Fókuszban a természettudomány a TUDÁS projekttel


09

A Kutató Tanárok Országos Szövetsége (KUTOSZ) 2017 szeptemberében újabb egyéves, országos projektet indított TUDÁS (Természettudomány tanulás és tanítás áttörésének segítésére) néven. Cél a természettudományos oktatás horizontjának tágítása, azokra a tanulókra is gondolva, akik bár érdeklődnének a téma iránt, de a természettudományos országos versenyekre nem neveznek be. Más támogatók mellett az Amgen Alapítvány is segítette a résztvevő diákok és tanárok munkáját.

A TUDÁS a befogadó szellemiségű természettudomány oktatást kívánja megalapozni Magyarországon, és azt keresi, hogyan segíthetik a tanárok és a szülők a rejtett tehetségek kibontakozását e területen. Mivel a magyar oktatási rendszerben a tanulmányi versenyek szerepe rendkívül felértékelődött, ezért a kizárólag a versenyeredményekre fókuszáló felkészítő munka miatt a természettudományos tehetséggondozás hagyományai elvesznek. A természettudomány oktatás évről évre tehetségek százait zárja ki azzal, hogy túl korán és túlságosan egyoldalúan válogat. Ezért a TUDÁS projekt arra keresi a választ, hogy ezen tanulók hogyan vonhatóak be a természettudományokkal történő foglalkozásba, hogyan építhető fel az esélyteremtést szolgáló, befogadó tanulási környezet.

A KUTOSZ az Amgen Alapítványtól kapott támogatásnak köszönhetően már 2015 óta segíti a résztvevő diákokat abban, hogy természettudományos pályára készüljenek vagy azon induljanak el. A projekt a természettudományos oktatás 3 főszereplője, a tanulók, a tanárok és a szülők köré építve, háromféle módon szerveződik.

A tanulókat középpontba helyező első programelem az iskolai szakkörökön keresztül kívánja a befogadó szemléletet erősíteni. A 7-12. évfolyamos tanulóknak szóló szakkörök országos pályázaton vehetnek részt, a szeptemberben indult kampányban eddig az ország minden régiójából érkeztek jelentkezések. A legjobb pályamunkákat benyújtó 20 szakkör mutatkozhatott be az országos természettudományos TUDÁS-expón, 2017. november 11-én, Győrben.

A tanárok készségeit fejleszti a második programelem. Ennek során legalább 180 pedagógus részvételét célzó webináriumokat is szerveznek, ahol az aktív tanulás és a befogadó pedagógia gyakorlati fortélyait osztják meg egymással a résztvevők. A 2015/2016-os tanév webináriumi anyagai olyan sikeresek voltak, hogy több egyetem a tanárképzési programja során is felhasználja őket.

A harmadik programelemben a szülők számára is nyitott foglalkozásokon kutatóintézetek, egyetemek segítségével kívánják megmutatni, miért érdemes a természettudományokkal komolyan foglalkozni. A szülőkkel történő szövetkezést segíti, hogy a TUDÁS Expón megtekinthették a szakkörök munkáját, továbbá a TUDÁS Expó felnőttmegőrzőjében interaktív konferencián vehettek részt.

A szakkörök többsége olyan témákat dolgoz fel, melyek a tanulók számára érdekesek, és kísérletezési, vizsgálódási alkalmakat jelentenek. Másrészt a szakkörök révén a szervezők egy olyan tanulási arénát kívánnak létrehozni az iskolákban, melyek a tanárok számára módszertani gyakorlóterepként, a tanulók számára pedig a természettudományos megismerés, a kísérletezés, a vizsgálódás és az együttműködés színtereként működnek.

Az előző év sikerei után idén is megrendezték a győri TUDÁS Expót, ahol 20 kiválasztott TUDÁS szakkör találkozhatott. Az interaktív, látványos bemutatkozás mellett pedagógus-továbbképzésen, illetve interaktív beszélgetéseken vehettek részt az érdeklődők. Az idei TUDÁS Expó mottója: Fenntartható egészség!, így a diákszakkörök ezen téma köré építették fel bemutatóikat, míg a tanárképző program a KUTOSZ „Céltudatosabban a fenntarthatóságra nevelésért” projektje alapján, a fenntarthatósággal kapcsolatos nevelői kompetenciák fejlesztésére épült. A legjobb szakköröket a szakmai zsűri díjazta, a fődíj 150.000 Ft értékű felszerelés vásárlási lehetőség, a kategóriánkénti különdíjasok pedig 1-1 tabletet kaptak.

Emellett a kezdeményezés első szakaszából, még 2015-ből hagyománnyá vált a TUDÁS tábor, ahová a legjobb pályamunkákat beküldő 30 szakkör ajánlhat egy-egy tanulót. A tábor ingyenes, és a résztvevők a természettudományos kísérletek mellett önismereti műhelyek és kulturális programok révén is fejlődhetnek.

A kezdeményezők és a szervezők bíznak abban, hogy mindennek köszönhetően az elkövetkező években szélesedik majd azon tanulók köre, akik a műszaki-természettudományos pályákat választják.


2017.11.14