1956 halálos áldozatai Győrben

„…A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” (Bibó István 1956)

bisinger-park-56-os-emlekmu

„...A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullni – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.

A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában.

Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet – bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és szabad munka terméke...” (Albert Camus: A magyarok vére)


A győri megyei börtön előtt 1956. október 25-én célzott lövésekkel legyilkolt áldozatok:

- Máté Mária ápolónő, élt 20 évet (1936-1956)

- Halász Ödön csőszerelő tanuló, nem élte meg 18. életévét (1938.11.29-1956.10.25)

- Szabó Béla gyári munkás, élt 27 évet (1929-1956)

A győri megyei börtön udvarán bitó által életüktől megfosztott áldozatok:

- Ifj. Császár József, 28 éves autószerelő (1957. április 12.)

- Peterdi Sándor, a katonai bíróság ítélete alapján (1957. augusztus 17.)

- Gulyás Lajos, 39 éves református lelkész (1957. december 31.)

- Kiss Antal, 24 éves fűtő (1957. december 31.)

- Tihanyi Árpád, 41 éves tanár (1957. december 31.)

- Zsigmond Imre, 33 éves földműves (1957. december 31.)

- Cziffrik Lajos, 44 éves fodrász (1958. január 15.)

- Földes Gábor, 35 éves színész, rendező (1958. január 15.)

- Weintráger László, 30 éves segédmunkás (1958. január 15.)

- Dederi Gábor, a katonai bíróság ítélete alapján (1958. szeptember 2.)

- Török István, 28 éves esztergályos (1958. december 2.)

- Károlyi László, a katonai bíróság ítélete alapján (1961. április 11.)

- Czene Ferenc, a katonai bíróság ítélete alapján (1961. április 11.)

…ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen…

(Faludy György: 1956, te csillag – részlet)

Fotó: Vas Balázs

2017.10.23