605

Fogadók, szállók, kocsmák Újvárosban – Polgári élet a 18-20. században

Perger Gyula előadása a győri könyvtárban

perger-gyula-eloadas

Október 18-án délután az Életünk utcái, terei… elnevezésű rendezvénysorozat negyedik programjaként Perger Gyula muzeológus prezentált Fogadók, szállók, kocsmák Újvárosban – Polgári élet a 18-20. században címmel előadást a témában a győri könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának második emeleti rendezvénytermében.

Perger Gyula muzeológus a városrész múltjába engedett bepillantást. Előadásában kiemelte, hogy a történelmi Újváros térbeli kezdete nem esik egybe a mai városrészt jelző határtáblával: valójában a Bécsi kapu képezte a választóvonalat, így a Radó-sziget és a Rába Kettős híd is ide tartozott. A terület, amelyet a Rába és a Rábca folyók ölelnek közre, a XVIII. században a történelmi Belvárossal teljesen egyenrangú volt. Mindez a polgári világ ismérveinek jelenlétével (kézműiparosok sokasága, szakmák változatossága és a vendéglátóhelyek) bizonyítható.

Az adatok alapján kitűnik, hogy a tímárok és a kovácsok meghatározó szerepet játszottak, de valamennyi győri fazekasmester itt telepedett le. A kellemetlen illatú mesterségek más részekről „száműzettek” ide, ezért helyezték át működési körzetüket. Kezdetben jellemző volt rájuk a „több lábon állás”, a tímárok például – akiknek előnyére szolgált a folyók közelsége – borkiméréssel is foglalkoztak.

Más előadásokból ugyanis tudjuk, hogy a város nagy borfogyasztó volt, nem kellett távoli piacok után kutatni. Győr újvárosi kerületében a török kor kronológiai határ abból a szempontból, hogy a környéki falvaiból áramlott ide a lakosság. Kezdetben az iparűzés mellett a falusi szőlőhegyeket sem hanyagolta, később szakított a kétlaki élettel. A tímárok nemzedékeken keresztül űzték e kettős foglalkozást, s mikor eredeti szakmájuk már nem volt kifizetődő a számukra, a kizárólagos italmérésre nyergeltek át.

Újváros fő utcája, a Kossuth Lajos út volt hajdan a Budapest-Bécs országút városi szakasza, ezért a mentén fogadók épültek a vendégek méltó ellátására, a haszon ide csatornázására. Közülük kiemelhető a Nádor szálló és az Arany Bárány, de természetesen egyéb szálláshelyek is létesültek. Adóösszeírások, „igényes” számlák (fejléc, a tulajdonos személyi adatai) nyújtanak képet az ipar- és vendéglátást űző családokról, jövedelmi viszonyaikról. A később csődbe jutott Nádor szálló leltárából például kitűnik, hogy a kor igényeit messzemenően kielégítő felszerelést mondhatott magáénak.

Boltok és gyógyszertárak is a városrész mindennapjainak részét képezték, de működött itt például selyemgombolyító és kályhagyár is. Megtudhattuk továbbá, hogyan alakultak ki a fő útvonallal párhuzamos utcák, a ma házai miként őrizték meg az egykori üzletek nyomait. Helyi szintén érvényesült a multikultúra, ismeretesek a középkori felekezeti – gyakran a fizikai megsemmisítésig fajuló – konfliktusok. Újvárosban otthonra lelt mind az ortodox vallású szerb, mind pedig a magyar, németajkú polgárság – akár a katolikus, református vagy evangélikus vallás követője volt, de ne feledkezzünk meg a zsidó lakosságról sem. Itt neológ zsinagóga, katolikus, evangélikus, református, ortodox istentiszteleti hely egyaránt megtalálható. Ez a körülmény pedig a lakosság alkalmazkodását igényelte. A városrészbe látogatók ma is megcsodálhatják ezen létesítményeket, persze azóta több is átépítésen esett át, így nem teljesen tükrözik múltbéli állapotukat. Az idők folyamán aztán megfigyelhető volt az a fejlemény, hogy az iparosok a Belváros felé is nyitottak (lásd Kreszta-ház).

Az előadó felhívta továbbá a figyelmet a helytörténeti értékek számontartására, az estleges családi dokumentumok megőrzésére, azok archiválására, hogy a történelmi emlékezet – a tulajdonosok halálával – ne halványuljon el és ne essen ki a kutatók látószögéből, éppen ezért fontos a szakintézmények figyelmének felhívása ezekre az emlékekre.

Csiszár Antal
Fotó: Pozsgai Krisztina

2017.10.20
351