311

A köszörűs


koszorus-manda01

Amikor a köszörűs megérkezett egy-egy faluba, köré gyűltek a gyerekek, és nézték, amint masináját hajtva borotvaélt varázsol az addig igencsak rosszul fogó késekre, ollókra és egyéb eszközökre. A köszörülés ősi tudomány, valahol ott kezdődött, mikor az ősember csiszolni kezdte az addig csak pattintott kőeszközöket. Bizony, hogyha eme mesterség gyökereit akarjuk megkeresni, akkor Krisztus születése előtt egészen 10000-ig kell visszamennünk.

Ha Európát nézzük, akkor egyébként elég csak kilenc évezredet visszafelé utaznunk az időgépen, és már láthatjuk is, amint a homok vagy éppen egy keményebb kő segítségével egészen jó kis kőbaltákat, késeket, lándzsahegyeket állítanak elő itt a torzonborz őseink. Nem hagyhatjuk említés nélkül a hosszúra nyúló és fáradságos munkát sem, ami után egy-egy ilyen, aztán könnyen sérülő, csorbuló, törő kőeszköz elkészült. Az esetleges csorbulásokat aztán ismét csak csiszolással igyekezett az eszköz tulajdonosa eltüntetni, vagy esetleg ezért odaadta valaki másnak, aki jobban értett hozzá.

Ismeretlen gyártmányú, kézzel működtetett vizes köszörű (forrás: MaNDA adatbázis)

Na, ezek a jobban hozzáértők voltak az első köszörűsök talán, de az biztos, hogy a réz és a bronz használatának elterjedésével új értelmet nyert a szakma. Ezekből a puha fémekből készített vágóeszközök ugyanis gyorsan elvesztették az élüket, amit aztán bizonyos kövekhez való dörzsöléssel lehetett visszanyerni. Rájöttek persze arra, hogy úgy is működik a dolog, ha a követ dörzsölik hozzá az élhez, arra viszont, hogy lábbal hajtható, korong alakú köszörűkövet használjanak, még sokat kellett várni. A lábbal hajtás egyébként úgy a 13. század elején kezd elterjedni Magyarországon a fazekaskorongoknál alkalmazva. Innen már csak egy ugrás a szíjas áttét kitalálása és a taligára applikált köszörű. Ami faluról falura tolva, de a piacok mellé telepedve is biztos megélhetést adott, különösen, ha kések előállításával is foglalkoztak mellette.

Falun különösen a disznóvágások idején volt nagy szükség a jól fogó késekre, ollót pedig különlegesen kiképzett éle miatt leginkább csak szakemberrel éleztettek. Ugyanígy a két világháború között már minden nagyobb háztartásban meglévő húsdarálók késeivel is csak a hivatásos köszörűsök dolgoztak. Ekkoriban kerül át a köszörűkő a taligáról az egyre elterjedtebb biciklire, aminek hátsó, pedállal hajtott kerekét egy kerettel felemelték, a köszörűs pedig a nyeregben ülve dolgozott a vázra rögzített, ugyancsak pedállal meghajtott kövekkel. Amiket a munkadarabnak megfelelően cserélgetett, mert más kő kellett egy balta és más egy borotva élezéséhez. Külön köve volt az első, durva élezésnek és külön a finomításnak is. (A hentesek kezében még most is gyakran látható acélrúd, vagy borotvakések esetén a szíj az elhajlott élrészek kiegyengetésére szolgált.)

Pintér Ferenc késes és köszörűs (forrás: MaNDA adatbázis)

Magyarországon a szintó cigányok is nagy számban űzték a 20. században az ipart a mutatványozás mellett.

A címlapon: Köszörűkövet hajtó ember (forrás: MaNDA adatbázis)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2017.11.15
198