217

Bolsevik puccs Oroszországban – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

teli-palota

Az 1989 előtt még „Nagy orosz októberi szocialista forradalom”-ként ünnepelt esemény ma már a történészek zöme szerint se nem volt nagy, se nem volt orosz, de még szocialista sem, forradalom meg végképpen nem. Igazából a korabeli Európában már október sem volt, mikor megtörtént. Ez azért sok mindent elárul a marxizmus-leninizmus eszméinek igazságtartalmáról…

Ettől függetlenül 1917. november 7-én (Oroszországban még a Julián naptárt használták, így ott október 25-ét írtak) valószínűleg a XX. század legjelentősebb eseménye történt meg, mikor az orosz szociáldemokraták bolsevik frakciója fegyveres erővel átvette a hatalmat Péterváron, s ezzel egyidejűleg az orosz állam felett. Maga a fegyveres puccs (mert az október 25-i esemény egyértelműen az volt!) igazából nélkülözte a nagyságot és a pátoszt, amelyet később ráaggatott a kommunista propaganda. Október 24-én este a Lenint támogató Vörös őrség megszállta a főváros kulcsfontosságú pontjait, telefonközpontokat, hidakat, intézményeket. Mindez szinte áldozatok nélkül történt meg. Október 25-én reggelre a Téli palotában (a címlapképen) ülésező ideiglenes kormányt elvágták a külvilágtól. A palotát jelentékenyebb őrség védte, így akár ellenállhatott volna, ám Kerenszkij úgy érezte, vége a dalnak. Az amerikai nagykövet autóján kiszökött az épületből.

A palotát körülvette a bolsevik fegyveres erő, de nem történt semmi olyan roham, amilyet később dalokban énekeltek meg a propagandistáik. Az Auróra cirkáló (a lenti képen) is mindössze vaktölténnyel adott le egyetlen lövést, amellyel jelet küldött a Péter-Pál erődben lévő bolsevik tüzérségnek a lövetésre. Harminc lövést adtak le a palotára, ám a tüzérek olyan részegek voltak, hogy alig három találta el a célt… Nem ez döntött, a csata a lelkekben dőlt el. Mikor a még kormányhű katonák látták, hogy a kabinet tagjai bizony nem kívánnak meghalni az országért, úgy döntöttek, ők meg ilyen alakokért nem akarják az életüket áldozni. Egyszerűen szétszéledtek, s elhagyták állásaikat, miközben a vörösök beszivárogtak az épületbe, és végül foglyul ejtették a kormánytagokat. Október 25-én Lenin bejelenthette a Petrográdi szovjetben (szovjeteknek a katona- és munkástanácsokat nevezték), hogy átvették a hatalmat.

A bolsevikok mindvégig munkáspártnak vallották magukat, így eleve reménytelen lett volna számukra Oroszországban demokratikus versenyben győzni. A több mint 100 milliós országban ugyanis alig 2 millió munkás volt, s ezeknek nagyobbik része sem volt bolsevik. Lenin sokszor még saját pártjában is kisebbségbe szorult, mivel voltak, akik együttműködtek volna más szocialista pártokkal, ám végül a jól taktikázó vezér átverte saját elképzeléseit a többségen. 1917-ben tehát egy kisebbség kisebbségének a kisebbsége vette át a hatalmat a földgolyó legnagyobb országa felett.

Lenin egy totálisan destruktív államot hozott létre, amely elviekben ugyan építkezni akart, ám első intézkedései pártvezetőjének nézeteit követve a pusztítást szorgalmazták. Lenin ugyanis a korábbi forradalmak (magát a jakobinusok XX. századi követőjének tartotta) történetéből azt a következtetést vonta le, hogy a régebbi orosz állam minden intézményét szét kell zúzni, különben az „ellenforradalmi erők” összeszedik magukat és megbuktatják a „haladókat”. Őrült beszéd, de volt benne rendszer. Ennek megfelelően, hatalomra kerülésük után – egy másik lenini elvnek megfelelően – az „imperialista” világháborút azonnal belső polgárháborúvá alakította át, hogy minden bolsevikokkal szembenálló csoportot megsemmisíthessen. Jó taktikusként ugyanakkor tömegbázisa pillanatnyi megerősítése végett földet ígért a parasztoknak, holott az eredeti bolsevik/kommunista terv a földek közösségi tulajdonba vételét írta elő.

Lenin úgy okoskodott, hogy a hatalom szilárd megtartása miatt egy ideig átveszi az eszerek (anarchista, gyakran terrorista szociálforradalmárok) e követelését, aztán majd később számolnak le a parasztsággal, amely úgyis ellenforradalmi elem valójában. Csak a múlt (azaz minden más osztály, vallás, kultúra) elpusztítása után indulhatott volna meg a menet a soha el nem ért szép kommunisztikus jövőbe. Noha sokszor a marxista-leninista hittételeket – amely sok ateista számára valláspótlék lett – az őskereszténységhez hasonlítják, valójában attól teljesen idegen volt. Hiszen míg az őskereszténységben Jézus útmutatása alapján azt vallották, hogy a saját javainkról kell lemondani másokért, addig Marx követői mások vagyonát akarták szétosztani, tulajdonosuk engedélye nélkül. Demokráciának sem lehetett nevezni a kialakuló új rendszert, bármennyire is ezt reklámozták. Ugyan a nemzetgyűlésre való választásokat már nem tudták megakadályozni (amin súlyos vereséget is szenvedtek!), ám az összeülő alkotmányozó nemzetgyűlést már megalakulásának másnapján feloszlatták 1918. januárjában.

Lenin halála után hatalmi harc alakult ki, amely a korábban második embernek számító, de az öntelt Trockij és az általa műveletlennek és provinciálisnak tartott, ám nagyon ravasz Sztálin között zajlott le, végül utóbbi egyértelmű győzelmével zárult. El kell azonban azt is mondani, hogy Trockij egy fokkal sem volt különb, és nézetei legalább olyan hátborzongatóak voltak, mint az üldözési mániában szenvedő grúzé. Sztálin rémuralma bizony nem a kommunizmus kisiklása volt, nem a diktátor lényéből fakadt csupán, a hiba a rendszerben eredendően kódolva létezett.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Pipes: A kommunizmus. Budapest: Európa, 2004

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2017.11.07
150