143

Székesfehérvár lesz a teljes Seuso-kincset bemutató vándorkiállítás első állomása


seuso-kincs-lakoma

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása. A tárlat november 19-ig tekinthető meg a múzeum Fő utcai épületében minden nap, meghosszabbított nyitvatartás mellett.

Varga Benedek Imre, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója Magyarország legértékesebb műkincsegyüttesének nevezte a Seuso-kincset, amely egységes arculattal, azonos mondanivalóval lesz látható hat vidéki városban, és mindenhol kiegészül a római korból származó helyi leletekkel. A főigazgató rámutatott, hogy a Seuso-kincs az Európában található hasonló leletek között az első háromban van nagyság, mennyiség és érték tekintetében egyaránt.

Varga Benedek Imre kérdésre elmondta, hogy a Szépművészeti Múzeummal és a Magyar Tudományos Akadémiával közösen vizsgálják a Seuso-leleteket, és már eddig is nagyon komoly eredményeik vannak, amelyeket azonban addig nem publikáltak, amíg folytak a kincsek második felének visszaszerzéséről szóló tárgyalások. A következő fél-egy évben azonban magyar és nemzetközi konferenciákon elő fognak állni eredményeikkel. A főigazgató elmondta azt is, hogy Budapesten – az országjárást követően – várhatóan jövő júniusban nyílik meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a leletegyüttest bemutató kiállítás.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere közölte, hogy már építik a kiállítótermet, hogy október végén fogadhassa a tárlatot. Megemlítette, hogy míg a korábbi kiállításnál a város mindent maga finanszírozott, ezúttal az állam biztosítja a forrásokat.

A szeptember első felében megjelent kormányhatározat szerint a Seuso-kincs magyarországi bemutatására szervezett vándorkiállítást Székesfehérvár mellett Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen láthatja majd a közönség. A Seuso-kincs szállításáról, az útvonal biztosításáról a Magyar Nemzeti Bank bevonásával a rendőrség gondoskodik majd. A tároló vitrinek beszerzésére, a szükséges restaurálási munkák elvégzésére, a vándorkiállítás teljes körű megtervezésére 300 millió forintot biztosítanak az idei költségvetésben.

A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, az 1970-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. A magyar kormány a Seuso-kincset két lépésben – az első hét darabot 2014-ben, a második felét idén nyáron – szerezte vissza. A leletegyüttest augusztus végéig a Parlamentben lehetett megtekinteni.

Székesfehérváron 2014 októberében nyílt meg a Seuso-kincsek első hét darabjából összeállított kiállítás, amely négy hónap alatt több mint 35 ezer látogatót vonzott. A tárolóvitrinekben ezúttal együtt lesz látható mind a tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből álló ókori római eredetű kincslelet.

A tárlat egy Székesfehérvárhoz és környékéhez kapcsolódó ókori római kori emlékanyagból ízelítőt adó kamarakiállítással egészül ki, amelyet Nádorfi Gabriella régész állít össze. Itt a Szabadbattyán határában, a Sárvíz-Malomcsatorna bal partján, a római korban hajózható Sárvíz folyó mellett feltárt Pannonia eddig ismert legnagyobb méretű, késő római kori épületről előkerült leletanyagból adnak ízelítőt.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.10.17
65