551

A poitiers-i csata – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

poitiersi-csata

Történészi berkekben az ókor végének sokszor nem a Nyugatrómai Birodalom – egyébként is hasraütéssel kitalált – 476-os bukását szokás tartani, hanem az iszlám VII. századi előretörését, amely véget vetett a klasszikus kor kereskedelmi kapcsolatainak, s önellátásra kényszeríttette a birodalom utódállamait. Ez okozta aztán a nagyvárosi életmód visszaszorulását és az élet struktúráinak átalakulását.

Míg a birodalom területén hont foglaló barbár, elsősorban germán népek hamar átvették a helyiek nyelvét (létrehozva az újlatin nyelveket), szokásait, vallását, és ötvözték azt sajátjukéval, addig az arab hódítók gyökeresen más szemlélettel és egészen eltérő (bár ősi) kultúrával érkeztek. Az arab törzsek már a Kr.e. VII. századi asszír forrásokban is kiváló harcosok voltak, s miután Mohamed próféta egyesítette őket, a történelemben szinte példa nélküli gyorsasággal hódítottak meg minden földet Indiától Marokkóig. A Keletrómai Birodalom (a Bizánci Birodalom nevet utólag adták a történészek Róma keleti utódának!) elveszítette közel-keleti és afrikai birtokait, s csak közvetlen fővárosánál, Konstantinápolynál sikerült megállítani az arab előretörést 717-718-ban, hogy a „front” végül Anatólia keleti felén stabilizálódjon.

Bizánc ellenállása a hódítókat Afrika és India felé fordította, s 711-ben a kalifa hadai már átkeltek Európába Gibraltárnál, amely nevét a hadműveletet irányító Tárik ibn Zijád vezérről kapta (Dzsebel al Tarik = Tárik sziklája). Az Ibériai-félszigetet uraló Vizigót királyság pillanatok alatt összeomlott a váratlan támadástól, 721-ben már a Bordeaux székhelyű Aquitániai hercegség területén harcoltak az arabok, majd kijutottak a Rhone folyóhoz. Komolyan fenyegetett a veszély, hogy a Frank Királyság, amely nagyon messze volt az egységes államtól, szintén megsemmisül az Iszlám hódítók csapásaitól.

A Frank királyságot a Meroving dinasztia vezette, ám az ország hol egyesült, hol szétesett, ugyanis a frank királyok halálukkor rendszerint – mesebeli módon – szétosztották birodalmukat fiaik között. A VII. század végére a gyengülő királyi hatalom helyett a névlegesen második embernek számító majordomusok hatalma nőtt meg. 732-ben, mikor újabb arab támadás érte al-Ghafiqi emír vezetésével a frank részeket, már nem is a király, hanem a majordomus, Martell (azaz Kalapács, mely nevet a csata után kapta) Károly szállt vele szembe erős sereg élén. Az arabok elleni harcokban meggyengült aquitániai Odó herceg is csatlakozott a frankokhoz, s Tours közelében, Poitiers-nél ütközött meg a két had.

A források nem túl bőbeszédűek a felvonult erők nagyságáról, a modern becslések szerint 15-20 ezer főnél aligha lehetett nagyobb bármelyik sereg. A csatát megelőzően hat napon át manővereztek a felek, míg végül mindkettő készen állt a döntésre. Az összecsapás Poitiers mezején az arab-berber lovasság fergeteges rohamaival indult, ám a frank nehézgyalogság pajzsfala megállította azokat. Ellentétben némely történelmi film sugalmazásával, a germán harcosok igencsak jól felszerelt katonák voltak, akiket pajzsaikkal és szálfegyvereikkel falanxba rendeződve nehéz volt legyőzni. A lovasokra és tevésekre alapuló mozgékony arab harcászat ezúttal nem volt képes megbontani a fegyelmezett frankokat. Az emír ezután az ellenséges fővezért, Martell Károlyt akarta kiiktatni, hogy megkönnyítse a fejét vesztett ellenség legyőzését, de legbátrabb harcosai sem értek el a majordomusig. Mikor az arab harcosok lelkesedése leáldozóban volt, olyan hírek jutottak el hozzájuk, hogy hátuk mögött lévő táboruk, ahol összerabolt értékeiket tartották, a frankok kezére került. Az anyagi javak elvesztésének híre szétzilálta a kalifa seregét, hiszen harcosai elsősorban a gyors meggazdagodás reményében vállalkoztak a hadjáratra. Al-Ghafiqi igyekezett ugyan megállítani a visszavonulást, ám frank lovasok vették körül, akik levágták.

Ez végleg eldöntötte a csata sorsát, bár a zömében gyalogosokból álló frankok nem tudták teljesen megsemmisíteni az iszlám hadsereget. Martell Károly győzelme mindenesetre elhárította Nyugat-Európa iszlamizálódásának veszélyét, ami nem volt kicsi, hiszen a frank állam bukása után csak a Brit-szigeteken és Itáliában maradt volna keresztény állam. Martell Károly tekintélye olyannyira megnőtt, hogy elhomályosította a meroving királyokét, s fia már maga ült a trónra, megalapítva a Karoling dinasztiát. Az arab hadjáratoknak ugyan nem szakadt vége, sőt a X. században Fraxinétumnál egy arab erőd épült Saint-Tropez mellett, ahonnan folyton fosztogatták az Alpokon áthaladó kereskedőket, de komoly fenyegetést ez már nem jelentett, és 750-ben az Arab Birodalom egysége is megszűnt.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: rubicon.hu ezen és ezen cikke.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.10.10
339