, amikor vége lett a háborúnak. A nagymamám püski parasztlány volt innen, Moson megyéből, az anyukám az uraság intézőjének törvénytelen lányaként született, ezért az ő gyerekkora abban a faluban nagyon nehéznek bizonyult fattyú volta miatt. Ezért költözött nagymamám Pestre, anyám 12 éves korában.

A szombati könyvbemutatón, ahol az új kétnyelvű köteteddel megismerkedhet a győri közönség, Kovács Bálint, a fiatal győri költő lesz a beszélgetőpartnered, aki jó ismerője az életművednek. Honnan ismered őt?

Még soha nem találkoztunk, az ismeretség eddig teljes egészében virtuális volt. Úgy kezdődött, hogy kerestem egy fordítót, de nem nagyon találtam. Viszont van nekem itt Csanakon egy másod-unokatestvérem, aki ismer valakit, aki ismeri Bálintot, aki nagyon érdekes verseket ír. Ő elvállalta, hogy segít kijavítani a magyar nyelvű verseimben a stilisztikai és nyelvtani hibákat, például ha túl angolosra sikerült a szórend.

Mit gondolsz, a mai rohanó, Internetfüggő világban mennyire olvasnak az emberek verseket? Mekkora igény van a költészetre?

Azt gondolom, hogy az emberek akarnak verseket életük minden fontos eseményéhez: születésre, halálra, esküvőre, ballagásra. Ha a társadalomban baj van, a vers sokkal jobban ki tudja fejezni, mert nemcsak a gondolatokat, hanem az érzéseket is közvetíti, ráadásul tömör. Ha azt akarjuk tudni, hogyan éreztek az emberek több száz évvel ezelőtt, akkor csak elő kell venni néhány korabeli verset, balladát vagy mesét. Ezért szeretem annyira olvasni Adyt, Babitsot, József Attilát vagy Vörösmartyt. Ezekben rengeteg az érzés, és megmutatják, hogy az emberek ugyanolyanok voltak régen is, mint most, ugyanúgy érzünk mindent, mint elődeink: a szenvedést, a kétkedést, a szerelmet, a szenvedélyt, a gyászt, a boldogságot, mindent… A mai rohanó világban se a TV előtt, se a számítógép előtt, sehol nem találkoznak az emberek azzal az érzéssel, amit egy vers nyújt, hogy a saját érzelmeinket találjuk meg benne. Hogy mi fáj. Hogy milyen boldog, mert talált egy új szeretőt. Hogy miért szomorú. Hogy mitől fél… És a mai rohanó világban, amikor nincs elég idő semmire, olvasásra se, még nagyobb szükség van versekre, mert rövidek, és minden megvan bennük, ami a prózai vagy a drámai műfajokban.

Az új verseskönyvednek az a címe, hogy Nyelvünk nem ostor, ill. ennek angol nyelvű megfelelője. Mire utal ez a nem éppen szokványos cím?

Azt akarom mondani vele, hogy ne használjuk ostorként arra a valódi, fizikai nyelvünket, hogy egymást csépeljük vele, és ne használjuk az irodalmi nyelvet arra, hogy mások felett ítélkezzünk, hanem használjuk ara a nyelvet mindkét értelmében, hogy megértsük egymást, a múltunkat és jelenünket. Nem úgy, mint a politikusok, akik saját céljaikra használják, s ezáltal eltorzítják azt.

Hogy döntöd el, hogy amit meg akarsz írni egy versben, azt milyen nyelven írod meg?

Mindig angolul írok először, mert az jön könnyen.

És utána lefordítod magyarra, vagy megírod még egyszer magyarul?

Ez egy nagyon okos, briliáns kérdés. Sose fordítottam le a verseimet, mert olyan nehéz két nyelvből, két kultúrából, két történelmi háttérből átültetni az egész mondanivalót. Az angol nyelv sokkal körülíróbb, szégyenlősebb, tradicionálisabb, mint a magyar. Ők nem mondanak ki nyíltan olyasmiket, mint a mi Vörösmartynk, hogy húzd rá cigány, ha beledöglesz is, ők nem úgy írnak, mint József Attila, aki pofán vág bennünket a mondanivalójával. Mindkét nyelven írt költemények másképpen gyönyörűek, és akartam, hogy ez látszódjon. Ahogyan a bevezetőben is olvasható: „A kötet, amit az olvasó a kezébe vesz, nemcsak versek gyűjteménye két nyelven, hanem arról is szól, hogy két egymástól idegen nyelven hogyan tudjuk ugyanazokat a gondolatokat, érzelmeket kifejezni. Arról a költői célról, hogy két különböző kultúra, több generáció különböző történelme ellenére a költő hogyan éri el, hogyan tudja megszólítani az olvasóját… Palásti azzal tiszteli meg olvasóit, hogy… az alkotás és az újraalkotás dilemmáit tárja fel.” A magyar versek néha sokkal jobbak, mert abba beleadtam azt az érzést is, hogy most megint az anyanyelvemen írhatok!

Min dolgozol most? Lesznek-e még verseskötetek angolul, magyarul vagy mindkét nyelven?

84 éves vagyok, és azt hiszem, éppen ideje, hogy megpróbálkozzam egy regénnyel. Arra gondoltam, hogy írok egy krimit, ami 1946-ban játszódik Budapesten. A hősnő, aki megtalálja a gyilkost, természetesen én leszek (nevet).

Szóval megpróbálkozol a prózával?

Igen. Úgy gondolom, hogy az embernek fontos, hogy mindig csináljon, kipróbáljon valami újat.

Sok sikert hozzá!

Köszönöm.


Palásti Panni: Nyelvünk nem ostor (A tongue is not for lashing) kétnyelvű verseskötetének bemutatójára a XVII. Győri Könyvszalonon november 18-án, szombaton, 12.00 órakor kerül sor a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében.

tmoni
Fotó: Vas Balázs (címlapkép),
Rotary New Zealad&Pacific Islands Zone 7B Symposium 2017 (2. kép)

2017.11.15
776