Kettő az egyben: Szerelemkonyha

Tudósításunk Légrádi Ildikó könyvbemutatójáról

Érdekes és nem a hagyományos értelemben vett könyvbemutatón vehettek részt az érdeklődők a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtárának klubjában október 4-én, ahová az Országos Könyvtári Napok keretében hívták meg Légrádi Ildikót, a Szerelemkonyha című mű szerzőjét, aki gazdasági mérnökként, mentálhigiénés szakemberként, párkapcsolati tanácsadóként, valamint képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadóként dolgozik.

Már maga a könyv is egyedi: különleges és változatos receptek szolgálnak háttérként a közérthetően megfogalmazott tanácsokhoz: hogyan is kell vagy kellene jól menedzselni kapcsolatunkat. Ám a könyves esemény pikantériáját az adta, hogy a beszélgetőtárs, dr. Horváth Sándor Domonkos, a könyvtár igazgatója szintén foglalkozik párkapcsolati tanácsadással, és maga is ír. Éppen ezért nem is csodálkoztunk, hogy sokkal kevesebb szó esett a gasztronómiáról, és jóval több az emberi kapcsolatok pszichológiájáról.

Hogyan lesz valakiből párkapcsolati tanácsadó, szakíró és szakácskönyvszerző egy személyben? – hangzott el a felvezető kérdés, s bizony kíváncsian vártuk a választ, annyira különböző tevékenységekről van szó. A szerző külön vázolta fel a fizikai és a pszichológiai utat, melyet végigjárt: a gyerekkori közös főzések megnyugtató légkörét, a gasztronómiai kirándulások örömét, a gazdasági mérnökként való találkozását az élelmiszeriparral, elköteleződését a testi-lelki egészség iránt, a különböző pszichológiai tanulmányokat, s hogy mindez hogyan állt össze benne egy egységes egésszé. Három olyan területet fog így össze, melyek mindenki számára fontosak, ez a test, a lélek és a kapcsolat összhangja.

Hogyan találjuk meg a párunkat? Van egész életre szóló szerelem? Le lehet élni boldogan egy életet egy ember mellett? Mit tehetünk a kiüresedő kapcsolatok megmentéséért? Mi a jobb, ha közönyössé válnak a párok, vagy ha örökös veszekedéssé válik az életük? Tud segíteni a párkapcsolati tanácsadó? Együtt foglalkozik a párokkal vagy külön-külön? Mitől lesz tartós egy kapcsolat? Az ilyen, mindenkit érdeklő kérdésekre adott válaszokból megtudhattuk, hogy Légrádi Ildikó hisz az élethosszig tartó szerelemben, amennyiben meg van alapozva az elején, ha tudomásul vesszük, hogy nem éghet azonos hőfokon évtizedekig, ha a kapcsolatban az elfogadás és a tisztelet alapvető, s ha nem a különbözőséget keressük egymásban. Úgy gondolja, hogy valószínűleg tartósabb lesz a kapcsolat, ha a kémiára épül, de csak a szexuális vonzás nem elég. Az a legjobb, ha nem hagyjuk kiüresedni vagy örökös háborúvá válni szerelmünket, de ha ez mégis megtörténik, s mindkét fél akarja, a legtöbb kapcsolat megmenthető terápiás módszerekkel. A kölcsönös törődés és bizalom, a közös célok, a közös tervek és a közös sikerélmények építik a kapcsolatot. Fontos, hogy dolgozzunk az érintésszikrákon, a csábítás, a flörtölés és az udvarlás pedig élethosszig tartó feladat. Az a jó, ami mindkét félnek jó. Ha ezeket szem előtt tartjuk, minden esélyünk megvan egy tartós, boldog házasságra.

Előkerültek kényesebb kérdések is: mi a helyzet az elnőiesedő férfiakkal és elférfiasodó nőkkel? Mi a csók szerepe? Hogyan változtatják meg a gyerekek a kapcsolatot szexuális és érzelmi értelemben? Mit tehetünk, ha eltűnik a szexuális vonzerő a kapcsolatból? Működőképes a nyitott házasság? A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a szakember az enyhén konzervatív, de elfogadó irányzatok híve. Nyíltan beszélt a gyerek mint harmadik fél belépéséről a házasságba, a szexualitás nélküli kapcsolatról, s elutasította a nyitott házasság gondolatát. A Chapman-féle szeretetnyelv fontosságát hangsúlyozta: azt szeretjük, ha úgy szeretnek bennünket, ahogyan mi szeretnénk. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor a kisebb problémákkal már könnyen elbánunk közösen.

A levezető kérdésekből kiderült, a könyv olyannyira sikeres lett, hogy a szerző – olvasói unszolására – már a következő kötetet írja, mely a jövő tavasszal fog megjelenni a Nemzetközi Könyvfesztiválra, s a gyermeki lélekről fog szólni. Dr. Horváth Sándor Domonkos mindenkinek ajánlotta a Szerelemkonyhát, felhívta a figyelmet egyedi voltára, s a benne rejlő humánumra.

tmoni
Fotó: Cseke Gabriella

2017.10.09