125

Gülch Csaba: Megkésett ima

Halottak napjára

szigeti-temeto

Gülch Csabát leginkább mint a Kisalföld újságíróját ismeri a nagyközönség, pedig tollából a cikkek sokasága mellett költemények is fakadnak. Mindennek rendelt ideje van – így az emlékezésnek is. Segítsen ebben bennünket az általa írt gyönyörű vers, a Megkésett ima!


Gülch Csaba: Megkésett ima
                                   „és beleborzongok, látván,..”
                                                        (József Attila)

Ideje sincs már mikor szólítottam,
mikor kapaszkodtam tekintetébe.
Mikor anyám készült s megérkezett,
szürke hamuvá vált bennem a béke.

Messzire szökött, csend maradt,
sóhajtás, kín, suttogó „szeretlek”.
Üresnek hittem akkor a jászolt,
mélyén mégis láttam a keresztet.

Miként láttam a széles sírköveket,
hátukra vésve a szép neveket,
az időt, a létet számokba szorítva,
messzi csillagok hulltak arcomba.

Akár a felejtésbe omlott katedrális,
hervadni kezdett az ibolya, a nárcisz,
levelek peregtek rügyekbe rejtezve,
a fagyott földön vergődött egy lepke.

A pillanatból belém nőtt a bizonyosság,
az irgalom észrevétlen vállamhoz ért:
halottaim mosollyal ismét életre keltek,
az utolsó ima, borzongok, már most az övék.

Fotó: Vas Balázs

2017.11.01
48